4Móz. 23

Teljes szövegű keresés

4Móz. 23
4Móz. 23.1
Akkor ezt mondta Bálám Báláknak: Építs itt hét oltárt, és készíts ide hét bikát és hét kost.
4Móz. 23.2
Úgy cselekedett Bálák, ahogyan Bálám meghagyta. Azután Bálák és Bálám bikát és kost áldozott az oltárokon.
4Móz. 23.3
Majd ezt mondta Bálám Báláknak: Állj oda az égőáldozatod mellé, én pedig elmegyek. Talán lesz találkozásom az ÚRral, és amit majd láttat velem, azt elmondom neked. És fölment a hegytetőre.
4Móz. 23.4
Isten találkozott Bálámmal, aki ezt mondta neki: Hét oltárt állítottam fel, és bikát meg kost áldoztam mindegyik oltáron.
4Móz. 23.5
Az ÚR pedig Bálám szájába adta igéjét, és azt mondta: Térj vissza Bálákhoz, és eszerint beszélj.
4Móz. 23.6
Amikor visszatért hozzá, ő még ott állt az égőáldozat mellett, Móáb valamennyi vezető emberével együtt.
4Móz. 23.7
Bálám példabeszédbe kezdett és ezt mondta: Arámból hozatott ide Bálák, Kelet hegyeiről Móáb királya: Jöjj, átkozd meg Jákóbot, jöjj, kárhoztasd Izráelt!
4Móz. 23.8
Hogy ronthatnám meg, kit Isten nem ront meg? Hogy kárhoztatnám, kit az ÚR nem kárhoztat?
4Móz. 23.9
Jól látom őt a sziklacsúcsról, szemlélem a halmokról. E nép egyedül fog lakni, nem számítja magát a nemzetek közé.
4Móz. 23.10
Ki számolhatja meg Jákóbot - száma mint a por - és Izráelnek csak a negyedét is? Bár úgy halnék meg, mint ez igazak, s lenne végem olyan, mint az övék!
4Móz. 23.11
Akkor ezt mondta Bálák Bálámnak: Mit tettél velem?! Elhoztalak ellenségeim megrontására, te pedig megáldottad őket!
4Móz. 23.12
De ő ezt felelte: Nekem vigyáznom kell, hogy csak azt mondjam, amit az ÚR ad a számba.
4Móz. 23.13
Akkor ezt mondta neki Bálák: Jöjj velem egy másik helyre, ahonnan láthatod azt a népet. De csak a szélét láthatod, az egészet nem látod. Onnan rontsd meg őket!
4Móz. 23.14
Magával vitte a Cófim mezejére, a Piszga csúcsára. Épített ott hét oltárt, és mindegyik oltáron bikát és kost áldozott.
4Móz. 23.15
Majd ezt mondta Báláknak: Állj ide égőáldozatod mellé, én pedig amott szeretnék találkozni Istennel.
4Móz. 23.16
Az ÚR találkozott Bálámmal, igéjét adta a szájába, és ezt mondta: Térj vissza Bálákhoz, és eszerint beszélj.
4Móz. 23.17
Amikor visszament hozzá, még ott állt égőáldozata mellett Móáb vezető embereivel együtt. Bálák ezt kérdezte tőle: Mit mondott az ÚR?
4Móz. 23.18
Ő pedig példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Hallgass csak rám, Bálák, figyelj ide, Cippór fia!
4Móz. 23.19
Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?
4Móz. 23.20
Áldásra kaptam parancsot, s ha ő áld, meg nem másíthatom.
4Móz. 23.21
Nem látnak bajt Jákóbban, nem látnak nyomorúságot Izráelben. Vele van Istene, az ÚR, királynak szóló ujjongás hangzik benne.
4Móz. 23.22
Isten hozta ki őket Egyiptomból, olyan az ereje, mint a bölény szarva.
4Móz. 23.23
Nem fog a varázslás Jákóbon, sem az igézet Izráelen. Idejében megmondják Jákóbnak, Izráelnek, hogy mit tesz az Isten.
4Móz. 23.24
Ez a nép mint nőstényoroszlán kel föl s mint hímoroszlán emelkedik föl, nem fekszik le, míg prédát nem eszik, és elejtettek vérét nem issza.
4Móz. 23.25
Akkor Bálák ezt mondta Bálámnak: Ha már nem tudod megrontani, legalább ne áldd meg!
4Móz. 23.26
De Bálám ezt felelte Báláknak: Megmondtam már neked, hogy csak azt fogom tenni, amit az ÚR meghagy!
4Móz. 23.27
Akkor Bálák ezt mondta Bálámnak: Jöjj, elviszlek egy másik helyre! Talán jónak látja Isten, hogy onnan rontsd meg Izráelt.
4Móz. 23.28
Bálák tehát magával vitte Bálámot a Peór csúcsára, amely a síkságra néz.
4Móz. 23.29
Ott ezt mondta Bálám Báláknak: Építs itt hét oltárt, és készíts ide hét bikát meg hét kost.
4Móz. 23.30
Bálák megtette, amit Bálám mondott, és mindegyik oltáron bikát és kost áldozott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages