Szerecsendiófa
Szerecsendiófa (növ., Myristica L., muskatáldió), családjának névadó fája, illetve cserjéje, melynek piros, csipős és fűszereslevü törzsén csavarodott vagy váltakozó állásu egyszerü, épszélü bőrös levelei állanak. Virága kétlaku; himvirága ernyős, hármas tagu; himje 3 v. több, 15-ig. Termős virágából egymagvu, színes, húsos tok lesz; magvának vastag palástja, mely többé-kevésbé foszlottas, szerecsendió-virág néven ismeretes és éppen ugy mint a magbél régi idő óta használt fűszer. Legjobb a valódi Sz. (M. fragrans Houtt., M. moschata Thunb., l. a Fűszernövények mellékletén), 15-20 m. magas, minden részében zamatos fa. Rövides körtealaku, 5 cm. átmérőjü, okrasárga gyümölcshúsa kiszáradva kétfelé feslik és 3 cm. hosszu, 2,3 cm. széles magvát a piros palástostul (maglepel) hullatja le. Az utóbbi aszott állapotban kemény és narancsszinü. Hazájában mint 9 éves fa kezd gyümölcsöt teremni és élte 80-ik évéig is termi. Évenkint 7 hónap alatt v. 2000 diót érlel. Dióit teljes megérés előtt szedik le, lassu parázson aszalják és ezután hasítják szét. A diót és virágát a Banda-szigetek hárma, Lontor, Neira és Aizs tágas ültetvényeikből szolgáltatják. A szintén hátsóázsiai molyhos Sz. (M. tomentosa Thunb.) áruja nagyobb szemü, de sokkal silányabb. Az amerikai fajok közül az otoba-Sz. (M. Otoba H. B.) dióiból az amerikai szerecsendióvaj készül. A braziliai bikuhiba-Sz. (M. Bicuhyba Schott) vaja nem oly kellemes zamatu, íze pedig savaszkásan csípős. Az Amazon mellékén termő okuba-Sz. (M. Ocuba H. B.) 36,5° melegben olvadó viaszt szolgáltat, belőle gyertyát mártanak. Újabb időben a németek újguineai birtokukon a valódihoz hasonló minőségü termést szolgáltató hosszu vagy pápua-Sz. (M. argentea Warburg) fáit tenyésztik. A Sz. történetére, földrajzára és természetére nézve v. ö. Warburg, Die Muskatnuss (Lipcse 1897).
