Polgári házasság,
Polgári házasság, ellentétben az egyházi házassággal, nem az egyház szine előtt s egyházi törvények szerint, hanem az állam által e célra kirendelt polgári tisztviselő előtt a házassági jogot szabályozó állami törvény értelmében létrejött házasság. A P.-nak három fő alakját szokás megkülönböztetni, u. m. a kisegítő, a fakultativ és a kötelező P.-ot. Az elsőnek célja lehetségessé tenni az egybekelést olyanoknak, akik az egyházjog által felállított valamely házasságra nem léphetnek. Ilyen ok a valláskülönbség (cultus diparitas), amelynél fogva keresztény és nem keresztény érvényes házasságot egymással nem köthetnek. A fakultativ P. az állampolgároknak tetszésére bizza a házasságnak az egyház szine v. a polgári hatóság előtt megkötését. A kötelező P. szerint érvényes házasságot csak polgári hatóság előtt lehet kötni, ami természetesen a hivőknek a házasságkötésre vonatkozó vallási kötelességeiket nem érinti, szabadságukban állván jelesül a feleknek az, hogy házasságukat egyházilag is megáldassák.
Állami szempontoknak egyedül a kötelező P. felel meg, mert először a házasság a polgári jogrendnek alapvető intézménye levén, a házasságjognak állami szabályozása az államnak elsőrendü s oly érdeke, amelyről a felekezetek ellenkező érdekeire való tekintetből lemondania nem lehet és nem szabad s mert másodszor az állampolgároknak jogegyenlősége a jogintézmények egységében nyervén kifejezését, a házasságjognak egységes szabályozása csakis a felekezeti szempontok által nem korlátolt államhatalom részéről történhetik. Állami szempontból azért csak helyeselni lehet, hogy a kisegítő P. behozatalára hazánkban 1883. évben történt kisérlet eredménytelen maradt, ami kétségtelenül siettette a kötelező P. törvénybe iktatását, s a jogállam eszméjével összeegyezhetetlen állapotnak megszüntetését, amelyben hitelvek a vallási élet terén kivül s oly jogi rendezésben is érvényesültek, amely minden állampolgárnak közös jogát alkotja. A P. intézményét hazánkban a házassági jogról szóló 1894. XXXI. t.-cikk hozta be, mely 1895 okt. 1. lépett hatályba s elsejét teszi ama nagy horderejü öt törvénynek, amelyek mint egyházpolitikai törvények ismeretesek, s a következők: 1. 1894. XXXI. t.-c. a házassági jogról; 2. 1894. XXXII. t.-c. a gyermekek vallásáról; 3. 1894. XXXIII. t.-c. az állami anyakönyvekről; 4. 1895. XLII. t.-c. az izraelita vallásról; 5. 1895. XLIII. t.-c. a vallás szabad gyakorlatáról. Ez által a felekezeti házasságjogok (l. Házasságjog) érvényüket vesztették.
Az új házasságjognak fő elvei a következők:
I. Az eljegyzésből nem származik kereseti jog a házasság megkötésére; nemcsak ez, de bármely teljesítés-kikötés arra az esetre, ha a jegyesek a házasságot meg nem kötnék, semmis. Ez szükséges folyománya annak az alapelvnek, hogy a házasságkötésnek a jegyesek szabad akaratelhatározásából kell erednie. Az eljegyzés ehhez képest nem házassági akadály; a jegyes az eljegyzéstől bármikor szabadon visszaléphet, de a visszalépésnek vagyonjogi következményeiért kötelezve marad. Kártérítésre köteles az a jegyes, aki alapos ok nélkül visszalépett vagy a másik jegyesnek a visszalépésre alapos okot szolgáltatott. A kártérítésnek legmagasabb mértékét a törvény határozza meg. A kártérítési jogon kivül az arra jogosultat a jegyajándékokra vonatkozólag visszakövetelési jog is illeti meg. Ugy a kártérítés mint a visszakövetelési jog a jogosultnak örököseire csak akkor száll át, ha a jogosult a keresetet megindította, s ezáltal kétségtelen módon kifejezte akarátát, hogy azzal maga is élni kivánt. A kereset az eljegyzéstől való visszalépés napjától számítandó egy év alatt elévül.
II. A házassági akadályok kétfélék, u. m. a bontó és tiltó akadályok. A törvény ez utóbbiakat egyszerüen akadályoknak; az előbbieket érvénytelenségi okoknak nevezi. A bontók nemcsak a házasság létrejövetelét zárják ki, hanem fennállását is megengedhetetlenné teszik. A tiltók a házasság megkötését tilossá teszik, de a tilalom dacára megkötött házasság érvényes, mert a bizonyos érdekek oltalmán felállított tilalmak, habár elég fontosak arra nézve, hogy a házasságkötést megengedhetetlenné tegyék, de nem annyira lényegesek, hogy az akadály ellenére megkötött házasság további fennállását a törvény meg ne engedhetné. A tiltó akadályok áthágása, amenynyiben a cselekmény súlyosabb büntetendő cselekményt nem alkot, mint vétség 3 hónapig terjedő fogházzal és 1000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A bontó akadályokat a törvény a «nem köthet» kifejezés használatával, a tiltó akadályokat a «tilos» szóval különbözteti meg. A házassági akadályoknak helyes megállapítása a házassági jog helyes szabályozásának egyik legnehezebb feladata, mert mig az egyéni szabadság elve a házasságkötő képesség minél teljesebb elismerését kivánja, addig a házasságnak lényege, erkölcsi jelleme s fontos államérdekek annak több irányban korlátozását követelik. Törvény szerint bontó akadály miatt nem köthetnek házasságot: 1. a cselekvőképtelenek, vagyis a 12 éven alul lévők, az elmebetegek és akik bizonyos okokból gondnokság alatt állanak; 2. a fejletlen koruak, vagyis a 18 évnél fiatalabb férfiak s a 16 évnél fiatalabb nők; 3. a kiskoruak, azoknak beleegyezése nélkül, akiknek beleegyezése a törvény értelmében szükséges; szükséges pedig a törvényes képviselőnek, és 20 éven aluli kiskoruaknál a szülőnek és pedig az atyának, ha atya nincs vagy a gyermek törvénytelen, az anyának beleegyezése; a megtagadott beleegyezést a gyámhatóság beleegyezése pótolja; 4. a vérrokonok egyenes ágon; 5. a testvérek; 6. a testvér testvérének vérszerinti leszármazójával; 7. az egyik házastárs a másik házastársnak egyenes ágbeli vérrokonával; 8. az, akinek korábbi házasság meg nem szünt vagy érvénytelenné nyilvánítva nincs; 9. nem köthetnek egymással házasságot azok, akik közül egyik a másikkal egyetérve saját házastársának vagy a másik fél házastársának életére tört. Tiltó akadály miatt tilos a házasságkötés: 1. azoknak, kik bizonyos okokból gondnokság alatt állanak; 2. a 20-ik életévét betöltött kiskoruaknak a szülő beleegyezése, vagy azt pótló gyámhatósági beleegyezés nélkül; 3. unokatestvérek között; 4. örökbefogadás folytán s annak tartama alatt a törvény által meghatározott személyek között; 5. a gyámsági viszony tartama alatt a gyám v. annak leszármazója és a gyámolt között; 6. azok között, kiket a felbontó itélet házasságtörés miatt az egymással való házasságkötéstől eltiltott; 7. addig, mig a korábbi semmis házasság meg nem szünt v. érvénytelenné nyilvánítva nincs; 8. holttá nyilvánítás alapján, ha a feleknek valamelyike tudja, vagy ha igazolva van, hogy a holttá nyilvánított a vélelmezett elhalálozás napját túlélte; 9. az egyik házastársnak azzal, aki a másik házastárson elkövetett gyilkosság, szándékos emberölés v. ezeknek kisérlete miatt elitéltetett, akkor is, ha az itélet még nem jogerős; 10. a nőnek korábbi házasságának megszünésétől vagy érvénytelenné nyilvánításától számított 10 hónap eltelte előtt. Minthogy ennek a tilalomnak célja az, hogy a születendő gyermeknek melyik férjtől származása iránt kétség ne támadjon, a tilalom nem terjed ki arra az esetre, ha a nőnek korábbi házassága azért van érvénytelennek nyilvánítva, mert a korábbi férj már a házasság kötésekor állandóan képtelen volt a házassági tartozás teljesítésére; s az akadály elhárul, ha a nő időközben szült; 11. az egyházi felsőbbség engedélye nélkül annak, aki egyházának szabályai szerint egyházi rend vagy fogadalom okából házasságot nem köthet; 12. a véderőről szóló törvény értelmében szükséges engedély és 13. a szabályszerü kihirdetés nélkül. Némely akadályok alól felmentésnek van helye, melyet bizonyos esetekben csak a király, más esetekben az igazságügyminiszter, a kihirdetés alol a közigazgatási hatóság adhat. Bontó akadályoknál csak két esetben van felmentésnek helye, u. m. a fejletlen kor miatt, és a testvér s a testvérének vérszerinti leszármazója között célzott házasság esetében. A felmentést az első esetben az igazságügyminiszter, a második esetben csak a király adhatja meg. A vallásfelekezetek hitelvein alapuló akadályokat a törvény, az egyházi rend vagy fogadalomból merített tiltő akadálynak kivételével, teljesen mellőzte, ami az állami házassági jog teljességének feltétlen követelménye.
III. A házasságkötést kihirdetés előzi meg. A kihirdetést felmentés nélkül csak az egyik félnek közel halállal fenyegető betegsége esetében szabad mellőzni. A kihirdetés az anyakönyvvezető hatásköréhez tartozik. Alakszerüségeit az 1894. XXXIII. t.-c. határozza meg. A házasságot a törvény által erre a célra kijelölt polgári tisztviselő előtt kell megkötni. Oly kötés, mely nem polgári tisztviselő előtt történt, a törvény erejénél fogva semmi tekintetben sem tekinthető házasságnak. A házasságkötés nyilvánosan, az erre rendelt hivatalos helyiségben történik; eltérésnek csak fontos okból lehet helye. Formája az, hogy az együttesen jelenlevő házasfelek mindegyike a polgári tisztviselő előtt két tanu jelenlétében személyesen kijelenti, hogy egymással házasságot kötnek, mire a polgári tisztviselő a házasulókat a törvény értelmében házastársaknak nyilvánítja. A kijelentés sem feltételhez, sem időhöz nem köthető. 16 éven aluli egyének nem lehetnek tanuk.
IV. A törvény a házasság érvénytelenségének két nemét különbözteti meg: a) a semmisséget; b) a megtámadhatóságot. Ez az osztályozás az érvénytelenség eseteinek egymástól lényegileg eltérő természetét juttatja kifejezésre s egyszersmind az érvénytelenség két nemének eltérő szabályozására vezet. A semmis és a megtámadható házasság megegyeznek egymással abban, hogy a semmis házasságot megszünése előtt csak akkor lehet semmisnek tekinteni, ha semmisségi perben annak lett nyilvánítva, s a megtámadható házasságot megtámadás esetében is megszünése előtt érvényesnek kell tekinteni mindaddig, mig megtámadási perben érvénytelennek nem lett nyilvánítva; hogy továbbá a semmis házasságot megszünése v. semmissé nyilvánítása, a megtámadható házasságot pedig megszünése vagy érvénytelenné nyilvánítása után ugy kell tekinteni, mintha meg sem kötötték volna. Lényeges különbség ellenben az, hogy mig a semmisségi per indítására jogosítva vannak nemcsak a házasfelek, hanem a királyi ügyész és az, aki kimutatja, hogy a házasság semmisségétől valamely jogi érdeke függ, addig a megtámadás joga rendszerint csakis a házastársat illeti. Kivételkép a fejletlen koron és a kiskoruságon gyökeredző bontó akadályok miatt a megtámadásra jogosítva van: az első esetben a fejletlen kor tartalma alatt, de csakis az igazságügyminisztertől nyert felhatalmazás alapján, a kir. ügyész, a második esetben a kiskoruság tartama alatt a gyámhatóság. Mellesleg megjegyezve, hazai jogunkban ez az első eset, hogy a kir. ügyész polgári perben részt vesz. Mig továbbá a semmisségi pert addig lehet megindítani, mig a házasság meg nem szünt, a megtámadásnak határideje egy esztendőre van korlátolva. A törvény részletesen szabályozta, hogy ez a határidő mely naptól számítandó. A határidőnek elmulasztása a házasságot megtámadhatatlanná teszi. A megtámadhatóságot végül utólagos felmentés, beleegyezés, jóváhagyás és helybenhagyás is megszüntetheti, de a semmiséget nem. Eddigi jogunk a semmis és a megtámadható házasság megkülönböztetését nem ismerte. A házasság vagy semmis (érvénytelen) volt, vagy érvényes. De az eddigi jog is különbséget tett az egyes semmisségi okok között, a szerint, amint a semmisséget okozó bontó akadály közjogi vagy magánjogi per hivatalból is meg volt indítható, mig a második esetben a bontó akadály érvényesítése a vétlen vagy sértett házastárs akaratától függött. A fenn említett bontó akdályok közül semmissé teszik a házasságot az 1., 4., 5., 5., 6., 7., 8., 9. alattiak (cselekvőképtelenség, bontó akadályt tevő vérrokonság és sógorság, fennálló házassági kötelék, az egybekelés útjában álló házastársnak élete ellen törés, közös egyetértés esetében). Ezeken kivül semmis a házasság a megkötés körül előfordult, s a törvényben meghatározott alaki szabálytalanságok miatt. Megtámadhatósági okok a bontó akadályok közül a 2. és 3. alatti okok (fejletlen kor, kiskoruság), továbbá a törvényben meghatározott a) kényszer, b) tévedés és c) megtévesztés eseteiben. Kényszer miatt jelesül akkor, ha a házasságot valamelyik fél fenyegetéssel előidézett alapos félelem következtében kötötte. Tévedés miatt, mely bár egymás közt eltérő szabályozással a felekezti jogokban is mint érvénytelenítési ok szerepelt, a törvény 6 esetben megengedi a házasság megtámadását, jelesül: a) Ha az egyik fél nem akart házasságot kötni s nem tudta, hogy kijelentésével házasságot köt (alig előfordulható eset). Tehát az u. n. reservatio mentalis nem megtámadási ok, s a szinlelt házasság, hacsak más okból nem érvénytelen, szintén megtámadhatatlan. b) Ha az egyik házasfél mással kötött házasságot, mint akivel akart és nem tudta, hogy a személy más. Ez a személyazonosságban való tévedés, mely azonban nemcsak error in persona, hanem error qualitatis in personam redundans is lehet, ha t. i. a tulajdonság a személy azonosságára bir befolyással, amit esetről esetre a biró állapít meg. c) Ha az egyik házasfél már a házasság kötésekor állandóan képtelen volt a házassági tartozás teljesítésére, feltéve, hogy a másik fél ezt sem nem tudta, sem a körülményekből nem következtethette (előbbi jogunkban mint önálló, u. n. nősztehetetlenségi akadály szerepelt). d) Büntetett előélet esetében, ha az egyik fél halálra vagy legalább öt évi fegyházra vagy börtönre volt itélve és a másik fél ezt nem tudta; vagy pedig ha 5 évnél rövidebb tartamu fegyházra v. börtönre ugyan, vagy nyereségvágyból elkövetett vétség miatt fogházra volt itélve, de ebben az esetben nem elegendő az, hogy a másik fél ezt nem tudta, hanem szükséges, hogy egyszersmind alaposan feltehető, hogy ezt tudva, a házasságot meg nem kötötte volna, amit a házasfelek egyéniségének és életviszonyainak figyelembe vételével esetről esetre a biró fog megitélni. e) Ha a nő a házasság megkötésekor mástól házasságon kivül teherbe volt ejtve és ezt a férj a házasság megkötésekor nem tudta. Nem támadható meg tehát a háazsság azon az alapon, hogy a nő a házasságkötés előtt házasságon kivül szült, vagy hogy a férj a nő szűzességében tévedett. Jóllehet ez a két eset a jóhiszemü férjre nem kevésbbé sérelmes, mint az, hogy a férj a nőt mástól teherbe ejtve találta, a törvény ezekben az esetekben a bizonyítás nehézségére volt tekintettel. f) Ha a holttá nyilvánított házastárs az új házasságnak megkötése után jelentkezik és az új házastársak a házasság megkötésekor nem tudták, hogy a holttá nyilvánított életben van.
V. A házasság megszünésének három oka van: 1. az egyik házastársnak halála; 2. a birói felbontás; 3. az, hogy az egyik házastárs a másiknak holttá nyilvánítása után házasságot köt, kivéve, ha az új házasságot megkötő felek egyike a házasságkötéskor tudta, hogy a holttá nyilvánított él v. az új házasság egyéb okból semis. A felbonthatóság nem lényeges ismérve a P.-nak, mert a polgári törvény is elfogadhatja, amint hogy több törvény el is fogadta a felbonthatatlanság elvét, nem hitelvi és felekezeti, hanem jogpolitikai szempontokból. Az érvek azonban, melyek a felbonthatóság mellett szólanak, oly erősek és cáfolhatatlanok, hogy a felbonthatóság elvének a törvény által elfogadását csak helyeselni lehet. Ha a házassági viszony összes belső alkatelemeiben annyira megromlott, hogy a házassági együttélés egyik vagy mindkét félre nézve lehetetlenné vált, a házastársi életközösségnek kényszerítő fentartása pusztán azért, mert a felek a házasságot életük egész tartamára kötötték, nem volna más, mint a gyakorlati élet parancsoló érdekeinek feláldozása az eszményi felfogásból merített elvnek kedvéért. De a legnagyobb érvet a felbonthatóság mellett éppen a felbonthatatlanság elvét elfogadott törvényhozások szolgáltatják, mert a felbonthatatlanságot ezek sem szabják meg oly értelemben, hogy a házastársaknak minden körülmények között életközösségben kell maradniok, hanem a kötelék felbonthatatlanságához való ragaszkodás mellett az ágytól és asztaltól való örökös elválasztás intézményével lehetővé teszik az együttélés, az életközösség végleges megszüntetését. Ámde a tényleges életközösség megszüntetése mellett a házasság puszta kötelekénének fentartása nem egyéb, mint a házasság látszata annak lényege nélkül. Kés, melynek nincs pengéje. Nem hagyhatók figyelmen kivül a felbonthatatlanságnak a közerkölcsiségre hátrányos következményei, a házasságon kivüli együttélések és egyéb erkölcstelen állapotok, melyeket a törvényhozásnak nem áll módjában meggátolni. Hazánkban hozzájárult ehhez az a körülmény is, hogy az állampolgároknak jelentékeny százaléka oly felekezeti jogok alatt élt eddig is, melyek a felbonthatóság elvét elismerték. A könnyelmü v. nem kellően indokolt felbontások ellen mégis a törvény a házasságot az intézmény szilárdságának megfelelő biztosítékokkal veszi körül; a házasságot jelesül csak birói itélettel s csakis a törvény által megállapított okokból lehet felbontani. Az okok megállapítása körül pedig a törvény meglehetősen konzervativ, s az eddig érvényben volt felekezeti jogoknál több tekintetben szigorubb álláspontot foglal el.
A törvény a felbontási okokat a következő öt pontban sorolja fel, melyeknek mindegyike ismét több esetet foglal magában. A felbontást kérheti az a házasfél, akinek házastársa: 1. házasságtörést vagy természet elleni fajtalanságot követ el, v. tudva, hogy házassága még fennáll, új házasságot (bigamia) köt; 2. szándékosan és jogos ok nélkül elhagyott, ha birói felhivás dacára az életközösséget vissza nem állítja; 3. élete ellen tört, vagy őt testi épségét súlyosan bántalmazta; 4. a házasság megkötése után halálra vagy legalább 5 évi fegyházra vagy börtönre itéltetett; kivéve, ha a bűnös a bűntettet a házasság megkötése előtt követte el, és erről házastársának a házasság megkötésekor tudomása volt; 5. a) ha a másik házasfél a házastársi kötelességeket szándékos magaviselete által súlyosan megsérti; b) a házastársak családjához tartozó gyermeket bűncselekmény elkövetésére vagy erkölcstelen életre rábirja vagy rábirni törekszik; c) erkölcstelen életet megátalkodottan folytat; d) a házasság megkötése után 5 évnél rövidebb tartamu fegyházra v. börtönre, v. nyereségvágyból elkövetett vétség miatt fogházra itéltetett. Az 5. alatti esetekben azonban a házasság csak akkor bontható fel, ha a biró a házasfelek egyéniségének és életviszonyainak gondos figyelembe vételével arról győződött meg, hogy a házassági viszony annyira fel van dúlva, hogy a felbontást kérőre nézve a további életközösség elviselhetetlen. Azért az 5. alatti okokat relativ, az 1-4. alattiakat abszolut felbontási okoknak nevezik. Nem ismerte el tehát a törvény felbontási okul a feleknek kölcsönös beleegyezését, a legyőzhetetlen gyűlöletet, a házasfelek egyikét ért oly betegséget vagy testi fogyatkozást, melynek következtében a házassági célok egyike v. másika elérhetetlenné vált; sőt (s ennek mellőzéséhez leginkább fér szó) a gyógyíthatatlan elmebetegséget sem. A házasság fenntartása érdekében a keresetet csak attól a naptól számított hat hó alatt lehet megindítani, amelyen a bontó ok a házastárs tudomására jutott. A vétkes cselekmény elkövetése illetőleg a büntető itélet jogerőre emelkedése után 10 év mulva pedig felbontó keresetnek egyáltalán nincs helye. A megbocsátás folytán, amelynek a válóper folyama alatt is lehet helye, a kereseti jog elenyészik. Aki házastársának vétkes cselekményébe beleegyezett, vagy abban részes volt, a felbontást nem kérheti. A házasság a felbontó itélet jogerőre emelkedése napján szünik meg. Az elvált vétkes nő férje nevét nem viselheti; a nem vétkes nő azonban férje nevét megtarthatja, ha ezt az akaratát a perben kifejezte. Az eddig divatozott u. n. békéltetési eljárást a törvény nem ismeri a házasság fentartása érdekében, a kibékülés megkisértése céljából azonban a felbontó itélet meghozatala előtt - kivéve ha a házastársaknak kibékülése egyáltalán nem remélhető - a biró a házasfeleknek ágytól és asztaltól való különélését rendeli el, mely hat hónapnál rövidebb nem lehet; egy évnél hosszabb időtartamra pedig csak a felek egyező kérelmére szabható. Ha a különélés ideje alatt a házasfelek az életközösséget visszaállítják, vagy a különélésre szabott idő letelte után három hónap alatt a pert nem folytatják, a perben érvényesített ok alapján a felbontás többé nem kérhető. A felbontó itélet a nőtartás, a gyermekek elhelyezése s tartása, s egyéb mellékkérdések iránt a törvény által felállított szabályok értelmében intézkedik. A házasfél felbontás helyett az ágytól és asztaltól való elválást kérheti. A vagyonjogi viszonyok tekintetében a biróilag kimondott ágy- és asztaltól való elválás a felbontás joghatályával bir. A jogkövetkezmények megszünnek, ha a házasfelek az életközösséget - amit bármikor megtehetnek - visszaállítják, s azt a biróságnak bejelentik. Ha az elválás két évig tartott, a házasfelek bármelyike kérheti a felbontást. A házassági ügyekben való biráskodás a királyi biróságok hatásköréhez tartozik.
VI. A törvény külön fejezetében intézkedik a külföldön kötött házasságokról s a külföldieknek házasságáról. Általános elv az, hogy: a) a kor és a cselekvőképesség tekintetében mindegyik házastársra nézve kizárólag hazájának törvényei; b) a házasságkötés alaki kellékei tekintetében a «locus et tempus regit actum» elvénél fogva a házasságkötés idejében és helyén fennálló törvények; c) egyéb tekintetben mindkét fél hazájának törvényei irányadók. Az elv aluli kivételeket a törvény állapítja meg. Államszerződéseknek a házassági jogviszonyokra vonatkozó intézkedései akkor is irányadók, ha a törvény határozataitól eltérnek.
VII.
