Molnár,
Molnár, 1. Aladár, pedagogus, iró, szül. Veszprémben 1839., megh. Gleichenbergben 1881 aug. 16. Atyja szolgabiró volt s fiát igen gondosan neveltette. M. magántanítványa volt a tudós Papp Istvánnak s az ő keze alól ment 1855. Pápára, hol a bölcsészeti s hittudományi tanfolyamokat végezte s egy nyertes pályaművével az irodalomban is fellépett (A philosophia alkatrésze-e a theologiának? 1860). Az iskolát odahagyva, előbb a ref. papi pályára lépett, s lelkész lett Papp István mellett, majd, mint 21 éves ifju, Kerkápolyit helyettesíttette Pápán. 1862. végre Pestre jutott, mint a reformátusok pesti főiskolájának bölcsészettanára. Ebben az állásában dolgozta át Erdmann lélektanát s adta ki Bölcsészettörténetnek első részét. 1864-65. beutazta Német- és Olaszországot és Svájcot. Magyarországot már ismerte. E mellett sokat dolgozott egyes folyóiratokba. Az akadémia az ifju filozofust 1867. levelező tagjává választotta. Főiskolai tanszékét azonban gyengélkedése miatt ott kellett hagynia. Ekkor lett (1867) a közoktatásügyi minisztériumban titkár s 1869. osztálytanácsos. Mint miniszteri hivatalnok tevékeny részt vett az Eötvös kormánya által felállított tanítóképzők létesítésében, s általában mindazokban a reform-munkálatokban, melyek Eötvöstől származtak. 1870. kezdeményezte a balatonfüredi szeretetházat, 1870. beutazta Svájcot és Bajorországot s tapasztalatait 1871. megjelent Tanügyi tanulmányok c. dolgozatában közölte. Már ebben az útjában figyelmet fordított a földmives- és más gazdasági iskolák szervezetére s 1871. csupán e célból ismét egy utat tett a külföldre, melynek eredményét a következő cím alatt irta le: Gazdasági népoktatás (a hazánkban és külföldön szerzett tanulmányok szerint, Budapest 1872). Reformtörekvései közt nem utolsó helyen állott a népiskolai tanítók nyugdíjazási ügye, melynek érdekében ugy az irodalomban, mint később, mikor 1872. a minisztériumból megválva, a nagyvázsonyi kerület képviselője lett, a parlamentben, tudománya s ékesszólása egész hatalmával mindent elkövetett. Terjedelmes tanulmánya: A néptanítók nyugdíjazása, özvegyeik és árváik gyámolítása külföldön és hazánkban (Pest 1872) mutatja, mily előkészüléssel látott az ügyhöz, melynek létrejöttében sok érdemet is szerzett. A tanfelügyelet s a nőnevelés kérdésével is egész alapossággal foglalkozott. E foglalkozás eredménye lett a nevelésirodalmunkban két mű: A népisk. tanfelügyelet külföldön és hazánkban (Pest 1872) és A nőkképzés hazánkban és a budapesti állami felsőbb leányiskola (Budapest 1877). Legkiválóbb irodalmi alkotása: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században (1881), melyet az akadémia megbizásából irt, halála miatt szintén félbemaradt. M. munkásságának nevezetes részét vette igénybe az egyleti élet is. 1874. őt választották meg a magyar néptanítók III. egyet. gyülésök elnökévé. 1881. mellbetegsége mind nagyobb erőt vett rajta, ami ellen aztán hiába keresett orvosszert Gleichenberg égalja alatt, ahol a halál elragadta. Holttesttét kivánsága szerint visszahozták a hazába s Balatonfüreden temették el. V. ö. Vasárnapi Ujság 1874. évf. 497 és 1881. évf. 539.
2. M. Albert (Szenci), prot. vallási iró, zsoltárfordító és nyelvész a XVII. sz. elején, szül Szencen (Pozsony) 1574 aug. 30., megh. Erdélyben (némely hagyomány szerint Kolozsvárt) 1633. vagy valamivel később. Elei a Székelyföldről költöztek Szencre, ref. vallásu atyja tehetős molnár volt. Tehetsége korán mutatkozván, atyja lelkésznek szánta s taníttatni kezdte. Szencen, majd Győrött, aztán Göncön tanult, a magyar biblia kiadója, Károli Gáspár mellett. Innen Debrecenbe ment, ahol már magyar verseket kezdett irogatni. Tizenhat éves korában (1590 okt.) neki indult a német prot. egyetemeknek, magára hagyatva, mert nagy családu atyja időközben elszegényedett, s pártfogója sem volt. Vittenbergában kihúzta két évig, az inség ekkor Heidelbergába űzte. Szorgalmával, jó erkölcsével kivívta tanárai elismerését s szert tett jó emberek aprólékos segedelmeire. 1593. Strassburgba ment, ahol felvették a Collegium Wilhelmiticum alumnusául s három nyugadalmasabb évet töltött; itt 1595 máj. a bölcsészet baccalaureusává avatták (babérkoszoruja máig megvan, sajátkezü latin soraival, melyekben följegyzi, hogy sok nélkülözés és nyugtalanság árán szerezte). Ekkor meglátogatta Genfe, a kálvinizmus fő fészkét, ahol megismerkedett az agg Beza zsoltárköltővel. Visszatérvén Strassburgba, folytatta tanulmányait, mig 1596-ban a lutherista városban szinvallásra szólíták fel, s mivel a Kálvin értelméhez nyilatkozott, száműzték. Ekkor az ortodox heidelbergai egyetemre menekült (1797 elején), de előbb nagyobb utat tett Svájcba és Olaszországba, Baselen, Milanón át Rómáig, ahonnan Velence felé tért vissza Németországba. Heidelbergában 4 éven át teologiai előadásokat hallgatott, oly nagy nyomorban, hogy már-már öngyilkosságra gondolt. Már ekkor jeles tudós ember hirében állott, s tudós barátai, künn tanuló földiei segítették, sőt hazájából is érkeztek számára ajándékok. A sárospataki iskolához meghivást is kapott, de nem fogadta el. 1599 végén hazanézett, a protestáns előkelők közt pártfogókat szerezni s a magyar protestáns nép irodalmi szükségletei felől tájékozódni. 1600-1607 közt is mint öreg deák tartózkodott a herborni, heidelbergai, altorfi és marburgi akadémiákon, teologiai és filologiai tanulmányokkal; közben más városokban is lakott, részint hogy a könyvnyomtatás technikájával megismerkedjék, mint Fankfurtban, hol a Sauer János műhelyében korrektor volt, részint mint nevelő, hogy megélhetését biztosítsa, igy Ambergben. Ez alatt megkezdte irodalmi vállalatait. Legelőször a protestáns (Károli-féle) bibliát akarta kényelmesebb alaku, olcsóbb és hibátlanabb kiadásban közrebocsátani, de soká kapott Magyarországból példányt a vizsolyi bibliából, valamint kiadót is e nagy munkára, ugy hogy az csak 1608. jelenhetett meg. Azalatt M. egyéb munkákat bocsátott ki. Első volt ezek közül egy latin-magyar és magyar-latin szótár: Dictionarium Latino-Hungaricum (Nürnberg 1604) és Dictionarium Hungarico-Ltinum (u. o. 1604). A könyv nagy kelendőségnek örvendett, még külföldön is; M. életében még két kiadása jelent meg (1611, 1621, ez már görög szavakkal is, mint első magyar és görög szótár); később Párizpápai és Bod Péter egészítgették ki. M. e szótár első részét Rudolf császárnak ajánlta; fáradsága jutalmáért maga ment el Prágába, hol Keppler látta vendégéül. A császár tanácsosai meg akarván a jeles fiatal tanárt a kat. hivek nyerni, a jutalmon felül 50 frt útiköltséggel a bécsi egyetemre igazították; azonban kitörvén a Bocskay-támadás, M. sem akarván magát kitenni a kisértésnek, utat változtatott s visszatért a német birodalomba. Legközelebbi műve a zsoltárfordítás volt. Ezt Altorfban készítette. Megismerkedett Marot és Beza francia zsoltáraival, melyek költőiség, technika és dallam tekintetében messze meghaladták addigi protestáns énekeinket, s a XVI. sz. végéig számos európai nyelvre lefordították, németben két fordításuk is volt. M. is németből fordított, Lobwasser Ambrus szövegéből, s minden nemzeti hiuság nélkül mondhatjuk, hogy gyakran felülmulja Lobwassert. 1606. fordította le, 1607. adta ki Szt. Dávid királynak és prófétának százötven zsoltára címmel Herbornban. E mű M.-nak, mint irónak és nyelvművésznek, legnagyobb dicsősége. megtermékenyíttette vele protestáns énekköltészetünket, oly gyüjteményt adott felekezetének, mely korunkig fenmaradt mint az istentisztelet eszköze, emelte választékos és művészi dallamaival a hazai protestáns templom éneklést, s egyszerü, de erős dikciójával fejlesztette a magyar költői nyelvet s változatos (mintegy 130-féle) sémáju és rímhelyezésü verseivel lendületet adott verstechnikánk fejlődésének. E mű jelentőségét legjobban mutatja az, hogy a XVII. sz. végéig majdnem 30 kiadást ért, mostanig pedig 100-nál is többet, ugy hogy ez a legelterjedtebb magyar könyv. Szintén 1607. adott ki egy Kis katekizmust is, melyet a heidelbergai öreg katekizmusból állított össze, főleg iskolai használatra s a nép vallási tanításának eszközéül.
M. a zsoltárokat IV. Frigyes rajnai pfalzgróf választó-fejedelemnek és Móric hesseni landgrafnak ajánlta. E két fejedelem, nemzetközi prot. érdekből is, felkarolta a lelkes magyar prot. irót. IV. Frigyes 1606. a heidelbergai Sapientiae Collegiumban rendelt neki a tanítók asztalánál ellátást, Móric landgraf pedig 1607-1611. Marburgban saját költségén tartotta. Itt készítette el M. a károly-féle Biblia új, javított kiadását, mely 1608 őszén Móric fejedelemnek ajánlva, kisebb 4-r., tömött, csinos alakban jelent meg. A nagy műveltségü, műszerető és magyarul is tudó Móric fejedelem még jobban lelkesült egy magyar nyelvtan eszméjéért. M.-nak is volt kedve hozzá; mint öntudatos stiliszta régóta gyüjté észleleteit, s megirta latin nyelven a magyar nyelv grammatikáját: Novae Grammaticae Ungaricae libri duo (Hanau 1610). A két részre, alaktanra és szintaxisra osztott könyv gyakorlati célból, idegenek számára készült, s valamennyi régibb magyar nyelvleirásunk közt legteljesebb. M.-nak német tudós barátai nagy érdeklődéssel kisérték e könyv szerkesztését, s itthon is annyira tetszett, hogy Pázmány Péter is dicséretekkel halmozta el. Ez alatt az itthon szorongatott prot. egyház érdekében mind sürgetőbben hivták haza városok, egyházközségek, prédikátorok. pártfogók. De ekkor egy szivügy tartóztatta. Háztűz után vágyott s 1611 okt. 8. nőül vette a hires reformátorok családjából származott Ferinari Kunigundát, Victor marburgi tanárnak elvált feleségét, kitől később 3 fia és 3 leánya született. Eleinte Oppenheimban, a nő szülőhelyén lakott mint nyomdafelügyelő, majd 1613. családostul Magyarországba jött, elfogadva Batthyány Ferenc kegyúrtól a rohonci lelkipásztorságot. Nem sikerülvén itt nyomtató műhelyt alapítania, 1615. megvált helyétől, s Erdélyben tisztelgett Bethlen Gábor fejedelemnél, aki meghivta a gyulafehérvári főiskola tanárává, de «török és tatár hirektől elrémített gyenge házanép» miatt elszalasztotta a szerencsét, s visszatért Németországba. V. Frigyes pfalzgróf, régi pártfogójának fia, az oppenheimi iskola tanárává, majd rektorává tette. E szerény állásban újra a magyar ref. vallásos irodalom hézagainak betöltésére adta magát s 3 munkát készített. Ezek: Postilla Scultetica (Oppenheim 1617, Scultetus Ábrahám heidelbergai udvari prédikátor közkedveltségü egyházi beszédeinek fordítása); A reformátusok zürichi imádságos könyve (u. o. 1620); A keresztyéni religióra és igaz hitre való tanítás (Hanai 1624, Kálvin János hires alapvető művének, az Institutio Christianae religionisnak fordítása, Betheln Gábornak ajánlva, akinek felszólítására készítette is). Mint ifjukorának a zsoltárok, ugy férfikorában ez a mű volt legmerészebb vállalata. Ezzel egy nagy jelentőségü művet tett irodalmunknak is tulajdonává, másrészt a magyar hittudományi nyelvet egy nagy szellem elmélkedéseinek visszaadásában gyakorolta. Egyébként e művének nyelve jóval nehézkesebb, mint Pázmány Kalauzáé. A 30 éves háboru M.-t is megfosztotta otthonától. Előbb a fejedelmi udvarhoz húzódott Heidelbergába. A fehérhegyi csata földönfutóvá tette Frigyest, országát Tilly spanyol hadai dúlták fel, s ez alkalommal M.-t is kifosztották és megkínozták. Ekkor érkezett Bethlen Gábortól újabb meghivás, s M. 1624. csakugyan végleg Magyarországba tette lakását. Ettől kezdve keveset tudunk róla. 1625. Kassán lakott. 1630. Kolozsvárt keltezte De summo bono. Az legfőbb jóról címü könyve előszavát (Lőcse 1630). E művet Ziegler György rigai tudós tanár után fordította; azért nevezetese, hogy a példák elbeszélésénél némi szépprózai előadásban volt M.-nak alkalma kisérletet tenni. E munkáját Darholtz Ferencnek ajánlta, kinek sok jótéteményét vette s ajándékaiból kifizette adósságait és kiházasította leányát. Ez újabb magyarországi tartózkodás különben nagy szegénységben telt. Utóbb egészen elfeledték, s az új fejedelem, I. Rákóczi György sem foga hathatósan pártját. 1633. még élt, ekkor rendezte iratait, melyek egy nagy kötetben összegyüjtve Album névvel Kemény József gr. ajándékából a m. tud. akadémia könyvtárában őriztetnek s M. életét igen részletesen és hitelesen dokumentálják. Erdélyben halt meg; a hagyomány szerint a kolozsvári temetőben nyugosznak hamvai. M. a magyar prot. irók egyik legnevezetesbbike. Inkább átdolgozó volt ugyan, mint eredeti iró (legeredetibbek nyelvészeti munkái), de oly műveket fordított, melyek a magyar ref. vallási életben igazi szükséget pótoltak és századokra szóltak. Kivált zsoltárai általános irodalmi szempontból is nagy jelentőségüek, költői technikánk fejlődésében kiváló hely illető meg őket.
3. M. Antal, iró, országgyülési képviselő, szül Szamosújvárt 1847. A jog- és államtudományi szigorlatok letétele után a budapesti egyetemen a politikai tudományok magántanárának habilitálták. Tanulmányainak végzése után 1870. Szamosújvár levéltárosának, a következő évben pedig országgyülési képviselőjének választották meg. Szerkesztette a Magyar Lapokat és a Magyarország és a Nagyvilág c. hetilapot. A magyarországi hirlapirók nyugdíjintézetének titkára. Nagyobb önálló irodalmi munkái: A középkor története (2 köt.) és Szamosújvár sz. k. város és az örmény nemzet történeti multja c. pályadíjjal kitüntetett nagy munkája, melyet a nevezett város közönsége a millennium alkalmából díszes kiállításban ad ki. Még Eötvös József báró megbizásából magyarra fordította Laboulaye Az állam és határai c. munkáját, és a magyar tud. akadémia megbizásából Boissier G. Róma és Pompeji címü munkáját. Ugyancsak az ő átültetésében jelent meg magyarul Sayous Ede A magyarok egyetemes története c. munkája az Athenaeum és Beulé Augustus családja és kora c. műve a Franklin-társulat kiadásában (Olcsó Könyvtár 73. sz.).
4. M. Borbála (arnói), költőnő, szül. Sátoralja-Újhelyen (Zemplén) 1756. v. 1759. v. 1760., megh. Hajdu-Bagoson 1825. Atyja nemesi származásu ref. lelkész volt, ki a leányt olvasni megtanította, de irni nem, hogy szerelmes levelek irására ne fordítsa tudományát. Lopva tanult meg irni, s annál több szenvedélylyel művelte magát. 17 éves korában férjhez ment, de nem szive szerint. Férjétől sok durva bántalmat szenvedett. 14 évig élt vele «unt páros világban» s három gyermeke született. Férjétől válni készült, de a férj meghalt. A bánat és magábaszállás vezette a költészet művelésére, miben enyhületét találta. Versei nagy hirre kaptak, szélesebb körben is, Ráday Gedeon gr. is buzdította. Édes Gergelylyel levelezett. Első gyüjteményük: M. B. munkáji, 4 drb, Kassán 1793-ban jelent meg s oly gyorsan elfogyott, hogy egy év mulva új kiadásra volt szükség (Pozsony és Pest 1794-1795). Ekkoriban Vácra tette át lakását s itt laktában jelent meg verses levelezése Csízi Istvánnal (l. o.), továbbá Egy nemes cselekedet leirása címü költői munkája (Pest 1797). Itt vette Gyulai Mikes Anna grófné verses levelét, ki lelkes barátsággal hivta meg magához Apafira Erdélybe. Társalgása lebilincselte a grófnét, aki megmarasztotta társalgónőjéül. 22 évig maradt a grófnénál, mialatt a legelőkelőbb erdélyi társaságban forgott; legtöbbnyire Egeresen lakott, de Kolozsvárt is gyakran időzött. Erdélyben ismerkedett meg az ottani hires költőnővel, Ujfalvy Krisztinával (l. o.), kinek sorsa sokban hasonlított az övéhez s aki 1796 nyarán verses levélben kereste fel és kérte barátságát. Költői levelezésük később napvilágot látott: Barátsági vetélkedés, vagy M. B.-nak Máté Jánosné asszonynyal a két nem hibái és érdemei felől folytatott levelezései (Kolozsvár 1804). Utolsó megjelent munkája: Szerencsétlen indulat vagy Sarolta és Sándor (Kolozsvár 1804). Versei kibocsátásában erdélyi főurak voltak mecenásai. Az 1810-es években megvált Erdélytől s Hajdu-Bagosra vonult, ahol egyik fia jegyzői tisztet viselt. Itt Kazinczy is fölkereste. Itt töltötte élete végét. 1823. innen Wesselényi Miklós báróhoz irt levelében 66 évesnek mondja magát. Itt is foglalkozott a költészettel Még 1800. egy bölcsészeti munkáját készült kiadni, de ez nem maradt ránk.
5. M. Ferenc (jászberényi), verses krónikairó, szül. Jászzberényben 1729. A jászkun kerület törvényszéki birája volt. Munkái:? Jászberény várassában lévő Leel kürthének vagy jászkürthnek esmérete. Kér rézbe vágott rajzolatokkal (Bécs és Pozsony 1788., 4 kiadást ért, latin nyelven is három kiadást); Magyar Kátó, mely a magyar rósás versecskékben tölt magyaroknak kedvekért kibocsájtatott (u. o. 1789), végül Jászberény leirása. Irt egy latin jogi munkát is dialogusban: Patvarista novitius cum principali de rebus politico a civili et stattistico-moralibus (Eger 1762).
6. M. Gergely, régi pedagogiai iró, szül. Szilágyságon. A vittenbergai egyetemen tanult, 1553. visszatért onnan és a kolozsvári iskola vezetését vette át. 11564. mint unitárius iskolai rektorról emlékeznek meg róla. Irt egy közel 200 évig használt grammatikai kézikönyvet a következő címmel: Elementa grammaticae latinae pro recta scholasticae juventutis institutione (Kolozsvár 1556). A könyv nagyon ritka.
7. M. György, szinész, szül, Nagyváradon 1830., megh. Budapesten 1891. 18 éves korában lépett a szini pályára, majd szabadságharc idején katonának állt; a harc végeztével ismét szinészszé lett és tiz éven át vándorszinész volt s mint fölkapott szerelmes szinész csürökben, pajtákban játszotta a Romeókat, olykor-olykor megmérkőzve Hamlet és Bánk bán nehéz szinpadi problemáival is. Mikor 1861. a fővárosba jött, hogy Alsdorftól, a német direktortól kibérelje a krisztinavárosi szinkört, már kész szinész volt, ki célul tűzte ki reformálni a szinpadi technikát, lerombolni avult formáit. A budai népszinházat 1861 szept. 11. nyitotta meg. 1870. a nemzeti szinházhoz szerződtették első tragikusnak, később rendezőnek. Valeriában tüntette ki magát legelőször a nemzeti szinházban a szinpadi felvonulások nagyszerü elrendezésével. Még nagyobb sikert ért el a Brankovics György operának rendezésével, s részben annak a fényes kiállításnak köszönhette, hogy ez 1874. kilencszer került szinre egymásután. Nemsokára közötte és az igazgatóság között támadt súrlódások miatt megvált a nemzeti szinháztól. Irodalmi művei: A népszinházi eszme (Buda 1868); A szinpad és titkai (Budapest 1875); A bécsi szinházakról (Koloszvár 1879); Gyöngyök és homokszemek. Moliere Tartuffe vígjátéka és előadásáról (Szeged 1885); Gyöngyök és homokszemek. Shakespeare Lear király tragédiája és eladásáról (u. o. 1885); Gyöngyök és homokszemek. Shakespeare Othello tragédiája és előadásáról (u. o. 1885); Lear király. Tanulmány a szinművészet köréből (Debrecen 1878); Shakespeare. III. Rikhárd király (Szabadka 1878); Világos előtt. Emlékeimből (u. o. 1880); Világostól Világosig. Emlékeimből. II. és III. könyv (Arad 1881). Élete végső éveit mint kegydíjas szinész élte le Budapesten. V. ö. Vasárnapi Ujság 1891. évf. 669.
8. M. István, kinevezett főrend, szül. Parnón (Zemplén) 1825 aug. 20. Kassán és Budapesten tanult, 1847. Zemplén vmegye tiszteletbeli aljegyzője lett, s a szabadságharcban mint százados vett részt. Az abszolutizmus korában visszavonult, de az októberi diploma után 1860-61. a megyei tisztikarban szolgált. A kiegyezéskor a kultuszminisztériumba nevezték ki osztálytanácsosnak, 1873. pedig a honvédelmi minisztériumhoz tették át tanácsosi ranggal s ekkor kapta a Lipót-rend lovagkeresztjét. 1869-75-ig kormánypárti képviselő volt; 1882. Zemplén vmegye főispánjává, majd a újjá szervezett főrendiház tagjává nevezték ki.
9. M. István, gazdasági iró, szül. Esztergomban 1850 febr. 17. Gimnáziumi tanulmányait befejezve, 1869. a keszthelyi gazdasági tanintézetbe lépett s 1871. az akkori földmivelés miniszter külföldi tanulmányútra küldte. Németországban Balnkenhorn borvegytani laboratoriumában segídkezett s hazatérve, a tapolcai gazdasági és borászati iskola igazgatójává nevezték ki, hol 1870-ig működött; ekkor a budai országos központi vincellérképezdéhez hivták meg igazgatótanárnak. 1877. a lausannei nemzetközi filloxerakongresszusban, 1878. a párisi kiállításban, mint a központi bizottság tagja, résztvett; tagja az állandó filloxera-bizottságnak és 1894 óta a budapesti kertészeti tanintézet igazgatója. Irta: Az okszerü borászat népszerü vezérfonala (Budapest 1877); A vegytan alapvonalai (u. o. 1876); A szőlőmivelés és borászat kézikönyve (u. o. 1883); Szőlőmivelés káté (u. o. 1885) stb. M. tervezte legnagyobb részben Magyarország borászati térképét; 1877 óta a Borászati Lapokat szerkesztette s a külföldi és hazai szakfolyóiratokban dolgozatai sűrün látnak napvilágot.
10. M. János, jézustársasági atyja, tudós és iró, szül. Csécsényben (Győr) 1728 jun. 13., megh. 1804. Középiskoláit Győrött és Pozsonyban, a teologiát Kassán végezte. Pappá szentelték 1759. Tanár volt Sárospatakon, Kassán, Esztergomban, Budán és Kolozsvárt. A rend feloszlatása után, 1773. nagyváradi püspöki könyvtáros, később a budai kir. gimnázium igazgatója, a kir. egyetemi tanács ülnöke, azután szombathelyi tiszteletbeli kanonok és kir. tanácsos, majd bélakúti apát és végre szepesi kanonok. Az irodalom majd minden ágában irt magyar munkái mintegy 30 kötetre terjednek. Nevezetesebbek: A régi jelen épületekről (Nagyszombat 1760); A megtért református elmélkedéséről (u. o. 1763); Az anyaszentegyháznak történetei (1769-71., 1788); Az oltári szentségről és áldozatról a reformátusok paizsa ellen (Pozsony 1775); Magyar fizika (u. o. 1777); Egész esztendőnek vasárnapira és ünnepire szolgáló prédikációk (Pozsony és Kassa 1777); A közönséges keresztény hitnek sommája (Pest 1793) stb. Irt ezenkivül 10 latin munkát és magyarra fordította Homer Iliászát. V. ö. Zelliger A., Esztergomvármegyei irók koszoruja és Magyar Sion, 1896; Pécsi Ödön, M. Y. S. J. élete és művei.
11. M. János, apátplébános, egyházi iró, szül. Táthon (Esztergom) 1850 máj. 5. A teologiát Esztergomban végezte. Pappá szentelték 1872 szept. 21. Káplán volt Esztergom kir. városban, plébános u. o. (viziváros), 1881. Komáromban, 1883. címzettes apát. Jelenleg egyházhatósági engedélylyel Budapesten a néppárt központi irodájának elnöke. Irodalmi munkássága.: 1881-82. szerkesztette a Isten igéje c. hitszónoki folyóiratot, 1881-84. a Jézus szent szivének Hirnökét. Önálló művei, melyek nagyobbára teologiai művek fordításai: Tofana (Elbeszélés, ford., Esztergom 1874); Emlékeim Belgium, Anglia és Hollandiából (Budapest 1875); A szentszék függetlensége (Manning után, Esztergom 1878); Jézus szeretete a bűnbánók iránt (Manning után, u. o. 1878); Nem mese a hétfejü sárkányról vagy a 7 főbűnről (Komárom 1893) stb. és számos jeles egyházi beszéd. Irt azonkivül számos cikket a Magyar Államba (az elkeresztelési kérdésről), M. Sionba, István bácsi naptárába stb. V. ö. Zelliger A., Egyházi irók csarnoka.
12. M. József, képiró, szül. Zsámbékon (Pest) 1821. Már mint a pesti piarista gimnázium növendéke hajlamot mutatott a festészet iránt s minden szabad idejét a városi rajztanodában töltötte, hol Landauer tanár vezetése alatt nagy szenvedélylyel rajzolt. Tizenhat éves korában egészen a festészeti pályára adta magát, később gyalog bejárta Erdélyt és Deésen Torma József párttolása mellett számos arcképet festett. Innen Velencébe ment s az Academia delle belle arti növendéke lett. Itt ismerkedett meg Ürményi Ferenc koronaőrrel, ki pártfogásában vette s évi 200 frt ösztöndíjjal támogatta. Velencéből két évi tanulmányozás után, Ligeti Antal barátjával Rómába, azután Firenzébe, majd Nápolyba és Livornóba utazott. Itt elválván Ligetitől, Pisába ment, majd Luccán, Genován és Milánón át Münchenbe, hol Schorn és Folze tanárok előadásait látogatta. 1849. Stuttgartban arcképfestéssel foglalkozott, még pedig oly nagy sikerrel, hogy kilenc hónap alatt 120 arcképet festett. Volt Párisban, Brüsszelben, majd visszatért Münchenbe, hol történelmi, allegorikus és genreképeket festett, melyek legtöbbnyire Londonban találtak vevőre. A keresztények üldözése címü képe később az 1870-iki londoni világkiállításon az angol királynő figyelmét is magára vonta és a kiállítás díszokmányát szerezte meg a művész számára. M. 1853. költözött vissza hazájába, hol azóta hosszu sorát festette meg a tájképeknek, a történelmi, allegorikus és vallásos festményeknek, melyek mind a kivitel nagy gondosságáról tesznek tanuságot. Nevezetesebb művei: Budavár visszavétele a törököktől (I. Ferenc József király birtokában), Poprád tava, Közép-orom, a Nagyszalóki csúcs s a Balaton tava (Klotild főhercegnő birtokában); Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök vásárolta meg tőle az Utolsó reménységet s Madonnát a Krisztusgyermekkel, továbbá azt a nagy méretü festményét, mely Krisztus 12 éves korában ábrázolja az irástudók között. A nemzeti muzeumban láthatók tőle: Ábrahám kiköltözése, Fürdő nők, Dezső vitéz halálával megmenti Róbert Károlyt. M. 1894. ülte meg festői pályájának ötvenéves jubileumát s ugyanakkor a képzőművészeti társulat palotájában kiállítást is rendezett kész képeiből, vázlataiból és tanulmányaiból. Fia: Géza szintén a festészeti pályára lépett, valamint leányától, Adától is láttunk pár csinos képet.
13. M. Viktor, volt országgyülési képviselő és Temes vármegye főispánja, született Gélszécsen (Zemplén) 1853-ban. A fővárosban tanult, hol ügyvédi oklevelet is kapott 1877. Ezután ügyvédkedett 1884-ig, mikor megválasztották képviselővé, s a parlamentben a szabadelvü párthoz csatlakozott. Temes vármegye és Temesvár főispánjává 1891. nevezték ki.
14. M. Viktor, iró, szül. Brassóban 1859 aug. 9. Középiskolái tanulmányainak befejeztével a jogot a budapesti, majd a kolozsvári egyetemen végezte. Külföldi tanulmányútjából visszatérve, 1882. a kultuszminisztériumba lépett. Jelenleg ugyanott az elnöki osztály vezetője. Szétszórtan különböző lapokban közzétett apróbb dolgozatain kivül önállóan megjelent munkái: A genfi conventio (2. kiad., magyar és német nyelven); A husvéti tojások; A hazai középiskolák reformja; Gr. Csáky Albin élet- és jellemrajza. Ezenkivül németül magyar alkotmánytant ismertető tankönyvet is adott ki.
15. M. Vince, pedagogus, szül. Chinorán községben (Nyitra) 1862 jul. 19. Tanulmányait a budapesti pedagogiumban végezte s azután több helyt volt polgári iskolai tanár, s mint ilyen alkalmazva volt a budapesti vakok intézettében is; jelenleg polgári iskolai tanár Dobsinán. A vakok részére új szerkezetü térképeket, földgömböt talált fel. Találmányának lényege abban áll, hogy a különböző földrajzi fogalmakat más-más tapintási érzetet keltő anyagokkal teszi érzékelhetővé. M. földképei s földgömbjei határozott vívmánya a magyar tanügynek, mert e téren hazánkat a külföldtől nemcsak függetlenítette, de a külföldet felül is mulja. M. ezenfelül az ezredéves kiállítás alkalmából az aquincumi amfiteatrumot ugyanazon kőből, melyből a romok építvék; 1:50-hez arányban mesteri módon újra építette, miáltal a romoknak nemcsak alaki, hanem anyagi és természeti mivoltát is hiven tünteti fel.
