Felix Krull
Felix Krull – német polgárfiú, Thomas Mann Egy szélhámos vallomásai c. regényének központi alakja. Jómódú Rajna-menti pezsgőgyáros fiaként nőtt fel, élveteg és bohém légkörű házban. A természettől igen megnyerő külsőt, élénk értelmet és pazar svádát kapott ajándékba, a gyors elsajátítás és az utánzás zseniális képességével megtetézve. Kicsiny gyermekkora óta szívesen képzelte magát előkelő szerepekbe; meg volt győződve nagyra hivatottságáról, és tudatosan fejlesztette ki értelme és akarata irányító hatalmát érzelmei, sőt testi funkciói felett. Tizennyolc éves volt, amikor apja csődbe jutott és golyót röpített a szívébe. A lecsúszott család sorsát ~ keresztapja, a család barátja, Schimmelpreester festő vette a kezébe; a szépreményű ifjút hajdani barátjának, egy előkelő párizsi szálloda igazgatójának jóindulatába ajánlotta. ~ a sorozáson egy mesterien előadott epilepsziás roham révén a katonai szolgálatra alkalmatlannak bizonyította magát, és már utazhatott is álmai városába. A szakmát a legaljáról kellett kezdenie, de ez nem volt ellenére; a liftesboy livréjében ifjúi vonzereje jól érvényesült, és hamarosan felkeltette egy dúsgazdag, javakorú szépasszony érdeklődését. A Madame Houpfléval való pásztorórán ~ a szerelemben is átlagon felüli tehetségnek bizonyult, ráadásul az asszony szeszélye folytán valóságos kis vagyonra tett szert. Más hamar nyakára hágott volna a könnyen szerzett pénznek, de ~ megmaradt a szakmában, csak épp lakást bérelt, s ritka kimenőnapjain pazarul kiöltözve színházba s előkelő éttermekbe járt. Utóbb már pincérként érvényesíthette elbűvölő adottságait. Eleanor Twentyman, egy dúsgazdag angol fruska, aki szüleivel a szállóban vendégeskedett, halálosan beleszeretett, és arra biztatta, hogy szöktesse meg. ~ éppoly kíméletesen és határozottan visszautasította őt, mint Lord Kilmanrockot, az idős skót főnemest, aki főkomornyikjának akarta megnyerni, és célozgatott rá, hogy örökösévé is megtenné. Mindkét életút igen csábító volt, de nagyratörő tervei fényében ~ mellékösvénynek ítélte őket. S hamarosan el is jött a tehetségéhez méltó feladat: egy másik előkelő vendéggel, az ifjú Louis de Venosta márkival volt alkalma azonosságot cserélni. Így indulhatott el a márki képében egy világ körüli egyéves kéjutazásra, amelynek során elsőként Lisszabonba jutott. Itt bejáratos lett a német születésű paleontológus és múzeumigazgató, Kuckuck professzor házánál, akivel a vonatúton kötött ismeretséget. Hódító művészetének minden fegyverét be kellett vetnie, hogy a tudós vadmacska természetű lányának, Zouzounak az ellenállását megtörje, eközben és mellesleg, de nem szándékai ellenére, elnyerte a büszke és érett szépségében pompázó mama, María Pia da Cruz szerelmes odaadását is. A cselekmény ezen a ponton megszakad; a töredékben maradt művet a szerző fikciója szerint maga ~ veti papírra negyvenes éveiben, „pályájáról” már visszavonultan, s egyes utalásaiból kiderül, hogy hosszabb időt töltött börtönben élete során. – Az igazi szélhámos mindig hálás és megnyerő regényfigura, s ~ alighanem ezeknek az alakoknak a királya. Főként azért, mert célja nem a gátlástalan érvényesülés, hanem az, hogy a maga megvesztegető adottságait tökélyre fejlessze, hogy életének magasrendű formát adjon. Az embereken átlát, s olykor céljainak megfelelően irányítja, de puszta eszközzé nem alázza őket. Joggal érzi és élvezi sajátos fölényét, de ebből nem fakad mások megvetése, sőt szenvedélyesen érdeklik embertársai. Lehetőleg senkinek sem árt, sarmjának szándéktalan áldozatai iránt pedig őszinte együttérzést mutat. Enyhén szólva hiányos műveltségét többnyire sikeresen tudja leplezni a felcsipegetett ismeretmorzsák alkalmas pillanatban való ügyes elhintésével, de az események során a valódi, mohó tudásvágy is felébred benne, és a félvilági, majd a nagyvilági életben való kicsiszolódás után egy ígéretesnek tetsző szellemi átalakulás küszöbén veszünk búcsút a még mindig csak húsz esztendős ifjútól – ezért is joggal nevezte művét az író modern fejlődésregénynek. A regény első harmadát ifjú éveiben írta Mann, majd hosszú kihagyások után fogott végleges kidolgozásához, s csak a halála előtti évben adta közre a jelenleg ismert terjedelemben. Az első indíttatást ~ alakjának megformálásához egy Georges Manolesco nevű román születésű kalandor emlékiratai adták, de a szerző önállósította magát a mintától, és hősében nagyobb horderejű kérdésekre kereste a választ. Elsőként a polgár és művész problematikus viszonyának (lásd Tonio Kröger, Hanno, Gustav von Aschenbach) egy újszerű aspektusát vázolta fel benne, azt találva, hogy a szellem túlsúlyától le nem nyomott, naiv művész kerülheti el csupán a fennálló értékrenddel s általában az élettel való súlyos konfliktust. Mert ~ művész, éppúgy, mint József1, az „öntetszelgő kópé”, önmaga sorsának és környezetének ez a fölényes formálója, akit alkotója maga nevezett „a mítoszok szélhámosának”. Van ezen felül ~ alakjában néhány önéletrajzi mozzanat is (ifjúkori színházrajongása, a katonai szolgálat alól való kibújása).
