Kurázsi mama

Teljes szövegű keresés

Kurázsi mama – markotányosnő a harmincéves háború idejében, Brecht Kurázsi mama és gyerekei c. drámájának címszereplője. Ekhós szekerével az állandó háborúk hadmozdulatait követte, és mindig busás haszonnal adott túl a portékáján. Lovait elvesztette, de két fia és a lánya segítettek a kocsihúzásban is. A háború volt ~ életeleme, semmitől se félt jobban, mint hogy egyszer béke lesz. Aztán idősebbik fiát katonának csábították, a kisebbiket, akire az ezredpénztárt bízták, pénzéhes zsoldosok kivégezték; később másik fia is hasonló sorsra jutott, s anyja még el se búcsúzhatott tőle, mert épp áruért járt. ~ letörölte könnyeit és árult tovább. Most már csak néma lánya, Katrin maradt neki, hogy a kocsit segítsen húzni. Egy várostromnál őt is elvesztette, de még az eltemetését is másokra hagyta, mert a sereg indult tovább, s ő egymaga vonszolta a kocsiját utánuk. – Közhely, hogy ~ „eleven vádirat a háború ellen,” de igaz, csak bonyolult, áttételes módon. Nem az a tragikus és borzongató benne, hogy elveszti gyermekeit, hanem hogy emberi érzéseit is elvesztette a háború borzalmai között, annyira, hogy már a gyerekei halála is alig érinti, odafigyelni se ér rá, mert az üzlet mindenek előtt. A filléres, de számára létfenntartó üzlet. Sorsa azt is példázza, hogy a háborút a királyok és hadvezérek csinálják ugyan, de minden rendű és rangú haszonélvezői tartják fenn, akár az ilyen nyomorult figurák is, mint ~ . Aki mellesleg, a maga torz módján, a mindig talpra ugró és minden sorscsapással megbirkózó kisember törhetetlen életerejét is példázza.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem