Krónikák II. könyve (2Krón)

Teljes szövegű keresés

Krónikák II. könyve (2Krón)
Dávid király vetette meg az Úr vallási közösségének alapjait. Utódaira e munka folytatása várt. Közülük Salamoné volt a nagy feladat: a templomépítés.
Salamon egész Izrael királya (Kr. e. 970-931). E könyv szerzője, a Krónikás mindig a vallási szempontokat emeli ki, azért nem említi a trónvillongásokat (1Kir 2. fejezet). A salamoni dicsőség eredetét abban a bölcsességben jelöli meg, melyet Gibeonban nyert.
Salamon áldozata Gibeonban (1Kir 3,2-4). A szerző itt az ősi mózesi kultuszberendezkedést köti össze a templomi istentisztelettel. A MTörv 12 szerint csak egy helyen szabad bemutatni az áldozatot. Míg a salamoni templom fel nem épült, addig eltűrték a többi áldozati helyek használatát is. A Krónikás ezért nem helyteleníti a gibeoni áldozatot.
A szerző a szent sátor istentiszteletét írja le a sorokban.
Isten igazi lakása az ég, a földi templom csak az ő zsámolya.
Kiv 25,4 szabályozza az itt említett anyagok felhasználását.
A héber szöveg fenyőfa helyett algummimfát említ. 1Kir 10,11 szerint az Ofirból hozott drága fa volt.
Salamon munkásai a templomépítésnél (1Kir 5,27-30). Itt a szöveg nem szól az izraelita munkásokról.
Morija hegye Jeruzsálem keleti oldalán emelkedett. Ábrahám itt mutatta be áldozatát (Ter 22,2). Az Úr akkor jelent meg Dávidnak Ornan szérűjén, amikor véget vetett a népszámlálást követő pusztulásnak (2Sám 24,17; 1Krón 21,16-17).
A könyök kb. 50 cm volt.
A nagyobbik termen a szentélyt kell értenünk.
Parvájimi aranyat csak itt említ a Szentírás. Nem tudjuk, honnan hozták.
A szentek szentje félakkora volt, mint a szentély. Egy talentum arany 34272 g. A szentek szentje a legszentebb hely volt, ahova a Lev 16,17 előírása szerint a főpap is csak az engesztelés napján léphetett be. A 2Kir 6,19 debir-nek nevezi, amit magyarra felelőhelynek fordíthatnánk. A Szám 7,89 szerint ugyanis az Úr ott felelt Mózes kérdéseire.
A pusztában készült szent sátorban lepel választotta el a szentek szentjét a szentélytől (Kiv 26,31). A Királyok könyve ellenben ajtóról beszél (1Kir 6,31). A salamoni templomban valószínűleg mind a kettő megvolt. A lepelről Mt 27,51 is tanúskodik.
A templom előtt két részoszlop (1Kir 7,15-22). Mindkét oszlopfőt két-két sorban száz-száz gránátalma díszítette, a két oszlopfőn tehát összesen négyszáz gránátalma volt (4,13).
A bronzoltár. Ennek készítését a Királyok könyve nem mondja el. A templomépület előtt, a szabad ég alatt állott. Belsejét föld és faragatlan kő töltötte ki.
A bronzmedence (1Kir 7,23-26).
A tíz mosdómedence. Az 1Kir 7,38 szerint kerekes állványokon álltak.
A tíz arany mécstartó (1Kir 7,49) a mózesi mécstartó mintájára készült.
A tíz aranyasztal és a száz aranycsésze. Ezekről nem beszél a Királyok könyve.
A két udvar (1Kir 6,32; 7,12). A templomépületet két udvar övezte. A belső volt a papoké, a külső nagyobb pedig a nép gyülekezőhelye. Fal választotta el őket egymástól.
A réztárgyak jegyzéke (1Kir 7,40-47).
Az aranytárgyak jegyzéke (1Kir 7,48-50).
A templomi kincsek elhelyezése (1Kir 7,51).
A szövetség ládájának átvitele (1Kir 8,1-9).
A régi szent sátort megőrizték a templom kincsei között.
A héber szöveg szerint a láda elől lehetett látni a rudak végeit, a görög szerint a szentélyből is.
A Krónikás kiemeli az énekes és zenész leviták szerepét.
Salamon beszéde a néphez (1Kir 8, 14-21).
Salamon templomszentelési imádsága (1Kir 8,22).
Salamon a nép felé fordulva imádkozik, nem az oltár felé, mint a papok. Külön emelvényt készíttetett.
A tűz valószínűleg villám alakjában szállt le az égből. A mózesi sátorban (Kiv 40,34) az Úr dicsősége érzékelhető alakban lakott népe között, de ezt felhő takarta el az emberi szemek elől.
Már Áron fiai is használtak ezüsttrombitákat (Szám 10,1-10), de ezek inkább jeladásra szolgáltak. A Krónikás Dávid nevéhez kapcsolja az istentiszteletekkel kapcsolatos szent ének és zene rendezését.
A hét napig tartó ünnep a sátoros ünnep volt, melyet a hetedik hónap 15-22. napjain tartottak. Előtte volt tehát a szintén hét napig tartó templomszentelés (8-14. napok között). A sátoros ünnepet követő napon, a hónap 23-án történt a nép elbocsátása.
Isten ígérete a templomszentelés után (1Kir 9,1-9). Ez a felelet Salamon nagy imádságára. A 12b-16 verseket csak a Krónikás őrizte meg.
Hirám az 1Kir szerint nem volt megelégedve a Salamon által neki ajándékozott városokkal, azért kerültek azok vissza Salamon uralma alá.
A messze fekvő Tadmor (a hellenisztikus időben Palmira) helyett sokan az 1Kir 9,18 alapján Júda pusztájában fekvő Támárra gondolnak.
A kánaáni néptöredékek robotkötelezettsége (1Kir 9,20- 23).
A fáraó leányának átköltöztetése (1Kir 9,24). Aki nem tartozik a szövetség népéhez, ne lakjék a szövetség Istene közelében.
Az istentisztelet rendezése (1Kir 9,25). Dávid rendelkezése alapján Salamon rendezi az istentiszteletek ügyét. Most már az új templom oltára az áldozatok bemutatásának törvényes helye, s nem a gibeoni magaslat.
Salamon és Hirám közös kereskedelmi útjai (1Kir 9,26- 28).
Sába királynőjének látogatása (1Kir 10,1-13).
A szent szerző kiemeli, hogy az Úr a választott nép igazi királya, Salamon csak az Ő helytartója.
Salamon gazdagsága (1Kir 10,14-28).
Tarsis a föníciaiak gyarmata volt a mai Spanyolország területén. Sokan a Tarsisba járó hajókon csak tarsisi módra épített, nagy tengerjáró hajókra gondolnak. Ofirt a kelet-afrikai partokon keresik.
Salamon halála és temetése (1Kir 11,41-43). Az idézett művek mind elvesztek.
Rechabeám, Júda első királya (Kr. e. 932-913). Az ország kettészakadása (1Kir 12,1-19).
Dávidot csak Saul fiának, Isbosetnek halála után ismerik el királyuknak az északi törzsek. Ezt azzal indokolták: Íme, mi a te csontod és a te húsod vagyunk (2Sám 5,1). Most újra visszatérnek az eredeti felfogáshoz: Nincs részünk Dávidban, sem örökségünk Izáj fiában.
Rechabeám tettei (1Kir 12,21-24).
Isten embere volt a próféta ősi neve.
Ezeket az erődítési munkákat nem említi a Kir. könyve.
A papok és a leviták átköltözése Júda területére. Józsue az ország egész területén jelölt ki városokat a leviták számára. Mivel a leviták nem voltak hajlandók részt venni Jerobeám törvénytelen istentiszteletein, azért kellett elhagyniuk Jerobeám királyságát.
Rechabeám családja. A Krónikás hallgat Salamon idegen feleségeiről és azok befolyásáról az öreg királyra. Itt sejteti, hogy Rechabeám hűtlenségének is idegen feleségeinek befolyása volt az oka.
Rechabeám hűtlensége és bűnhődése (1Kir 14,21-31).
Sisák az első fáraó, akit a Szentírás név szerint említ. Palesztinai hadjáratát a karnaki templom falán is megörökítette.
Abija Júda második királya (Kr. e. 913-911). A háború folytatása Abija alatt (1Kir 15,1-2. 6).
Michaja azonos a Királyok könyvében említett Maachával, aki Absalom unokája és Uriel leánya volt.
Abija beszéde. 4. Hogy Efraim hegységének melyik táján feküdt Szemarajim hegye, nem tudjuk.
A só nem romlik meg: Ilyen a sószövetség. Abija arra hivatkozik, hogy ők Isten népe, akik megtartják az Úr parancsait. Náluk Áron fiai a papok és megtartják a törvény által előírt istentiszteleti rendet.
A csata Isten segítségével győzelmet hoz Abijának.
Hódításai, úgy látszik, nem voltak tartósak.
Abija családja és egyéb dolgai.
A héber szöveg Iddó próféta midrásáról szól. Ez olyan könyv, mely valamely eseményt magyaráz, épületes formában feldolgoz. Nem lehet tudni, hogy itt is ilyenről van-e szó.
Aza, Júda harmadik királya (Kr. e. 911-870). Békés időszak Aza idejében (1Kir 15,11-15).
A magaslatok az Úr tiszteletét szolgálták, de ellenkeztek a törvényes istentisztelet parancsaival.
Zerach támadása.
Valószínűleg délvidéki nomádok betöréséről van szó.
Szefa-völgy Hebrontól északnyugatra feküdt.
A juhaklok feldúlása mutatja, hogy nomádok betöréséről van itt szó.
Azarja próféta beszéde. A próféta szavai vonatkozhatnak a múlt eseményeire, de érvényesek a jövőre is.
Aza reformjai (1Kir 15,11-15).
Valószínűleg azokról a városokról van szó, amelyeket atyja foglalt el (13,19).
A környező területekről az Úr igaz hívei közül sokan költöztek át Júda területére.
Úgy látszik, Aza igyekezett eltávolítani a magaslatokat (lásd: 4,2), de mint ez a hely és az 1Kir 15,14 is mutatja, nem nagy sikerrel. A nép ragaszkodott a régi megszokott istentiszteleti helyekhez.
Aza szövetsége a pogányokkal (1Kir 15,16-22). Mivel Bása Aza uralkodásának 26. évében meghalt (1Kir 16,8), a 36. év valószínűleg íráshiba. Ráma Jeruzsálemtől kb. 10 km-re feküdt északra. Érthető Aza erőlködése, hogy az építkezést abbahagyassa, s annak még az emlékét is eltörölje.
Prófétai tiltakozás a pogány szövetség ellen.
A próféták sohasem helyeslik a testvérháborút Júda és Izrael között. Hanani prófétát csak itt említi a Szentírás. Lehet, hogy ő volt az atyja Jehu prófétáinak (lásd 19,2).
Aza egyéb dolgai és halála (1Kir 15,23-24).
A gyógyítás abban az időben a mágiával volt kapcsolatos, azért rója meg Azát a szentíró. Orvosok szó alatt földalatti istenségeket is értettek, akikhez veszedelem idején fordultak (2Kir 1,2).
Jehosafát, Júda negyedik királya (Kr. e. 870-848). A Krónikás számára Aza volt a béke-király példaképe, Jehosafát pedig a határozott, keménykezű szervező. Neve is annyit jelent: ítél az Úr.
A héber szöveg szerint atyjának, Dávidnak útjain járt, Dávid említése itt íráshiba, mint a görög szöveg is tanúsítja.
A Krónikás korában már a törvénytudók tanították a zsinagógákban a népet. Ennek elődjét látja a leviták küldetésében. A főemberek jelenléte mutatja, hogy ennek védelmi célja is volt: az ország egységének biztosítása.
Nem az összes arab törzsekről van szó, hanem csak a határon beszivárgó nomádokról.
A hadsereg öt hadosztályból állott: ezek közül három Júdából, kettő Benjaminból volt .
Szövetség Achábbal (1Kir 22,1-5).
Jehosafát fia számára Izrael leggonoszabb királyának, Achábnak leányát, Atalját kérte feleségül. A Krónikás elítéli e sógorságot, mely súlyos következményekkel járt.
Prófétai nyilatkozatok a háborúról (1Kir 22,5b-28). Valószínű a bételi és dáni törvénytelen istentisztelet prófétája volt az itt említett négyszáz ember.
Michajehu látja, hogy hallgatóit nem érdekli az igazság, azért nem is mondja meg, csak Jehosafát kényszerítő szavaira.
A csata lefolyása és következményei (1Kir 22,9-38).
Acháb mégis félt Michajehu jövendölésének teljesülésétől, azért öltött álruhát.
Jehosafát felkiáltott: az Urat hívta segítségül. Erről ismerték fel, hogy nem Acháb a megtámadott.
Acháb minden erejét összeszedve állva maradt szekerén, hogy serege el ne csüggedjen. A Krónikást csak Júda története érdekli, azért nem beszéli el, hogyan teljesedett be Achábon az isteni büntetés.
Jehosafátnak ez az intézkedése a mózesi törvény (MTörv 16,18) végrehajtása volt.
A főtörvényszék egyik tanácsa a vallási ügyekben, másik pedig polgári ügyekben döntött.
Moáb és Amon fiai a Holt-tengertől keletre laktak, a meuniák pedig, akiknek egy rablócsapatja hozzájuk csatlakozott, délre Petra környékén. A héber szöveg ammonitákról beszél, de ez nyilvánvalóan íráshiba. Ugyanígy Dedom a helyes olvasása a héber szövegben található Arám helyett. A tévedést a betűk hasonlósága magyarázza.
Az új udvar a nép udvara volt. A király valószínűleg a papok és a nép udvara közötti lépcsőn állt, hogy mindenki láthassa. A templomépület felé fordulva imádkozott.
Imádságának gondolatai hasonlítanak Salamon templomszentelési imádságára (6,4-42).
Amikor Izrael az új haza elfoglalására indult, minden fogadkozása ellenére (Szám 20,17-17) a három rokon nép nem engedte átvonulni. Izraelnek nagy kerülőt kellett tennie, mert fegyverrel nem kényszeríthette ki az átvonulást (MTörv 2,4. 9. 19). Jehosafát azt panaszolja, hogy ők most a jóért rosszal fizetnek.
A csata színhelye ismeretlen.
Az ellenséget saját lesbe állított csapatai támadták meg. Akkora zavar keletkezett, hogy Moáb és Ammon fiai Szeir hegyének lakóit támadták meg, majd egymásnak estek. Így Izraelnek nem is kellett beleavatkoznia a csatába.
Beraka szó hálaadást, áldást jelent.
A Krónikás itt is kiemeli a liturgikus zene szerepét.
Tarsis itt messze vidéket jelent. Valószínűleg Ofir helyett áll, ahova az Akabai-öbölben fekvő Ecjon-Géberből lehetett eljutni.
Jorám, Júda ötödik királya (Kr. e. 848-841). Jorám uralkodásának kezdete (2Kir 8,16-19).
Jorám trónját féltette testvéreitől, azért ölette meg őket.
Illés prófétát csak itt említi a Krónikás. Azt nem mondja, hogy életben van, s így nem mond ellent a Királyok könyvének, mely szerint Illés az izraeli Jorám trónra lépte előtt, tehát még Jehosafát életében távozott a földről (2Kir 3,1).
Úgy látszik, azért nem temették a királyok sírboltjába, mert megölette testvéreit, a királyi család tagjait.
Achaszja, Júda hatodik királya (Kr. e. 841).
A héber szöveg 40 évesnek mondja Achaszját trónra léptekor. Ez azonban valószínűtlen, mert apja negyvenéves korában halt meg. A fordítás itt a görög szöveget követi, 22 éves korát a 9. vers is valószínűvé teszi, mely szerint nincs uralkodásra alkalmas fia.
A későbbiekből látszik, hogy Achaszja a csatában személyesen nem vett részt, csak a serege.
Atalja, hogy trónra jusson, az egész királyi családot, köztük saját unokáját is, ki akarta irtani. Ebben akadályozta meg Jehosaba lélekjelenléte.
Joás, Júda nyolcadik királya (Kr. e. 835-896). Jehojada főpap trónra segíti Joást (2Kir 11,4-16). A Krónikás itt is elsősorban a papság és a leviták szerepét emeli ki céljának megfelelően.
A templomépületbe csak a papságnak volt szabad bemennie. A népnek előírás szerint az udvaron kellett maradnia.
A feltűnés elkerülése végett fegyvert nem hoztak be a templomba, csak az ott levőket használták.
A bizonyság alatt a Törvényt kell értenünk, mely a szövegben szerepel. Jehojada a MTörv 17,18-19 előírása szerint cselekedett.
A főpap azért vezetteti ki Atalját, mert nem akarja a templomot megszentségteleníteni.
Megújítják a szövetséget az Úr és a népe között.
Azt a rendet állította helyre, amelyet Dávid vezetett be.
A föld népe alatt a szegényebb néposztályokat értjük. A polgárság (a város), bár nem vett részt a változásban, nyugodt maradt, és tudomásul vette azt.
Joás kijavíttatja a templomot (2Kir 12,1-16).
A Kiv 30,12-16 szerint hadköteles férfiaknak kellett fizetni a fél sékelt a szent sátor céljaira. Valószínűleg ebből fejlődött ki az évi templomadó.
Atalja és fiai azzal tették tönkre a templomot, hogy elmulasztották a rendes karbantartást, jövedelmeit pedig más célokra fordították. Mivel Atalja fiait, a legkisebb kivételével, az arabok elrabolták, itt valószínűleg vele jött hozzátartozóit kell értenünk.
Jehojadát hálából a királyok mellé temették. Felesége révén egyébként is a királyi családhoz tartozott.
Joás elpártolása és bűnhődése (2Kir 12,19-21).
Mt 23,35-ben erről a Zekarjáról van szó. Atyjának neve azonban az idők folyamán a jobban ismert próféta atyjáéra cserélődött.
A héber szóból nem állapítható meg, hogy a betegség belső baj volt-e, vagy sebesülés következménye. Az összefüggésből azonban ez utóbbi látszik valószínűbbnek.
Amacja, Júda kilencedik királya (Kr. e. 796-781). Amacja hallgat a Törvényre és a prófétai szóra (2Kir 14,1-7).
Az idézett törvény a MTörv 24,16-ban található.
A talentum 34272 g.
Abból, hogy előbb említi a távolabb eső Someront, arra következtethetünk, hogy a csapat visszatért a fővárosba, s onnan szétszéledve ütöttek rajta Júda városain.
Amacja bálványimádásba süllyed. Edom és Szeir fiai ugyanazt a népet jelölik.
Amacja háborúja Izrael királyával (2Kir 14,8-14).
A háború oka valószínűleg az elbocsátott segédcsapatnak a 13. versben említett beütése volt.
Joatám meséje (Bír 9,8-15) mellett ez a második mese a Szentírásban. Értelme az, hogy a könnyen elpusztítható bogáncs (= Amacja) ne akarjon magasra törni.
Joás a város északi falát rontatja le.
Uzija, Júda tizedik királya (Kr. e. 781-740).
Ugyanezt a királyt a Királyok könyve Azarjának nevezi.
Elát kiépítése, melyet atyja kezdett meg, a Krónikásnál az ő nevéhez fűződik.
Zekarját nem nevezi prófétának, de az volt, mert prófétai munkát végzett: istenfélelemre oktatta a királyt és a népet. Ezt tette Illés próféta is.
Gur-Baal fekvését nem ismerjük. Arabok lakták.
Kijavíttatja az előbbi háborús károkat.
Korszerű védőműveket emel a város védelmére.
Uzija gőgje és bűnhődése (2Kir 15,5).
A keleti papkirályok példájára ő is egyesíteni akarja a legfőbb politikai és vallási hatalmat. Ugyanezért bűnhődtek Dátán és Abirám (Szám 16).
Mózes elleni lázadásért Mirjam is leprával bűnhődik (Szám 12, 10). A leprás ki volt tiltva a közösségből (Lev 13,46).
Hogy a leprás Uzija teste ne tegye tisztátalanná a királysírokat, ezért nem temették ősei mellé.
Jotám, Júda tizenegyedik királya (Kr. e. 740-736). (2Kir 16,1-4.)
Ofelnek a templomhegy déli részét nevezték.
A harmadik esztendő után az ammoniták úgy látszik, ismét elszakadtak.
Acház, Júda tizenkettedik királya (Kr. e. 736-716). Acház gonosz uralkodása (2Kir 16,1-4).
Acház volt Júda leggonoszabb királya. E verset lehet úgy is értelmezni, hogy a gyermekeket csak átvitték a tűzön, de valószínűbb, hogy ténylegesen fel is áldozták őket. Az áldozatok helye Hinnom-völgye (héberül Ge-Hinnom) volt, ami aztán a gehennának adott nevet.
Acház háborúja (2Kir 16,5-6).
A két király egymással szövetségben támadta meg Júdát, s mért rá nagy vereséget.
A szöveg szerint Obed az Úr prófétája volt. Ezt igazolják szavai is. Az izraeliek mégsem voltak olyan gonoszak, mint kultuszuk és áldozataik mutatják. A Szamaria környéki izraeliek emberszeretete előképe az irgalmas szamaritánusénak.
Acház idegen segítséget kér (2Kir 16,7-9).
Acház Izajás próféta felszólítására se kéri az Úr segítségét, azt hozva fel okul, hogy nem kísérti az Urat (Iz 7,10). Inkább idegen segítség után néz.
Acház nagy árat fizetett a segítségért, mégsem volt benne köszönet. Asszur nem tudta megakadályozni az edomiak és a filiszteusok dúlását, végül pedig ő lett a legnagyobb elnyomó. Csak Acház fia, Hiszkija tudott elszakadni Asszíriától (2Kir 16,1. 8).
Acház hűtlensége (2Kir 16,10-18).
Mint a 29,7 leírja, a templomépület ajtajait záratta be, a templomudvaron pedig törvénytelen istentisztelet folyt. Oltárnak csak a jeruzsálemi templomban lett volna szabad lennie.
Acház halála és temetése (2Kir 16,19-20).
Hiszkija, Júda tizenharmadik királya (Kr. e. 716-687).
A templom megtisztítása (2Kir 18,16) utal rá.
Hiszkija ünnepélyes bűnvallomással kezdi felhívását.
A levitákat Lévi három fia (1Krón 6,1) és Dávid zenészeinek neve szerint sorolja fel.
A templomépület megtisztítása már a papok feladata volt.
Az áldozatok bemutatását a mózesi törvény előírásai szerint végezték.
A templomi zenészek ügyének rendezése Dávid király idejében a prófétai utasítások révén Isten akaratára vezethető vissza.
A papok közül, úgy látszik, többet tett tisztátalanná a bálványimádás. Ezeknek csak megfelelő tisztulás után lehetett szolgálatba lépniük. Emiatt helyettük a leviták végezték az ő munkájukat is.
A király annak örült, hogy a helyreállítás gyorsan és ellenállás nélkül ment végbe.
A pászka-ünnep előkészítése.
A pászkát törvény szerint (Kiv 12,6) az első hónap tizennegyedik napján kellett megtartani. Abban az esetben, ha valaki nem tudta volna megtartani az előírt időben a pászkát, a következő hónapban kellett megtartani a szokásos módon (Szám 9,11).
Az északi országnak nemrégiben történt pusztulására céloz a király. Hűtlensége miatt pusztult el Izrael királysága. Akkor remélhetitek, hogy a rabszolgák visszatérhetnek hazájukba, ha legalább ti kibékültök az Úrral.
Az országgal szomszédos vidékek maradék lakosságát is meghívja.
A vért a családfőnek kellett volna a pap kezébe adni. Mivel sokan tisztátalanok voltak, helyettük a leviták végezték. A király külön is imádkozott ezekért (18-19).
Hiszkija megdicséri a buzgó levitákat.
Még hét napig tartják a pászka-ünnepet, így az kétszer hét napig tartott, akárcsak Salamon templomszentelési ünnepe (7,9).
Kihangsúlyozza, hogy a Lévi törzséből származó törvényes papok áldották meg a népet.
A bálványozás megszüntetése (2Kir 18,3-5). Hiszkija az öszszes törvénytelen áldozati helyeket lerontatja. A Királyok könyve (18,4) megemlíti, hogy még a rézkígyót, a pusztai vándorlás emlékét is szétzúzatta, mert a bálványozásra hajló nép azt is gyógyító istenségnek tekintette.
A király tehát magára vállalja a hivatalos áldozatok költségeit.
A papok és leviták az áldozati részekből, a tizedekből és a zsengékből éltek.
A fogadalmi ajándékok egy része is a papokat illette.
A begyűjtés az aratástól az őszi betakarításig tartott.
Azokat a járandóságokat, melyeket nem kellett a templomban elkölteni, elküldték a papi városokban lakó, szolgálaton kívül álló levitáknak és papoknak.
Akik szolgálatot teljesítettek a templomban, azok helyben kapták meg járandóságukat. Ezek, úgy látszik, háromévesnél idősebb fiaikat is magukkal vitték.
A papokat származásuk szerint vették jegyzékbe, míg a levitákat beosztásuk szerint. A járandóság az egész családnak szólt.
Nemcsak a templomi járandóságokat, hanem a levitákat illető földek termését is igazságosan osztották fel.
Szancherib támadása (2Kir 18,13 20,20; Iz 36,1).
Hiszkija a Gichon-forrás vizét a Siloah-alagúton keresztül vezeti be a városba, hogy az ostromlottaknak legyen vizük. Az alagút feliratát 1889-ben találták meg.
Szancherib fenyegetései (2Kir 18,17-36; Iz 36,2-22).
A királyok könyve szerint a népet fel akarták lázítani Hiszkija ellen.
Azért beszéltek zsidóul és nem arámul, ahogy Hiszkija megbízottai kérték.
Az Úr meghallgatja Hiszkija imádságát (2Kir 19,14-37; Iz 37,14-38). Valószínűleg pestis által pusztult el Szancherib serege. A Taylor-féle hatszögletű hasábon csak azzal dicsekszik, hogy bezárta Hiszkiját, mint madarat a kalitkába, de a város elfoglalását nem említi.
Hiszkija betegségéről bőven tudósít a 2Kir 20,1-11 és Iz 28,1-8.
2Kir 20,12-19 beszéli el, mi volt Hiszkija felfuvalkodottsága (dicsekvés a követek előtt).
A csodajel valószínűleg a napóra árnyékának visszatérése volt.
Manassze, Júda tizennegyedik királya (Kr. e. 687-642). Manassze szembefordul atyja művével (2Kir 21,1-9).
Az ég egész seregének tiszteletén az égitestek tiszteletét kell értenünk.
Manassze megtérése. A Szentírás többi könyvei erről nem emlékeznek meg. Az ékiratok tanúsítják, hogy Asszur adófizetője volt. A szöveg arra mutat, hogy a lánc, amelynél fogva Manasszét fogságba vitték, orrkarikával kezdődött.
Manassze reformja hasonlít ahhoz, amit Hiszkija és utána Jozija tett.
Manassze egyéb dolgai (2Kir 21,17-18).
Manassze imája című apokrif irat erre a helyre való hivatkozással készült későbbi irat. Hozáj ismeretlen próféta. De az is lehetséges, hogy a látók, vagyis a próféták feljegyzéseit említi itt a szentíró.
Amon megátalkodottsága (2Kir 21,19-26) (Kr. e. 642- 640).
A rövid élet büntetés az ószövetségi ember szemében.
Jozija, Júda tizenhatodik királya (Kr. e. 640-609). Az ország megtisztítása a bálványoktól. A Királyok könyvében ez a templom megtisztítása után történt. (2Kir 23,4-20).
A templom megújítása (2Kir 22,3-7). Csak a Krónikás említi, hogy a munkavezetők leviták voltak.
A törvénykönyv megtalálása (2Kir 22,8-13). A törvénykönyv a mózesi törvények gyűjteménye volt. Nem dönthető el a szövegből, hogy az egész mózesi törvénykönyv volt-e, vagy annak csak egy része. A könyvet az előző uralkodók alatt kellett elrejteni. Létezését és tartalmát nagyjából ismerhették.
Hulda prófétaasszony szavai (2Kir 22,12-20).
Megjövendöli, hogy Jeruzsálem bűnei miatt elpusztul.
De ezt Jozija nem éri meg.
A szövetség megújítása (2Kir 23,1-3).
Izrael országának népe Asszíria fogságába került. Jozija a megmaradottakat téríti meg.
A pászka-ünnep előkészítése (2Kir 23,21). A Krónikás mindig részletesen leírja a pászka-ünnepeket, míg a Királyok könyve csak megemlíti.
Mivel a leviták régi feladata, a szövetség ládájának hordozása megszűnt, új feladatokat kell végezniük.
A pászka-ünnep (2Kir 23,22-23).
A nép pászkájának elkészítése után készítették el a leviták a maguk, a papok, az énekesek és az ajtónállók részét, hogy mindenki elvégezhesse a maga szolgálatát.
Jozija uralkodásának szomorú vége (2Kir 23,28-30).
Volt Izraelben egy gyászének-gyűjtemény. Ebbe belekerült Jeremiásnak Jozija emlékére írt gyászéneke. A gyűjtemény nem azonos azzal a könyvvel, amely Siralmak könyve címen szerepel a Szentírásban.
Joacház, Júda tizenhetedik királya (Kr. e. 609), Joacház uralkodása (2Kir 23,30b-35).
A két név jelentése kb. ugyanaz, de a névadással a fáraó kifejezi felsőbbségét Júda királya fölött.
Jojakim, Júda tizennyolcadik királya (Kr. e. 609-598). Jojakim uralkodása (2Kir 23,36-37 24,1-6).
Idősebb volt, mint elődje, akit - úgy látszik - forradalmi úton a föld népe emelt trónra.
Útközben Jojakim hűséget fogadott Nebukadnezár királynak. Visszakerült trónjára, és még évekig uralkodott. Nebukadnezárnak ettől a hadjáratától számítják a 70 éves babiloni fogságot.
Jojachin, Júda tizenkilencedik királya (Kr. e. 598). Jojachin uralkodása (2Kir 24,8-17).
A Királyok könyve 18 évesnek mondja. Apja 36 éves volt halála évében, fia tehát 18 éves lehetett. Az Írás felnőttként beszél róla.
Cidkija Jojachin atyjának volt a testvére. A 2Kir 24,17 nagybátyjának nevezi. Cidkija, Júda huszadik és utolsó királya (Kr. e. 598- 587).
Cidkija uralkodása (2Kir 24,18-20).
Nem hallgatott Jeremiás próféta tanácsára, sőt, börtönbe vetette (Jer 37,20).
Az ország pusztulása (2Kir 25,1-21; Jer 52,4-30).
Lev 26,34 szerint ha nem tartják meg a szombatot, az Úr szétszórja népét, s így teszi lehetővé a földnek a szombatévi pihenőt.
Cirusz felhívása.
Beteljesedett Jeremiás próféta jövendölése (Jer 25,11). A fogság 70 évig tartott.
Cirusz felhívásával kezdődik Ezdrás könyve (1,1-4), mely az új életkezdést beszéli el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages