Antigoné

Teljes szövegű keresés

Antigoné – thébai királylány, Oidipusz és Iokaszté lánya. Mikor apja rádöbbent, hogy saját anyjával nemzett gyermekeket, és kivájta önnön szemeit, fiai elfordultak tőle, és száműzték, de ~ gyermeki odaadással támogatta, elkísérte száműzetésébe húgával, Iszménével együtt. Oidipusz halála után visszatértek Thébaiba. A testvérháború során a két fivér egymás kezétől esett el; Kreón díszes temetést rendezett Eteoklésznek, de megtiltotta Polüneikész eltemetését, aki hazája ellen hozott hadat; a rendelkezés megszegőjét halállal fenyegette. ~ a tilalommal dacolva eltemette bátyját, Kreón pedig könyörtelenül büntette: elevenen befalaztatta. ~ a sírüregben felakasztotta magát; így talált rá vőlegénye, Haimón, Kreón fia, és tőrrel vetett véget életének. – A fenti eseménysort Szophoklész formálta meg az Oidipusz Kolónoszban és az Antigoné c. tragédiáiban. Az utóbbi címszereplője a testvéri és gyermeki kegyelet hőse, aki az örök isteni rendeléseknek élete árán is érvényt szerez az embertelen törvények ellenében. Kemény, férfias erélyű nő, szerelem és női érzelmek nem mozgatják, könyörtelen megvetéssel sújtja még húgát is, aki nem mer szembeszegülni a királyi paranccsal. ~ alakja már Aiszkhülosznál is felbukkan (Heten Thébai ellen), ahol Polüneikész temetését a városi tanács tiltja meg, és ő kijelenti csupán, hogy dacolni szándékozik a tilalommal. Euripidész Phoinikai nők c. tragédiájában ~ hasonló szándékát nyilvánítja, de Kreón száműzi, s a lány ekkor indul csak el bolyongani apjával, aki addig Thébaiban élt. Euripidész elveszett drámájában Dionüszosz közbelépte elhárította a tragédiát, s ~ Haimón felesége lett. Később Alfieri, Hölderlin, Cocteau, Anouilh és Brecht drámái szóltak a hős lelkű lányról.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages