Rákhel

Teljes szövegű keresés

Rákhel – vagy Ráchel, Ráhel ('bárány'), a háráni Lábán szépséges leánya a Bibliában (Ter). Jákob eredetileg az ő kedvéért állt Lábán szolgálatába, ám apja becsapta a vőlegényt, és az éj sötétjét kihasználva ~ csúnya nővérével, Leával házasította össze. Jákob ezután elvehette ~t is, ám kedvenc felesége sokáig meddő maradt. Férjének már tíz fia és egy lánya született nővérétől meg nővére és az ő szolgálóitól, mire ő végre megszülte József1et. Amikor Jákob egész családjával felkerekedett, s Lábán tudta nélkül Kánaánba vonult, az üldözésükre indult apát ~ szerelte le ravasz cselével. Az új hazában hozta a világra ~ második fiát, Benjámint, de ez a szülés az életébe került. – ~ már Jeremiásnál jelképes alakként lép elő, a népe pusztulását sirató anya ő: „Jajszó hallatik Rámából… Ráchel siratta fiait, és nem akart vigasztaltatni” (31,15), Ráma ugyanis, ahol a babiloni fogságba hurcolandó zsidókat összeterelték, Benjámin törzsi területén fekszik, ~ pedig Benjámin anyja volt. Máté evangéliuma e verset a betlehemi gyerekgyilkosságra (lásd Heródes) vonatkoztatta. Arany Ráchel panasza c. verse is az utóbbi eseményre utal, de egy további allegorikus szinten: a gyermekei holtteste felett zokogó anyán a szabadságharcban elesett fiait gyászoló nemzet értendő.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem