Legáció
Legáció (lat. legatio) v. ünnepi követség, igy nevezik a magyar reformátusoknál azt az intézményt, hogy a ref. főiskolák a három főünnepre (karácsonyra, husvétra, pünkösdre) prédikálás végett az egyes egyházakba hittanhallgatókat, jogászokat és tanítóképzőintézeti növendékeket küldenek ki. Ez intézmény keletkezése valószinüleg a reformáció korára vihető vissza, amikor nem jutott minden egyházba lelkész s a hiányon ugy segítettek, hogy legalább a főbb ünnepekre tanulókat küldtek. Legrégibb történeti adat reá vonatkozólag 1630-ból van, amikor Zólyomi Dávid részükre 50 frtot hagyományoz. 1671., amikor a sárospataki iskolát elfoglalták a reformátusoktól a jezsuiták, a tanulók egy része szinte a papokhoz ment segédkezni, sokan azért ez eseménytől keltkezik e szokás életbe léptetését. 1759 ápr. 26. a helytartótanács betiltotta a legációba menetelt s csak 1776. engedte meg újra; 1784-90. újra föl volt függesztve, s ettől kezdve ma is életben van. A legátusnak (ez a neve a legációba menő ifjunak) az iskola pecsétjével megerősített könyvet (libellus) adnak, amibe az iskola részére küldött adományt bevezetik, továbbá az egyházat üdvözlő levelet (pátens); a legrégibb ilyen debreceni pátens Péczely Józsefnek, battyogi legátus korából, 1776-ból való. A nagyobb és kisebb egyházakat osztályzati sorrend szerint választják, ezt hivják elekciónak. 1812. egy ilyen választás alkalmával a debreceni tanuló ifjuság oly hevesen összetűzött a tanári karral, hogy az ifjuság egész tisztikarát ki akarták ennek következtében csapni. V. ö. Dézsi L., Vázlatok a legáció történetéből (Közlöny, 1893, 6-8. szám).
