Zsuzsanna

Teljes szövegű keresés

Zsuzsanna – jámbor zsidó asszony a Bibliában (Dán), akit jómódú férje házának két gyakori vendége, a nép két véne megkívánt, és egy délután a kertjében, fürdőzés közben meglepve őt, kényszeríteni akarták, hogy háljon velük. Az asszony ellenállt, mire a két vén megvádolta, hogy egy ifjúval látták szerelmeskedni. A közösség hitelt adott a tekintélyes férfiak szavának, s már megkövezni vitték ~t, amikor az ifjú Dániel próféta közbelépett, és ügyes keresztkérdésekkel rábizonyította a vádlókra hazugságukat. A nép dicsérte az ifjú bölcsességét, és a rágalmazókat kövezte meg. – A novellisztikus elbeszélés, amely a babiloni fogságban élő zsidók körében játszódik, Dániel könyvének függelékében található, és csak a katolikus kánonban szerepel. A „vének”, akiket a történet ihlette számos festmény többsége ráncos aggastyánoknak ábrázol, voltaképp java korú férfiak, a „nép vénei” kifejezés ugyanis a tekintélyes (de nem feltétlenül öreg) elöljárókat jelentette.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem