Ráma

Teljes szövegű keresés

Ráma – indiai királyfi, a Rámájana c. óind eposz központi alakja. Dasarathának, Kérala királyának volt elsőszülött fia, három testvére közül az egyik Bhárata volt, a Bháraták nemzetségének névadója. ~ már ifjan kitüntette magát az emberevő torz démonok, a ráksaszák elleni harcban. Nagy erejével megszerezte feleségül a szépséges királynőt, Szitá1t. Apja után ~ volt a trón várományosa, de mostohaanyjának ármánykodása miatt feleségével és legkedvesebb öccsével, Laksmanával száműzetésbe kellett vonulnia. Egy Rávana nevű tízfejű szörny elragadta feleségét és Lankára (Ceylonra) vitte. ~ erre hadba vonult a ráksaszák ellen, és szövetségesül megnyerte a majmok népét. A majmok első minisztere, Hanumán hatolt be elsőként a szigetre és a szörny erődjébe, majd követte a majmok serege. ~ párbajban legyőzte Rávanát, de feleségét csak akkor vette újra magához, amikor istenítéleten bizonyosodott be, hogy a szörny nem tett kárt tisztességében. Miután ~ a ráksaszákat végleg kipusztította, visszatért hazájába és elfoglalta a trónt. Csak halálakor tudta meg, hogy a világfenntartó Visnu isten megtestesülése volt, s Bráhma akaratából jött a földre, hogy leverje istenek és emberek ellenségét, a ráksaszákat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem