Fülöp

Teljes szövegű keresés

Fülöp – II. Fülöp spanyol király (1527-1598), Schiller Don Carlos c. tragédiájának is fontos szereplője. Idősebb korában vette el harmadik feleségét, Valois Erzsébetet, aki előzőleg fiának, Don Carlosnak volt menyasszonya. Carlos szerelmes volt mostohaanyjába, s az viszonozta érzelmeit, de tisztességét megőrizte. A király gyanakodott rájuk, majd udvari intrikák (lásd Eboli) eredményeképp bizonyítottnak látta, hogy bűnös viszonyt folytatnak. Fia ellen hangolták annak politikai ambíciói is, az a szándéka, hogy Flandria alkirálya legyen. Lelke háborgása közt a király megértést és őszinte baráti érzést vélt kapni Posa márkitól, s egy ideig teljes bizalmát belé helyezte, ám amikor a márki árulás gyanújába esett, orgyilkossal megölette. Emiatt fia, a márki barátja vadul ellene fordult, s magát a királyt is összetörte az önvád. Amikor azonban kiderült, hogy Carlos valóban a flamand lázadók élére akart állni, és ráadásul ~ félreérthető helyzetben találta őt a királynéval, az inkvizíció kezére adta fiát. – ~ a trónja rideg magányában didergő, rossz lelkiismeretű és szeretetre szomjazó zsarnok megindító emberi vonásait hordja Schiller drámájában és a belőle készült népszerű Verdi-operában. Posa márki nyíltsága és önzetlensége egészen lefegyverzi, és olyan eszméknek a cinkosává teszi, amelyeket ő egész uralma alatt tűzzel-vassal irtani próbált. Hogy Posát elveszti, méghozzá a maga hibájából, még mélyebbre taszítja a kétségbeesésbe, mint az, hogy fiát halálra kell adnia, és hogy csalódik felesége szerelmében. Ő a mű igazán tragikus, nagy belső konfliktusoktól marcangolt hőse. – A történelmi II. Fülöp nem volt ilyen tépett lélek: pedáns és bigott volt, a trón fantáziátlan bürokratája, aki hideg fejjel záratta börtönbe labilis elméjű fiát. Szerelmi konfliktus biztosan nem volt közöttük, és tévesen mutatják a darab és az opera előadásai ~öt megtört aggastyánnak, mert az események idején alig múlt negyven éves.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages