Buttler János

Teljes szövegű keresés

Buttler János – gróf, skót eredetű magyar nemes család sarja, Mikszáth Különös házasság c. regényének központi alakja. Pataki diákként a húsvéti vakációra hazatérőben Dőry István báró házában vendégeskedett Olaszröszkén, majd egyenest Bornócra ment, hogy feleségül kérje Horváth Piroskát, akit már öt éve szeretett. Boldog vőlegényként tért vissza a kollégiumba, és ismét megszállt Dőry vendégszerető házában. Itt éjszaka a gazda brutális pandúr-erőszakot alkalmazva, megfélemlített és bedugutt fülű cselédei mint tanuk előtt, megeskettette őt lányával. Dőry Mária ugyanis gyereket várt házitanítójától, Szucsinka János plébánostól, aki azonos volt az esketést végző pappal. Dőry uram így nemcsak lánya szégyenét takarta el, hanem az ország egyik leggazdagabb vőlegényét szerezte meg neki. A felháborító jogtalanság ellen a még ifjú gróf gyámatyja, Fáy István vette fel a harcot a legkiválóbb jogászok segítségével, és egyházi bíróság elé vitték az ügyet. A szentszék egyre magasabb fórumai sorra utasították el ~ék keresetét. Pedig a jogsértést sikerült bizonyítani, a dúsgazdag gróf pedig hatalmas összegeket költött nyílt és burkolt vesztegetésekre; végül Pyrker egri érsek, akit pedig ő segített székébe, ugyancsak elutasította, s megmagyarázta neki, hogy az egyház tekintélyén semmiképp sem eshet csorba, ezért soha sem számíthat jogai érvényesítésére. A pereskedés egy évtizedig is elhúzódott; Piroska türelmesen várt; Dőry Mária pedig a paptól való gyerekével bevette magát „férje” kastélyaiba. Az elkeseredett ~ ekkor őrült tékozlásba kezdett, hogy vagyonából semmi se maradjon a ráerőszakolt feleségre; a kicsapongó élet végzett vele, s nagy pompával helyezték el koporsóját a családi kriptában. Egyesek azonban úgy tudták, hogy a koporsóban egy szalmabábu volt, és mivel Piroskának hamarosan nyoma veszett, hihető, hogy ők ketten valahol idegen országban, idegen néven éltek tovább boldog házasságban. – Mikszáth elsárgult krónikákra hivatkozik könyvében, s ~ valóban élt, de pereskedése házassága felbontásáért nem az 1810-es évekre esett, mint a regényben, hanem húsz évvel korábbra. Előzményei is eltérők voltak, ~ maga sürgette az esküvőt, de aztán hamar megromlott a viszonya a feleségével, és ezért kezdeményezte az egyházi válást. Az annak idején nagy port felvert ügyről színes legendák termettek a Felvidéken, s az író inkább ezekből építkezett, mint a száraz adatokból, mivel az előbbiek jobban szolgálták művészi és eszmei céljait. ~ előbb ábrándos szerelmes diákként áll előttünk, aztán mint a jogsértés ellen méltósággal és haraggal tiltakozó nemes, majd a jogaiért és boldogságáért minden eszközzel harcoló férfit látjuk, aki csupán akkor adja át helyét a rezignált ruénak, amikor már nyilvánvaló, hogy szélmalomharcot folytat az egyház és állam összefonódott hatalmával szemben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem