Faust
Faust [fauszt] – eredetileg tudós alkimista és egyetemi tanár, Johann (vagy Georg?) Faust (1480-1540), aki Wittenbergben, Erfurtban és Nürnbergben működött, és különös kísérletei miatt ördöngös hírébe került. 1587-ben Johann Spiess kiadta Nürnbergben Dr. Faustus János, neves varázsló és fekete mágus c. népkönyvét, amelyben először merül fel az ördöggel való szerződés motívuma. Francia, majd angol fordítások nyomán Marlowe drámát írt Doktor Faustus tragédiája címen (1594). Az ő géniusza formált a ponyvafigurából titáni alkatot, a teljességre törekvő reneszánsz embert, merész tagadót és lázadót, aki büszkén szembenéz a kárhozattal, aki a szépségre és hatalomra egyaránt vágyik, és akit a korlátlan intellektuális kíváncsiság űz egyre tovább. Számos igénytelen és gyenge feldolgozás után Goethe hatalmas, kétrészes Faust c. drámai költeménye tágította tovább a karakter arányait. A Margit-epizódban ~ még a privát szférában mozog; ezután a kor legnagyobb hatalmasságának, a császárnak tesz hasznos szolgálatokat, többek közt felidézteti sátáni szolgájával, Mephistóval Helenét, az antik szépség és tökély megtestesítőjét. Ezután a Homunculus segítségével lehatol az alvilágba, és most már magának hódítja meg Helenét, a szépséget. Szerelmükből születik Euphorion, a költészet rövid életű jelképe. A klasszikus idill a semmibe foszlik, ~ újra a császár szolgálatába áll, legyőzi ellenségeit és megmenti birodalmát, s jutalmul megkap egy tengerparti tartományt, amelyhez a tengertől akar új földeket elhódítani. A Gond azonban mellé szegődik (lásd Philemón), szeme világát is elveszti, és végül, amikor már démonok ássák a sírját, azt hiszi, nagy műve megy teljesedésbe; kimondja hát a végzetes igét, amely a szerződés lejártát jelzi: „állj meg, pillanat!” Az égi erők azonban megmentik a lelkét, és a mennyben az üdvözült Margit várja, aki védőangyalának bizonyult. – Goethének e nagy ívű alkotásban sikerült a reneszánsz ember mögé a klasszikus hátteret is felvázolnia, dimenzióit egyetemessé tágítania. Ha jól meggondoljuk, ~ nem igazán aktív hős, tetteiben jórészt démoni társának sugallatai irányítják, közvetlenül vagy azáltal, hogy ő maga az ördög terveit igyekszik keresztezni. Bár Mephisto nagyon is körülírt, önálló karakter, mégis erős a kísértés, hogy magasabb szinten kettősüket egységnek lássuk. Azaz: ketten együtt képezik le az emberi lelket, mely jobbik felével a legmagasabbra tör, ám benne lapulnak a lehúzó, a romlás felé taszító erők is. – A gazdag Faust-szimbolika nyomán más romantikus művek is születtek, de ezek Lenaué kivételével nyomába sem érnek a goethei remeknek. A zeneművészetben Berlioz, Liszt, Wagner, Gounod és Boito formálta meg ~ hangalakját. Csak címében kapcsolódik hozzá Thomas Mann Doktor Faustus c. regénye, amely modern kori történet, és Adrian Leverkühn zeneszerzőről szól, aki egy modern ördöggel, az ifjúkorában szerzett szifilisszel „köt szövetséget”, azaz a betegség mérgei huszonnégy évre a zsenialitásig fokozzák alkotóerejét, egyben idő előtti bénulásba és halálba taszítják. – A Faust-figura távoli és szerény magyar rokona Hatvani.
