Bolygó zsidó

Teljes szövegű keresés

Bolygó zsidó – a keresztény világban elterjedt legenda szerint a jeruzsálemi varga, aki műhelye elől továbbzavarta a kereszt alatt görnyedő és pillanatnyi pihenésre vágyó Jézust (egyesek szerint még a kaptafáját is hozzávágta), s az így szólt hozzá: „Én megyek, de te maradsz, amíg vissza nem térek”. (Más változatban Pilátus ajtónállója volt, aki a palotából kivezetett, megkínzott Jézust nógatta sietésre ütlegek kíséretében.) Ez a zsidó tehát azóta bolyong a világban, és a végítélet napjáig meg nem halhat; százévenként álomba merül, és ifjan ébred fel újra. Az első „híradások” a ~ feltűnéséről a XIII. századból valók, a XVI.-XVIII. sz. között több tudósítás szólt róla, hogy számos európai városban megfordult; idők során megkeresztelkedett, istenfélő ember lett; minden nyelven beszélt, és a világtörténelem számos nagy eseményéről mint személyes élményéről számolt be. (Ez a mozzanat az időutazás ötletének korai csírájaként is értékelhető.) Az első leírásokban Cartaphilus vagy Laquedam Izsák néven szerepelt, a XVII. század óta kizárólag Ahasvérusnak nevezik. – A téma számos irodalmi alkotást ihletett. Wordsworth, Shelley és Arany (utóbbi Az örök zsidó c. versében) az örökké menekülésre kényszerűlő, soha nyugtot és hazát nem találó ember (és egy egész nép) tragédiájáról szólt. Andersen Ahasverus c., drámai és epikai elemekből álló írásában a jeruzsálemi varga Jézus híve, de a zsidó birodalom dicsőséges helyreállítását várja tőle, s ezért üti meg csalódottságában, amikor látnia kell, hogy ábrándjai királyát megfeszíteni viszik. Lagerkvist Ahasverus halála c. regényében ő az Idegen, aki a Szentföldre tartó zarándokokhoz csatlakozik. Részt vállal egy különös emberpár sorsában, s ettől ráébred, hogy aki megátkozta, testvér volt, szenvedő, mint ő maga; ekkor az átok elvesztette erejét, Ahasvérus az önismeret által váltotta meg magát. – Rokon legenda egy másik elátkozotté, a Bolygó hollandié.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages