Szerbtövis
Szerbtövis v. tüsök (növ., Xanthium opinosum L.), az ambróziafélékhez tartozó génusz egyik faja, a disznóbojtorján tövises testvére. Mintegy fél méteres elágazó szárán elszórt lándsás, háromkarélyu levelekkel, mellette háromágu, hosszu, sárgás ágtövissel. Virága egylaku; a termős kétvirágu, tojásdad, horgas tüskéjü fészekben, a porzós sokvirágu és sokmurváju fészekben tömötten van együtt. Virágfészkei szoros bogernyőkből emelkednek ki. Úton-útfélen alkalmatlankodó gyom. Dél-Amerikából titokban jutott hajószállítmánynyal Portugáliába, innen 1681-1786. észak-keletnek (Montpellier, Trieszt), Európa déli részén pedig Krimbe s valamely állat szőrével az orosz pusztákra jutott. Minthgoy később veszedelmesen innen terjedt szét Európa délkeleti és közép réizein, ezért oroszföldinek gondolták. Innen 1819. Besszarábiába, 1828. Havasalföldre, azután Szerbiába került, innen azután nagy hatalommal terjedt el nálunk is. Az osztrák-magyar birodalomban azonban már a mult században a Sz. három messze eső helyről ismeretes: Galiciából 1789., Szerémségből 1797., 1813. és Szlavoniából 1808., végre Trieszt vidékéről 1786., de akkor még veszedelmesnek nem tartották. A legelő juh, sertés, ló stb. testébe csimpeszkedő gyümölcsével most már egész Európában, sőt a föld legnagyobb részén elterjedt s a mezőrendőri törvények s rendeletek sikertelenül üldözik. Alig van növény, mely vándorolva annyi területet, az egész föld kerekségét beutazta és annyi nevet kapott volna, mint éppen a Sz. Hazai nevei: szerbburján, muszkatövis, oroszbogáncs v. tövis, svábkóró, törökgilice, ráctövis, gaz, rozmatüske, gyengénszúró, Isten átkozta tüske, pinalajtorja, forradalmi fű v. tövis, Kossuth-tövis vagy Kossuth-fű, kolerabogács, ördögtövis, birkatövis, szamártövis vagy szamártüske, (sió)-foki tüske, disznótövis, disznótüske, rosszsebtüske stb. V. ö. Borbás, A Sz. hazája és vándorlása (Budapest 1893), ahol a terjedelmes irodalom is elő van sorolva.
