Teiresziasz

Teljes szövegű keresés

Teiresziasz – híres thébai-i jós, Euérész és Kharikló nimfa fia. ifjú korában bottal szétválasztott egy párzó kígyópárt, ezért hét évre nővé változott át. Ez okból kérte fel épp őt Zeusz és Héra döntőbírónak egy vitában, hogy vajon a szerelemben a férfi vagy a nő élvez-e nagyobb gyönyört. ~ elárulta, hogy a nő kilencszer többet élvez, ezért Héra vaksággal büntette, Zeusz pedig kárpótlásul adta jóstehetségét. Más mondaváltozat szerint ~ ifjan meglátta a folyóban meztelen fürdőző Athénét, aki hirtelen haragjában vaksággal sújtotta, majd anyja könyörgésére, aki egyik legkedvesebb kísérője volt, a jövendőmondás adományával kárpótolta. Hét emberöltőnyi időt is kapott az istenektől: élt már Kadmosz korában, és a Thébai elleni második hadjárat, az epigonok háborúja idején halt meg. Oidipusz előtt feltárta, hogy apja gyilkosa és anyja férje, Kreónnak megjósolta fia, Haimón halálát, más alkalommal pedig hogy Thébai csak Kreónnak egy másik fia, Menoikeusz feláldozása árán menekülhet meg a hetek ostromától. Mikor Odüsszeusz leszállt az alvilág bejáratáig, ott ~ árnyától tudakolta meg jövendőjét. – ~ thébai működését főleg a tragikusok, Szophoklész (Oidipusz király, Antigoné) és Euripidész (Phoinikiai nők) örökítették meg; megvakulásának történetét Kallimakhosz Athéné fürdője c. költeménye beszéli el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem