Alekszej Alekszandrovics

Teljes szövegű keresés

Alekszej Alekszandrovics – teljes nevén A. A. Karenin, a címszereplő férje Lev Tolsztoj Anna Karenina c. regényében. Az államtanács tagja volt, pedáns és becsvágyó hivatalnok, korrekt, formákhoz kötődő, őszinte érzelmeit kimutatni képtelen ember; feleségét becsülte, udvarias tapintattal és a tulajdonosi érzet biztonságával bánt vele. Mikor tudomást szerzett Anna és Vronszkij gróf viszonyáról, harcba szállt benne a sértett férfihiúság és a bosszúvágy a botránytól való irtózással és lelki nyugalma féltésével. Végül a válás mellett döntött, de Anna, súlyos betegségében, magához kérte, és bocsánatáért könyörgött. ~ még Vronszkijjal is hajlandó volt kibékülni, de amikor a szerelmesek külföldre szöktek, végképp eltökélte, hogy fiát nem engedi át anyjának. A válást ezzel a feltétellel Anna döntésétől tette függővé, jól tudva, hogy az nem hajlandó fiáról lemondani; olyan megoldhatatlan dilemma elé állította az asszonyt, amely csak a tragikus véghez vezethetett. Az őt is kínzó helyzetben ~ egy divatos teozofikus vallási társulat tanaiba keresett vigasztalást. – ~ lélekrajza nagy író remeklése. Merev, rideg, de nem aljas ember, aki a maga becsületfelfogása szerint cselekszik. Olykor a bosszúvágy irányítja, olykor az elkeseredés; kicsinyes, de képes nagylelkű gesztusokra is, Anna betegágyánál kezet nyújt vetélytársának. A válást eleinte nemcsak azért odázza, mert félti társadalmi pozícióját, hanem vallási felfogása alapján is: nem akarja feleségét végképp a bűn állapotába taszítani. Szenvedő és boldogtalan ember, aki szubjektíve joggal érzi, hogy a sors és felesége méltatlanul bánt vele, hisz mindent megtett, amit felfogása szerint férji és apai kötelessége diktált…- nem tudva, hogy élete kisiklását e felfogás szűkös és torz volta okozta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages