Trisztán
Trisztán – breton királyfi a középkori mondákban. Apja Riwalen volt, anyja Blanchefleur cornwalli hercegnő. Korán árván maradt, és mert apját bitorló ölte meg, a tőle való félelem miatt Raul, Riwalen híve saját gyerekeként nevelte fel ~t, kilétét még őelőle is titkolva. A lovagi tudományokban az ifjút a bölcs Kurwenal képezte ki. Ifjú korában ~t viking kalózok rabolták el; ő megszökött és Cornwall partjaira, Marke király várába, Tintagelbe jutott. A király nagyon megkedvelte; utóbb megérkezett udvarába Raul és Kurwenal, akik az eltűnt ifjút kutatták, s Marke megtudta tőlük, hogy ~ az ő húgának a fia, s így még inkább szívébe fogadta. ~ ekkor szülőföldjére hajózott, megölte a bitorlót, majd Rault tette meg királynak, ő pedig visszatért Tintagelbe; Kurwenal hű csatlósként haláláig szolgálta őt. ~ ezután párbajban megölte az óriás termetű ír Morholtot, aki gyermekadót akart behajtani az országon; maga is megsebesült, de sebe nem gyógyult. Kilétét titkolva, Tantrisz néven Írországba ment, s a királyné ott varázstudományával meggyógyította. Ennek lánya, az aranyhajú Izolda1 belészeretett, ám ő visszatért Tintagelbe, és másodszor már mint Marke követe jött, hogy Izoldát megkérje és elvigye urának. A hajóúton ~ és a királylány tévedés folytán szerelmi bájitalt ivott; az elemi erejű vágynak nem tudtak ellenállni; utóbb, a királyi esküvő után is többször találkoztak. A király gyanúját ideig-óráig ravaszul el tudták altatni, de aztán Marke elűzte őket; utóbb megbocsátott, de a kiélhetetlen szenvedély elől ~ háborúkba, lovagi kalandokba menekült. Arundel hercegét megszabadította ellenségétől, és feleségül vette lányát, a fehérkezű Izoldá1t, mert neve emlékeztette őt nagy szerelméére, akit továbbra is kizárólagosan szeretett. Titkon vissza is tért Cornwallra, de egy mérgezett dárdától megsebesült. Az aranyhajú Izolda hajón eljött, hogy varázstudományával meggyógyítsa, de vetélytársnője féltékeny ármánya folytán már nem találta őt életben, s maga is szerelmese után halt. – Az úgynevezett breton (tkp. brit) mondakörnek (lásd Artus) ~ különálló alakja, története kevés vonását mutatja az udvari szellemű lovagepikának. Igaz, hogy vannak tipikus kalandjai, sárkányölés, párviadal, de a lovagi nőtisztelet, a „Minne” helyén emésztő szenvedélyt találunk, amely félresöpri a hűbéri köteléket, a rokoni szeretetet, a vallási parancsolatokat és az istenítélet szentségét. Igaz, hogy emögött a varázsital leküzdhetetlen ereje áll, ám ezt bízvást tekinthetjük a szenvedély metaforájának is. ~ és Izolda történetét XII. századi, elveszett vagy töredékesen ismert előzmények nyomán Gottfried von Strassburg dolgozta fel verses regényben; később Hans Sachs, századunkban Joseph Bédier írt belőle prózai változatot; Wagner nagyszabású zenedrámává formálta anyagát, Cocteau pedig a témát modern környezetbe helyezve írta és rendezte meg Örök visszatérés c. filmkölteményét.
