Élektra

Teljes szövegű keresés

Élektra – mükénéi királylány, Agamemnón és Klütaimnésztra lánya. Apja meggyilkolása után segítette öccse, Oresztész idegenbe menekítését; anyja és annak bűntársa, Aigiszthosz iránt nyílt megvetést és gyűlöletet mutatott, és hét évig várt rá, hogy öccse bosszút álljon. Mikor Oresztész és barátja, Püladész kilétüket rejtve Mükénébe érkeztek, ~ boldogan ismert rá testvérére, és kezére játszott, hogy megölje apjuk gyilkosait. Utóbb feleségül ment Püladészhez, aki idővel Phókisz királya lett. – ~ és Oresztész történetét az ókortól napjainkig tucatnyinál több, főleg drámai, írásmű szerzője választotta tárgyául. Aiszkhülosznál (Síri áldozók) még csak az apjáért gyászoló lányt látjuk, de Szophoklész Élektrája már a bosszúnak élő kemény, férfias lelki erejű nőt mutatja, aki izzó gyűlöletet táplál anyja iránt, és fenntartás nélkül helyesli megölését. Euripidész Élektrájában a lányt egy idős paraszthoz adják feleségül, nehogy olyan fiút szüljön, aki trónkövetelőként léphetne föl. A bosszúállás pillanatában ~ maga is fogja a kardot, de a testvéreket azonnal szörnyű lelkifurdalás fogja el tettük miatt (erről szól az író Oresztész c. tragédiája). – A XVI. században Bornemisza Péter Szophoklész nyomán, de meglehetős önállósággal írta meg Magyar Électráját; a cselekményt korabeli magyar főuri udvarba helyezte, és a zsarnokölés motívumát tette a leghangsúlyosabbá. Voltaire éa Alfieri klasszicizáló drámái (ezeknek Oresztész a címadó hőse) a brutális eseményeket igyekeznek finomítani, Klütaimnésztra bűnét bánja; őt csak véletlenül éri a döfés; ~t és fivérét az önvád marcangolja. Hofmannsthal Elektrájának hősnője a gyűlölet démona, anyja és Aigiszthosz halála feletti ujjongásában eksztatikus táncba tör ki, s ennek végén holtan rogy össze, hisz küldetését teljesítette. (E drámából Richard Strauss hatásos operát írt.) Modern drámai feldolgozói még a témának Anouilh, Sartre és R.Jeffers. – O'Neill Amerikai Elektra c.drámai trilógiája az ókori monda keretébe illeszti egy múltszázadi nagypolgári család tragikus meghasonlottságát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem