Dózsa György
Dózsa György – székely köznemes, az 1514-es parasztháború vezére (1470-1514). A török elleni harcokban kitüntette magát; 1514 májusában rá bízták a Pest határában összesereglett keresztes paraszthadak vezérletét. A seregben kitört lázadás céljával ~ azonosult, az ellene felvonuló főúri hadak felett több fontos győzelmet aratott, ám végül a temesvári ütközetet elvesztette. Szapolyai János erdélyi vajda fogságába esett, aki válogatott kínzások közepette kivégeztette. – A rettegett emlékű parasztvezér alakját szépirodalmunkban elsőként Eötvös József idézte meg Magyarország 1514-ben c. regényében, és lényegileg pozitív beállításban. Hogy ~ nemesember létére lázadó parasztok élére áll, azt már a regény nyitó jelenetével előkészíti az író: a királyi audienciára váró törökverő vitézt nyegle főúri aranyifjak sértegetik. Eleinte ~ is ellenzi a parasztok fosztogatásait, egyebek közt Gergely öccse és Szaleresi Ambrus tanácsára hallgatva, de később minden féket elvet, önkényeskedik, vezértársaira sem hallgat. Győzelmei a fejébe szállnak, a végzetes temesvári csata előtti éjszakát a sereg nagy tivornyában tölti, s a mámoros ~ arról képzeleg, hogy diadalmas seregei királlyá teszik. Erre rímel tragikusan a vereség, a tüzes trón és az izzó vaskorona. Eötvös tehát nem idealizálja Dózsa alakját, kissé távolságtartó kritikával kezeli, s a felkelés bukását részben az ő emberi tökéletlenségeivel is magyarázza, de bátran vállalt mártírhalálában valódi hőssé magasztosítja őt. – Nem sokkal Eötvös műve után Petőfi már valódi fenyegetésként idézi a kiváltságaihoz ragaszkodó nemesség elé ~ alakját (Még kér a nép), Ady pedig teljességgel azonosul az általa jelképezett forradalommal, amikor magát „Dózsa György unokájának” vallja.
