Posa

Teljes szövegű keresés

Posa [pósza] – teljes nevén Rodrigo Posa márki, Schiller Don Carlos c. tragédiájának központi alakja. Flandriában és Európa sok más országában tett utazásai végén tért vissza Madridba. Felújította a barátságot gyermekkori játszótársával, Don Carlos trónörökössel, s felkeltette benne a tettvágyat és a rokonszenvet az elnyomott németalföldiek ügye iránt. Mivel az infáns ifjú mostohaanyjába, Erzsébetbe volt szerelmes, ~ megnyerte a királynőt is, hogy hódolóját a közéleti szerepvállalás irányában befolyásolja. Szelleme fölényével és szókimondó bátorságával még Fülöp király bizalmát is megszerezte, aki mellőzte miatta Alba herceget és az abszolutizmus többi híveit, és őt első miniszterének tette meg. ~ ekkor roppant bonyolult cselszövénybe kezdett, hogy Carlost az országból kimenekítse, és a szabadságukért küzdő flamandok vezérévé tegye. Meghökkentő lépései miatt a királyné és az infáns bizalma is megrendült benne; mivel terve váratlan akadályok folytán veszélybe került, hogy barátját mentse, szándékosan magára terelte a király gyanúját. A király orgyilkosának golyójától találva Carlos karajaiban halt meg. – ~ a szabadságeszme egyik legkiválóbb bajnoka az irodalomban. Lenyűgöző szellem, hívei istenítik, ellenségei pedig nem találnak vele szemben fegyvert, mert kiismerhetetlen: őt nem az érdek mozgatja. Merész őszinteségével Fülöpöt, a vén érzelmes zsarnokot is leveszi a lábáról, és olyan eszmék cinkosává teszi, amelyeket az egész uralma alatt karddal, lánccal és máglyával igyekezett elfojtani. A tettre csak áhítozó, enervált barátjával szemben ~ a cselekvés embere, fölényes cselszövő, csak a kiszámíthatatlan véletlen hiúsítja meg nagyszabású terveit.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages