Aineiasz

Teljes szövegű keresés

Aineiasz – (latinosan Aeneas) a görög mondákban Ankhiszész dardániai királynak és Aphrodité istennőnek a fia. Bár a trójai uralkodócsalád oldalági rokona volt, csak a nagy háború vége felé jött a szorongatott trójaiak védelmére. Akkor azonban a hadak hőse lett, Hektór után a legsikeresebb és legtekintélyesebb vezér. Koros apját is a városba telepítette, és nőül vette Priamosz leányát, Kreuszát, akitől fia, Aszkaniosz született. Trója elestekor ~ a hátán mentette ki égő házából magatehetetlen, agg atyját, ölében pedig kisfiát vitte; felesége eltűnt, s mikor utóbb kutatta, csak szellemével találkozott, amely megjósolta neki bolyongását és útját az új hazába. A köréje gyűlt trójai menekülők kis csapatával ~ húsz hajón megindult nyugat felé. A hosszú bolyongás tengeren és partokon sok kalandos mozzanatban a hazatérő Odüsszeusz élményeit idézi (küklópszok, Szkülla1 és Kharübdisz, istenektől védett marhákat vágnak le, szerelmes nő lásd Dido – tartja fel őket, ~ az alvilágba száll le jóslatért, s amint partot ér, keserves harcoknak néz elébe). Itáliában Latinus király pártjukat fogta, s ~hoz adta volna lányát, Laviniát, de annak korábbi vőlegénye, Turnus szövetséges népekből hadakat toborzott a „betolakodók” ellen. Bár ~ is nyert szövetségest (Evander), a harcokban sok kiváló hős lelte halálát mindkét oldalon (Pallas, Nisus, Euryalus, Camilla), végül maga Turnus párviadalban esett el ~kezétől. ~ feleségül vette Laviniát, a monda egy változata szerint tőle született második fia, Julus, a Julius nemzetség névadó őse; a latinok és trójaiak összeolvadásából alakult ki a római nép. – ~ról már az Iliászban is olvashatunk: rettenthetetlen harcos, de nemes lelkületű és megfontolt is, egyik szószólója a görögökkel való kiegyezésnek. Homérosz még úgy tudja, hogy a város lerombolása után ő lett a megmaradt trójaiak királya; hogy nyugatra vándorolt, arról a Kr. e. VI. sz.-tól fogva egyre több történelmi és irodalmi híradás van. Szerepel Sztészikhorosz, Naevius, Ennius költeményeiben és Livius történeti művében is. Aeneis c. hőskölteményében Vergilius is értékeli ~ hadvezéri kiválóságát, de sokkal inkább lelki nagyságát emeli ki, s a legrómaibb erényeit: a pietast, a fiúi kegyeletet és az istenek akaratában való megnyugvást, valamint a méltányosságot és az államférfiúi kötelességtudatot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem