VALLÁSI ÉS NEMZETISÉGI MEGOSZLÁS
VALLÁSI ÉS NEMZETISÉGI MEGOSZLÁS
Korábbi századok népesedési folyamatai, telepítéspolitikája, vallási tolerancia és a vallás politikai fegyverként való felhasználása, a modern törekvések iránti fogékonyság, másrészt a fennállót őrző etnikum- és rétegspecifikus konzervativizmus együttes eredményeként maradt Erdély a kontinens felekezetileg egyik legtarkább régiója. A tőkés korszak nem változtatott a vallási viszonyokon, a felekezeti hovatartozás továbbra is fontos alakító tényezője a széles tömegek erkölcsi-politikai, kulturális, valamint népesedési magatartásának.
157224. táblázat. Erdély lakosságának hitfelekezetek szerinti megoszlása, 1850–1910
| ||||||||||
Felekezet
|
1850*
Első adatsor: a Partiummal együtt, második adatsor: az 1876 utáni terület (jogi népesség).
|
1880
|
1900
|
1910
|
1850*
Első adatsor: a Partiummal együtt, második adatsor: az 1876 utáni terület (jogi népesség).
|
1880
|
1900
|
1910
| ||
fő
|
%
| |||||||||
Római katolikus
|
219 536
|
211 622
|
263 816
|
331 199
|
375 325
|
10,6
|
11,37
|
12,7
|
13,3
|
14,0
|
Görög katolikus
|
664 154
|
543 530
|
575 866
|
691896
|
749 404
|
32,2
|
29,20
|
27,5
|
28,0
|
28,0
|
Görögkeleti
|
621 852
|
600 474
|
662 936
|
748 928
|
792 864
|
30,2
|
32,26
|
31,8
|
30,3
|
29,6
|
Evangélikus
|
196 356
|
195 956
|
199 551
|
222 346
|
229 028
|
9,5
|
10,53
|
9,6
|
9,0
|
8,6
|
Református
|
298 136
|
252 342
|
296 395
|
364 704
|
399 312
|
14,5
|
13,56
|
14,2
|
14,7
|
14,9
|
Unitárius
|
45 112
|
45 098
|
55 068
|
64 494
|
67 749
|
2,2
|
2,42
|
2,6
|
2,6
|
2,5
|
Izraelita
|
15 606
|
11 692
|
29 993
|
53 065
|
64 074
|
0,8
|
0,63
|
1,4
|
2,1
|
2,4
|
Egyéb
|
893
|
893
|
423
|
366
|
611
|
0,04
|
0,05
|
0,2
|
0,0
|
0,0
|
Forrás: M. Stat. Évkönyv. új Folyam 9. kötet (1902); 19. kötet (1911); M. Stat. Közlemények. Új sorozat 5. kötet (1907); OL, F 551.
A legnagyobb az elsősorban Dél-Erdélyben uralkodó román görögkeleti (ortodox) egyház volt, 1864-től a Karlócától függetlenült nagyszebeni érsekség vezetése alatt. Közel ugyanannyi hívőt számlált a görög katolikus egyház, amely elsősorban Észak-Erdély románságát fogta át. A hajdani négy „bevett felekezet”: a római katolikus, református, evangélikus és az unitárius a magyar és szász lakosság vallási életének volt hordozója és szabályozója. A szászok zömében evangélikusok, a székelyek részben katolikusok, részben reformátusok voltak, mint ahogy Erdély magyarságának nagyobbik fele végig református maradt. A kicsiny, de hitéhez szívósan ragaszkodó unitárius tábor ugyancsak a magyar etnikumból került ki. Izraelitát 1850-ben még csupán néhány ezret jegyzett fel a statisztika, nagyobb súlyt az egész korban inkább a szomszédos Aradon, Temesvárt és Nagyváradon értek el; az elsőben már 1869-ben a lakosság 11,34, az utóbbiban 22,43%-át tették ki. Erdélyben 1910-re számuk megközelítette az unitáriusokét. Néhány község (főként Bözödújfalu).székely népe az ún. szombatosok – az unitáriusból régen kiszakadt, s korszakunkban az izraelita felekezethez húzó – tiltott szektájának szokásait követte; egy részük a külvilág felé kényszerűen elismerte valamelyik nagyobb egyház fennhatóságát is.
A városok vallási szempontból környezetüktől is gyakran eltérő szigetet alkottak. Míg a katolikusok a századfordulón az összlakosság 13,3%-át tették ki, addig a városokban 25,9%-ot. A reformátusoknál ez az arány 14,7:23,4, az evangélikusoknál 9,0:16,1, az unitáriusoknál 2,6:2,4, az izraelitáknál 2,1:6,3, ezzel szemben a görögkeletieknél 30,3:15,0, a görög katolikusoknál pedig mindössze 28,0:11,6. Ha ezeket az arányokat a három évtizeddel korábbi viszonyszámokkal vetjük egybe, akkor ebben is megfigyelhetjük a városiasodás és a népességszaporodás jellegzetességeinek hatását: a városokban egy töredék százalékkal csökkent a katolikusok, közel két százalékkal a görögkeletiek, s 3,2%-kal az evangélikusok súlya.
1573Vallásfelekezetek szerint némileg különbözően alakult a népesség növekedése is. Az evangélikusok szaporodása 1851–1857 között már 1,2 ezrelékre süllyedt, az unitáriusoké 6,6, a reformátusoké 7,1, a római katolikusoké 9,1, a görög katolikusoké 5,7, a görögkeletieké pedig 6,8 ezrelék volt. Alapvetően később sem változtak ezek a tendenciák. Amikor 1870 és 1880 között általában kedvezőtlenül alakult a népszaporulat, az evangélikusok abszolút száma csökkent, több megyében a görögkeletieké is. Végig a katolikusok és reformátusok szaporulata a legnagyobb (egyedül a kisszámú izraelitáké haladja meg őket), s a görögkeletieké a legkedvezőtlenebb. A világháború előtti utolsó népszámlálás táján, 1909 és 1912 között a mai értelemben vett Erdélyben a római katolikusok szaporodása 11,6, a reformátusoké 12,7, a görög katolikusoké 12,2, az evangélikusoké 9,8, a görögkeletieké pedig csupán 8,1 ezrelék volt. Ez utóbbinál alacsonyabb értéket egyedül a kor legszaporátlanabb népességénél, a Bánság katolikus sváb parasztságánál tapasztalhatunk.
A felekezetek közötti válaszfalak szilárdan állottak, de nem voltak kikezdhetetlenek. A század végén évente 2-3 ezer vegyes házasságot kötöttek, ami az összes házasságok több mint tíz százalékát tette ki. A válás még a polgári házasság századvégi bevezetése előtt is gyakori volt Erdélyben (1890–91-ben 24,1 ezrelék – háromszorosa az országos átlagnak), mert a protestáns egyházak természetes egyszerűséggel intézték ezeket az ügyeket. Válások is, vegyes házasságok is elsősorban persze egy nemzetiségen belül számítottak rendszeresnek, így eléggé nagy volt a katolikus-református keveredés. Más felekezetek felé nyitottságra a legnagyobb hajlam – talán kis számuk miatt – az unitáriusoknál tapasztalható, a befelé fordulásra – nyilván történeti okokból – az izraelitáknál. A vallási válaszfalak éppen a nemzetiségi viszonyokhoz kötöttségük miatt maradtak nehezen áthághatók. A századfordulón a katolikusoknak legfeljebb 10%-a, a reformátusoknak 3, az unitáriusoknak 2%-a volt nem magyar, mint ahogy az evangélikusoknak is 10%-a, a görög katolikusoknak csupán 3,3, a görögkeletieknek mindössze 1,5%-a volt a magyar. Általában felekezetváltás nélkül ment végbe a növekvő számú zsidóság asszimilációja. 1880-ban 44,73%-uk vallotta magát magyarnak, 1890-ben 55,6%, a századfordulón már 64%, jelezvén egyben, hogy – csekély kivétellel – a magyarosodás útját járták.
A több mint fél évszázad gazdasági-társadalmi változásai, bár megmozgatták az országrész minden nemzetiségét, nem hoztak nagyobb eltolódást az egyes etnikumok egymás közti arányában. Az 1850. évi népszámlálás – melynek anyaga még feldolgozatlan – mind a vallási, mind a nemzetiségi hovatartozást tudakolta, de szakszerűsége ellenére adatai között valószínűen sok a megbízhatatlan. A magyarok számát az akkori Erdélyre az eredeti felvétel 535 844-ben (a népesség 26%-ában) állapította meg, s a bécsi statisztikai hivatal korrekciói után közzétett megemelt szám (585 342, illetve 28,2%), ha nagyon közel is állhat a valósághoz, mindenesetre a lehető 1574legalacsonyabb határt jelenti. A kiegyezést követő 1869. évi népszámlálás a nemzetiségi hovatartozást politikai óvatosságból nem vizsgálta, ezért csupán a statisztikus Keleti Károly számításai nyújthatnak eligazítást (aki 31% magyart, 58% románt és 11% németet mutatott ki). 1880-tól azonban a tízévenkénti népszámlálások rendszeresen felmérték – formailag nem a nemzetiséget tudakolva – az anyanyelvi viszonyokat. Bizonyára voltak egyoldalúságai e statisztikáknak, azonban a Statisztikai Hivatal maga is törekedett a pontosságra, s különösen az 1900. évi és 1910. évi felvételeknél próbálta elejét venni a magyarság számarányát növelő torzításoknak.
Korszakunkban számbelileg mindhárom etnikum végig növekedett, bár a szászok szaporodása jóval a világháború előtt már lényegében stagnálásra váltott át. Erdélyben is – mint az egész Habsburg-birodalomban – a magyarok arányszáma nőtt a leggyorsabban. Az utolsó három évtizedben 287 740 fő, 45,63% volt a magyarság gyarapodása, ezzel a történeti Erdélyben 1910-re túlhaladta a népesség 34%-át. E kiugróan gyors növekedés egyik oka a magyar etnikum magasabb természetes szaporodása. A korábbiakban már láttuk, hogy az alacsony termékenységi régiók főleg az erősen románlakta vagy szász vidékeken húzódtak, a görögkeletiek kedvezőtlenebb növekedési aránya ugyancsak a románok különös demográfiai helyzetére utal. A századvégtől nemzetiségenként közzétett demográfiai adatok szerint a románok természetes szaporulata ekkor is nagyjából csak fele a magyarokénak, s ebben csupán az első világháborút megelőző években indul meg egy kiegyenlítődési tendencia. (A magyar államban élő románok természetes szaporulata 1896 és 1900 között 5,8%, 1909–1912 között 10%.) A kivándorlás az ország keleti részein sem egyformán sújtotta az egyes népeket, jóval több román ment ki, mint magyar. Hivatalos adatok szerint 1899 és 1913 között 130 ezer román hagyta el az országot, s közvetlenül a világháború előtt a románság közeledett ahhoz, hogy a kivándorlásban a szlovákok és németek vezető helyét átvegye.
A magyarok számát a Királyhágón túl szerény mértékben az asszimiláció is gyarapította. Máramarossziget, Nagyvárad és más szomszédos városokhoz hasonlóan a zsidók a szűkebb Erdélyben is elmagyarosodtak, ahol a világháború előtt egyébként a népességnek mindössze 2,4%-át képezték. A magyarsághoz asszimilálódtak végleg az örmények, valamint az együtt is csupán pár ezerre menő csehek, lengyelek, olaszok, akik az iparosodás sodrával érkeztek az Osztrák-Magyar Monarchia e keleti végvidékére.
157525. táblázat. Erdély népességének anyanyelv szerinti megoszlása, 1850–1910
| ||||||||||
Népesség
|
1850*
Első adatsor: a Partiummal együtt (CZOERNIG által korrigált számok), második adatsor: az 1876 utáni terület, a népszámlálás eredeti adatai.
|
1880
|
1900
|
1910
|
1850*
Első adatsor: a Partiummal együtt (CZOERNIG által korrigált számok), második adatsor: az 1876 utáni terület, a népszámlálás eredeti adatai.
|
1880
|
1900
|
1910
| ||
népesség
(fő) |
polgári
népesség (fő) |
össznépesség
(fő) |
össznépesség
(fő) |
%
| ||||||
Magyar
|
585 342
|
488 927
|
630 477
|
806 406
|
909 003
|
28,23
|
26,11
|
30,25
|
32,82
|
34,20
|
Német
|
219 374
|
192 204
|
211 748
|
229 889
|
231 403
|
10,58
|
10,27
|
10,16
|
9,36
|
8,71
|
Román
|
1 202 050
|
1 091 208
|
1 184 883
|
1 389 303
|
1 464 211
|
57,97
|
58,28
|
56,85
|
56,55
|
55,08
|
Szlovák
|
1 092
|
2 209
|
2 341
|
0,05
|
0,09
|
0,09
| ||||
Örmény
|
7 879
|
7 372
|
3 450
|
0,38
|
0,39
|
0,17
| ||||
Zsidó/jiddis
|
6 220
|
11 760
|
0,30
|
0,63
| ||||||
Cigány
|
52 665
|
77 201
|
48 064
|
2,54
|
4,12
|
2,31
| ||||
Egyéb
|
207
|
3 765
|
4 334
|
29 031
|
51 201
|
0,01
|
0,20
|
0,21
|
1,18
|
1,93
|
Összesen
|
2 073 737
|
1 872 437
|
2 084 048
|
2 456 838
|
2 658 159
|
100,00
|
100,00
|
100,00
|
100,00
|
100,00
|
Forrás: M. Stat. Közlemények. Új sorozat 64. kötet (Bp. 1920); OL, F 551.
A nyelvi-etnikai asszimiláció a nemzeti fejlődés virágkorában demográfiai és társadalmi jelenségből fontos politikai kérdéssé változott. Erdély etnográfiai tarkasága külön ok volt minden nemzete számára, hogy etnikai állományát féltse vagy gyarapítani próbálja. Közel egy évszázad távlatából megállapítható, hogy érdemi asszimiláció a szászok vagy románok körében nem volt. A román nyelvterületen kívül eső részeken, illetve a nyelvhatáron már a 1576kiegyezés előtt is, majd a századfordulón tapasztalható bizonyos lemorzsolódás, így Szabolcsban, Békésben, Csanádban és Csongrádban. Abszolút számuk a Székelyföldön (Csíkban és Gyergyóban) is növekedett, de a növekmény egy részét bizonyára leolvasztotta a magyarosodás. Valamelyes román térnyerés is tapasztalható: a századfordulóra Küküllőben elérték az abszolút többséget, súlyuk növekedett Fogarasban, Beszterce-Naszódban és Torda-Aranyosban. A román etnikum egészében nagy zárt tömbökben élt, más vallásokat követett, társadalmi struktúrájában is különbözött a szásztól vagy magyartól, ami ugyancsak korlátozta az összeolvadás lehetőségét. A nemzetek közötti vegyes házasságok ritkaságszámba mentek, s ha a századforduló után egyre gyakoribbak is, számuk évente néhány száz körül mozgott.
A tőkés fejlődés városra orientáltsága, a városok magyar jellege vagy nagy magyar részaránya miatt a kortársak ezeket tekintették „a magyarosítás kohóinak”. A jelentős Kolozsvár vagy a kis Felvinc lakóinak több mint 90%-a, Dés, Torda, Szászrégen népességének több mint 80%-a beszélt magyarul, de még olyan szigetként elhelyezkedő városkában is lehetett magyar többség, mint Abrudbányán. A tendencia a városok magyarosodása volt. Déván 1880 után egy évtized alatt 37,5%-ról 46,9%-ra, Gyulafehérvárt 35,3%-ról 42,6%-ra nőtt a magyarok részaránya. A városok asszimiláló hatása azonban távolról sem volt korlátlan. A fent említett időszakban például Nagyenyed magyar lakossága 77,5%-ról 71%-ra, Szilágysomlyóé pedig 83,1%-ról 80,5%-ra csökkent.
Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy az asszimiláció általában a polgárosodás gazdasági alapfolyamatainak, az iparosodásnak volt a következménye, akkor megállapítható az is, hogy csak ott ért el említésre méltó eredményeket, ahol ez intenzíven jelentkezett: a városokban. Ahol ez a folyamat megindult, ott már lehetett szerepe a magyarosító politikának, a magyar iskolahálózatnak. A széles falusi tömegeket azonban mindez alig érintette. Az állami mindenhatóság egykorú alacsony szintje egymagában is biztosíték volt arra, hogy a kisebb-nagyobb tömbök ne legyenek veszélyben. A különböző szintű autonómiák rendszere egyben biztos védelmet jelentett számukra. Történetírásunk maximálisan 100 ezer főben számítja azt az asszimilációs veszteséget, amelyet az egész történeti Magyarország román népénél 1850 és 1910 között valószínűsíteni lehet. 1880-ban az összes román közül 137 ezer (5,71%) beszélt magyarul, s ez a szám az első világháborúig is csupán 370 ezerre (12,54%) emelkedett. Erdélyben általában több román tudott magyarul, mint a Bánságban, ahol 1890-ben mindössze 3,41%-uk számított ide. Jellemző, hogy a románul tudó magyarok abszolút száma a századforduló előtt ötven százalékkal meghaladta a magyarul beszélő románokét. A szászok körében mind a magyar, mind a román nyelv ismerete erősen elterjedt.
157726. táblázat. A városi és a falusi népesség anyanyelv szerinti megoszlása, 1880–1910
| |||||||||||
Év
|
Megnevezés
|
Magyar
|
Román
|
Német
|
Egyéb
|
Összes népesség
| |||||
ezer fő
|
%
|
ezer fő
|
%
|
ezer fő
|
%
|
ezer fő
|
%
|
ezer fő
|
%
| ||
1880
|
városi népesség
|
104
|
48,6
|
51
|
23,8
|
51
|
23,8
|
8
|
3,8
|
214
|
100,0
|
falusi népesség
|
526
|
28,1
|
1134
|
60,6
|
161
|
8,7
|
49
|
2,6
|
1870
|
100,0
| |
összesen
|
630
|
30,2
|
1185
|
56,9
|
212
|
10,2
|
57
|
2,7
|
2084
|
100,0
| |
1890
|
városi népesség
|
123
|
51,9
|
57
|
24,0
|
50
|
21,1
|
7
|
3,0
|
237
|
100,0
|
falusi népesség
|
575
|
28,6
|
1220
|
60,6
|
168
|
8,3
|
51
|
2,5
|
2014
|
100,0
| |
összesen
|
698
|
31,0
|
1277
|
56,7
|
218
|
9,7
|
58
|
2,6
|
2251
|
100,0
| |
1900
|
városi népesség
|
167
|
55,7
|
72
|
24,0
|
56
|
18,7
|
5
|
1,6
|
300
|
100,0
|
falusi népesség
|
648
|
29,8
|
1325
|
60,9
|
177
|
8,1
|
27
|
1,2
|
2177
|
100,0
| |
összesen
|
815
|
32,9
|
1397
|
56,4
|
233
|
9,4
|
32
|
1,3
|
2477
|
100,0
| |
1910
|
városi népesség
|
204
|
59,0
|
80
|
23,1
|
56
|
16,2
|
6
|
1,7
|
346
|
100,0
|
falusi népesség
|
714
|
30,6
|
1392
|
59,7
|
178
|
7,6
|
48
|
2,1
|
2332
|
100,0
| |
összesen
|
918
|
34,3
|
1472
|
55,0
|
234
|
8,7
|
54
|
2,0
|
2678
|
100,0
| |
Megjegyzés: 1880-ban a beszélni még nem tudókat anyanyelv szerint nem részletezték. Számuk anyanyelv közti aránylagos felosztása utólag történt.
Forrás: M. Stat. Közlemények. Új sorozat 27. kötet, 104. M. Stat. Közlemények. Új sorozat 42. kötet.
A történeti Erdélyben a soknemzeti jellegnek az élet minden területére kiható realitásként való fennmaradását tükrözi, hogy a dualizmus fél 1578évszázada alatt a magyar nyelv ismeretének mértéke végig szerény maradt. 1880-ban 109 190 fő (a nem magyarok 5,7%-a), 1900-ban 183 508 fő (11%), végül 1910-ben 266 863 fő (15,2%) mondta magát magyarul tudónak. E számok egy valóban letűnt kor realitását mutatják: milliók élhették mindennapi életüket anélkül, hogy az állam hivatalos nyelvét elsajátították volna.
