Menelaosz

Teljes szövegű keresés

Menelaosz – spártai király, Atreusz fia, Agamemnón bátyja. A két fivér menekültként Tündareosz spártai királynál töltötte ifjúkorát, s ennek két leányát vették feleségül, Agamemnón Klütaimnésztrát, ~ pedig a szép Helenét. Helené kezéért egyébként Hellász legkiválóbb királyfiai vetélkedtek. Odüsszeusz tanácsára az apa megeskette őket, hogy a lány választását tiszteletben tartják, s akit választ, azt mindenki ellenében megsegítik. Apósa halála után ~ örökölte Spárta trónját. Amikor Parisz Helenét Trójába szöktette, és Priamosz király nem volt hajlandó kiadni sem a lányt, sem a vele együtt elhurcolt kincseket, a fenti megállapodás alapján gyűlt össze a görög had, amely aztán tíz évig ostromolta Tróját. Ezalatt ~ dicső haditettekkel tüntette ki magát, megküzdött Parisszal, elragadta az ellenségtől Patroklosz testét, s elsők közt volt, akik a városba behatoltak. Visszaszerzett feleségével hajón hazaindult, de a viharok Egyiptomig sodorták őket, és egy elmulasztott áldozat miatt két évig kellett bolyonganiuk, míg ~nak sikerült megtudnia Próteusztól, hogyan érhetnek haza. Mivel az egyiptomi királynétól megkapták a feledés varázsitalát, a viszontagságos múlt emlékeitől megszabadulva, boldog szerelemben élték le hátralévő éveiket. – Homérosz Iliásza megnyerő képet fest ~ról: bölcs, megfontolt, bajtársias, mindenképp rokonszenvesebb fivérénél. Az Odüsszeiában nagy szeretettel fogadja vendégül egykori bajtársa fiát, Télemakhoszt. Euripidésznek két tragédiájában is szerepel. Az Oresztészben a címszereplő megkísérli megölni ~ feleségét, Helenét, és túszul ejti lányát, Hermionét, és így kényszeríti, hogy szerelje le a mükénéi polgárok haragját, akiket ő uszított az anyagyilkos testvérpár ellen. Az Iphigeneia Auliszban c. tragédia ~a először összetűz fivérével, aki ígérete ellenére igyekszik megakadályozni lánya feláldozását, de aztán meghatódik Agamemnón szenvedése láttán, s arra is kész volna, hogy az összegyűlt seregeket szélnek eressze, de a görög hadak hangulata ezt nem teszi lehetővé.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem