Vautrin

Teljes szövegű keresés

Vautrin [votren] – bűnözőből lett rendőrfőnök, visszatérő figura Balzac több regényében. Eredeti neve Jacques Collin volt; sok évre ítélték különféle vétségekért, majd megszökött a gályarabságból. A párizsi bűnözők világában nagy tekintélyre tett szert. ~ néven egy fővárosi penzió lakója volt (Goriot apó); itt a fiatal Rastignac mentorául szegődött, és a még naiv fiatalembert kioktatta a társadalomban való érvényesülés görbe útjairól, az erkölcs haszontalanságáról és arról, hogy az egyetlen fogható érték a vagyon. Felajánlotta ifjú védencének, hogy eltéteti láb alól a penzióban lakó fiatal leány bátyját, ily módon Victorine kisasszonyra hatalmas örökség jut; az ifjú feleségül veszi, a pénzen pedig a javaslattévővel osztozik. Rastignac kereken visszautasította az ajánlatot, a volt fegyenc azonban saját szakállára végrehajtatta a párbajnak álcázott gyilkosságot. Ennek kapcsán rendőrkézre került, s újra elítélték. Újabb szökése után Carlos Herrera néven spanyol papnak adta ki magát, és megint csak nagyszabású bűntetteket eszelt ki és hajtott végre. Az Elveszett illúziók c. regény végén kisegítette reménytelen helyzetéből Lucien Rubemprét; egy újabb regényben (Kurtizánok tündöklése és bukása) már ketten együtt folytatták az előkelő társaságba beépülve a különféle manővereket. Végül rendőrkézre kerültek; Lucien a börtönben felkötötte magát. ~ jobban járt, olyan dokumentumok voltak birtokában, amelyek a legmagasabb köröket is kompromittálhatták volna. Ezek árán nem csupán az életét menthette meg, hanem sikerült biztos egzisztenciára szert tennie: rendőri szolgálatba lépett, és hamarosan a nyomozóhivatal főnökévé avanzsált. – Ezt a színes figurát az író a a mesterbűnözőből lett párizsi rendőrfőnök, a híres François Vidocq (1775–1857) alakjáról mintázta. A homoerotikus hajlandóságú ~ előszeretettel „karol fel” ifjú embereket, nagyvonalú atyai gondoskodást tanúsít irányukban. Az erős és céltudatos Rastignacnál nem ér célt, az ingatagabb jellemű és kiszolgáltatott helyzetben lévő Lucient viszont romlásba sodorja. Amikor a romlott, erkölcstelen társadalomról hangoztatott cinikus elveit előadja, egyben az író szócsövének szerepét játssza.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages