Politikai szabadság,

Teljes szövegű keresés

Politikai szabadság, párt v. társadalmi szabadság (ang. political, civil, social liberty), a törvény által csakis a közérdekből szükséges mérvben megszorított természetes szabadság. A társadalmi együttlét az egyesek természeti szabadságának megszorítását követeli a többiek és az összesség szabadságának biztosítása érdekében. Ez nem megszorítgása a P.-nak, sőt annak lényegéhez tartozik, mert a nélkül P. nem képzelhető. A P.-nak megszorítása ott kezdődik, ahol a természeti szabadság megszorítása a közszabadság érdekében szükséges mértéket meghaladja. A P.-nak tanulmányozása és meghatározása tehát azonos a társadalom által az egyesek fölött jogszerüen gyakorolható hatalom természete és határainak tanulmányozásával és meghatározásával. A világtörténet az egyéni szabadság harcának története is a hatalom ellen. Másképen alakulhat s alakult e harc akkor és ott, amidőn és ahol a nép uralkodójának jogtalan alattvalója s azérdekellentét jellemzi a viszonyt a kormányzók és a kormányzottak között. Más alakulatot vehet az alkotmányos állammá szervezett társadalomban, a teljes diadalra jutott népszuverénitás alatt. De itt is sem a harcnak nem kell megszünnie, sem a társadalmi hatalom körvonalozása, természete s határainak meghatározása feleslegessé nem válhatik. A legnagyobb tévedés volna azt hinni, hogy ahol a nemzet ura önmagának, ahol csak a népnek akarata alkothat törvényt, a polgári szabadság biztosítákairól gondoskodni felesleges, mert önmaga ellen védekezni nem szükséges. A népszuverénitás s a P. nem együtt járó fogalmak, annyira nem, hogy a népszuverénitás mellett legrosszabbul állhat a P. ügye; a népszuverénitás a P.-nak az abszolutizmusnál is nagyobb ellenésge lehet. A történelem tanuságain kivül elég arra utalni, hogy a népszuverénitás nem az egyesnek önmaga fölött, hanem a többieknek az egyes fölötti uralma. A visszaélés lehetősége tehát annál közelebb fekszik, minél inkább a többieknek uralma a dolog természete szerint tényleg a többség uralma. Akár abszolut, akár alkotmányos fejedelem, akár határozott időre választott elnök álljon az állam élén, akár egy embernek, akár csak a nemzetnek akarata alksson törvényt, a társadalmi hatalom határvonalainak meghatározása a P. érdekében egyaránt s a népek jóléte szempontjából nem kevésbbé lényeges, mint a védekezés a politikai zsarnokság, a deszpotizmus ellen. Az egyedül helyes alapelv, melyből a társadalmi hatalom határainak meghatározásában kiindulni kell, az, hogy a társadalmi hatalom beavatkozása, a természeti egyéni szabadság korlátozása csak annyiban indokolt és jogszerü, amennyiben az egyesnek szabadsága a maga természeti korlátlanságában a többieknek természeti szabadságával összeférhetetlen. A teljes egyéni szabadságra mindenkinek egyaránt s egyforma igénye van. Egyiknek sem lehet nagyobb igénye a többiek fölött. Ez a jogegyenlőséggel ellenkeznék. Minthogy pedig társadalmi együttlétnél az egyeseknek természeti szabadságai korlátlanságukban egymás mellett meg nem állhatnak, minden egyesnek természeti szabadsága szükségszerüen oly megszorítást igényel, hogy valamenyinek szabadságai egymás mellett elférjenek s érvényesülhessenek. A megszorításnak ez a mérve jogszerü, mert nélkülözhetetlen; mert a nélkül az egyiknek szabadsága a többiek szabadságának rovására érvényesülne; amit a jogegyenlőség elve meg nem engedhet. Ezen a mérven túlmenően minden megszorítás jogtalan, akár valamennyit sujtson kivétel nélkül, akár csak egyeseket. Jogtalan azért, mert az első esetben felesleges, a második esetben a jogegyenlőséggel ellenkezik. Az embernek magatartása csak annyiban vethető alá bizonyos megszorításoknak s a tilalom áthágásáért az ember csak annyiban vonható felelősségre, amenynyiben a magatartásban s annak eredményeiben mások is érdekelvék. A mások alatt magát a társadalmat is, mint önálló jogalanyisága szükségszerüen következik. Annyiban ellenben, amenynyiben az egyénnek magatartása kizárólag őt magát érdekli, s az sem közvetlenül, sem közvetve másoknak jogosult érdekeit nem érinti, az egyén függetlensége feltétlen. Mindenki önmagának abszolut ura. A társadalmi beavatkozás nemcsak akkor jogosult, ha az egyéni magatartás másoknak jogkörét közvetlenül érinti vagy sérti, ha p. valaki lop vagy öl, hanem közvetett jogérdeksértés esetében is. Az a körülmény, hogy ez az egyéni szabadság tetemes megszorítására vezet, az elveknek helyességét nem érinti. Mint mások érdekkörét sem közvetlenül, sem közvetve nem érintők, feltétlen elismerést követelnek a legteljesebb lelkiismereti, gondolat- és véleményszabadság. L. Egyéni szabadságjogok.
A véleményszabadsággal szorosan összefügg a véleménynyilvánítási szabadság. (L. Sajtószabadság.) Ide tartoznak a szabad kutatás, a foglalkozásmód s életpálya szabad választásának joga s a szabad egyesülés joga, másokat nem sértő célokból. Az itt előadott szabadságok azért esnek különös tekintet alá, mert az egyén oly működési körére vonatkoznak, mely tisztán az illető egyént érinti s melyben mások legfeljebb szabad, önkéntes beleegyezésükkel és közreműködésükkel lehetnek érdekelve. A tér, amelyben társadalmi beavatkozásnak egyedüli helye lehet: a cselekvés tere. A cselekvési szabadság megszorítgása a fent kifejtett alapelveknek logikai következménye. A vélemény nem, de a cselekvés, a véleménynek megvalósítása igen is érintheti másoknak jogos érdekkörét, a beavatkozás joga azért a társadalmat kell, hogy megillesse. A cselekvés nem lehet annyira szabad, mint a vélemény. A véleményszabadság leglelkesebb hivei is elismerik, hogy a vélemény is elvesztheti immunitását, ha izgatássá fajul; annál nagyobb mérvben állania kell ennek a cselekvésről. De itt is, a fő elvhez hiven, teljes szabadságot kell követelni mindazokban, amik másokat nem érintenek. Ezt nemcsak az egyéni érdek, de egy nagy, bár nem ritkán félreismert társadalmi érdek követeli: az egyéniség, az individualitás szabad érvényesülésének érdeke. A közvélemény ebben az irányban nem ritkán nagyobb zsarnok s nagyobb ellensége az egyéni szabadságnak, mint a törvény. Az emberek nem akarják belátni, hogy más valami is jó lehet, mint az, amit ők annak tartanak, s akinek a többségétől eltérő nézetei vannak, szemben találja magával a közvéleményt s az átlagosnál nagyobb lelki erő és jellemszilárdság nélkül le kell mondania egyéniségéről, hogy ugy táncoljon, amint a többség fütyöl. A közvélemény konzervatizmusa, helyesebben türelmetlensége, s egyenes zsarnokoskodása pedig annál kevésbbé jogosult, mennél bizonyosabb a világtörténelem tanusága szerint az, hogy az emberiség egész haladásáért, a civilizáció, a kultusznak mindama vívmányaiért, melyeknek most háborítatlanul gyümölcseit élvezi: oly férfiaknak, oly szilárd jellemeknek tartozik köszönettel, akik annak idején a közvéleménynyel helyezkedtek ellentétbe. Az egyéniség önérvényesülésének joga egyenesen azon alapszik, hogy az emberek nem gépek, melyeket bizonyos minta szerint a számukra rendelt munka végzésére építenek, az embernek nőnie s fejlődnie kell, megfelelőleg erőinek, melyek őt élő lénynyé teszik. A társadalmi beavatkozás joga pedig azon alapszik, hogy az ember a társadalom védelmében részesülvén, ezért bizonyos viszontszolgálattal tartozik; s a társadalmi együttélés nélkülözhetetlenné teszi, hogy az ember magatartásában másokra is tekintettel legyen s magatartásában a társadalom jogosult igényeihez alkalmazkodjék s jelesül tartózkodjék mások jogos érdekköreinek megsértésétől s vegye ki részét azokban az áldozatokban, amelyeket a társadalomnak, melynek védelmét élvezi, fentartása igényel. Aki az egyéni szabadság e határait tiszteletben nem tartja, arra erőszakkal is kényszeríthető. A tételnek gyakorlati alkalmazásában két egyaránt helytelen szélsőségtől kell óvakodni. Az egyik a szélsőségre vitt individualizmus, a másik a túlzásra vitt szocializmus. Az első hibába esnek azok, kik a szabadság korlátlanságát hirdetik, mihely a cselekmény közvetlenül csak az illető egyént érinti s nem akarják belátni, hogy a jogosult társadalmi érdek szempontjából teljesen közömbös az, vajjon a cselekmény közvetlenül vagy reflex hatásaiban érinti-e az idegen v. társadalmi érdekeket. A különbség a két eset között legfeljebb az lehet, hogy a közvetlen hatás kézzelfoghatóságánál fogva könnyen, a közvetett hatás pedig nehezebben lévén felismerhető, utóbbi esetben nagyobb óvatosságra lesz szükség. A másik hibába viszont azok esnek, kik túlságos s indokolatlan aggodalomból mindenütt társadalmi veszélyt szimatolnak s csak az egyenruhába bujtatott emberi tevékenységben hajlandók megnyugodni. Mint sok más kérdésben, ugy itt is szélsőségek mellőzésével az arany középutat kell választani.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem