Katya

Teljes szövegű keresés

Katya – teljes nevén Katyerina Ivanovna Verhovceva, egy alezredes lánya Dosztojevszkij A Karamazov testvérek c. regényében. Apja sikkasztás gyanújába került, s ~ ötezer rubelt kért Mitya Karamazovtól, aki egy nagylelkű pillanatában azt minden ellenszolgáltatás nélkül átadta a szép és mindenre elszánt lánynak. Ekkor szeretett bele ~ az egyébként züllött életű fiatal katonatisztbe, lett a menyasszonya, s szerette még akkor is, amikor az elhagyta Grusenyka kedvéért. Mitya öccse, Ivan Karamazov is komor lelke egész hevével megszerette ~ t, de az csak akkor fogadta el szerelmét, amikor már nyilvánvaló lett, hogy vőlegénye nem tér vissza hozzá, sőt még meg is alázta. Mitya bűntárgyalásán először a javára vallott, de amikor Ivan magára akarta vállalni a gyilkosságot, olyan írást tárt a bíróság elé, amely a vádlott bűnösségét látszott igazolni, s ezzel hozzájárult az elítéltetéséhez. Ez csak az elhagyott nő bosszúvágyának fellángolása volt, szíve mélyén ~ továbbra is Mityát szerette, és utolsó találkozásukkor ezt meg is mondta neki, életét azonban eltökélten Ivanhoz kötötte.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages