2Sám. 22

Teljes szövegű keresés

2Sám. 22
2Sám. 22.1
Dávid ennek az éneknek a szavait mondta el az ÚRnak, amikor az ÚR kimentette őt minden ellenségének és Saulnak a kezéből.
2Sám. 22.2
Így mondta: Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm,
2Sám. 22.3
Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól.
2Sám. 22.4
Az ÚRhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.
2Sám. 22.5
Mert körülvettek a halál örvényei, pusztító áradat rettent engem.
2Sám. 22.6
A sír kötelei fonódtak körém, a halál csapdái meredtek rám.
2Sám. 22.7
Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott.
2Sám. 22.8
Megrendült és rengett a föld, az egek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt.
2Sám. 22.9
Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne.
2Sám. 22.10
Lehajlította az eget és leszállt, homály volt lába alatt.
2Sám. 22.11
Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán jelent meg.
2Sám. 22.12
Sötétségből vont sátrat magának, víztömegből, gomolygó fellegekből.
2Sám. 22.13
Fényözön jár előtte, parázsló tűz izzik.
2Sám. 22.14
Dörög az ÚR az égben, mennydörög a Felséges.
2Sám. 22.15
Kilőtte nyilait és szétszórta, kiröpítette villámait.
2Sám. 22.16
Láthatóvá vált a tengernek a medre, föltárultak a világ alapjai az ÚR dorgálásától, haragos szele fúvásától.
2Sám. 22.17
Lenyúlt a magasból és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.
2Sám. 22.18
Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár erősebbek voltak nálam.
2Sám. 22.19
Rám törhetnek a veszedelem napján, de az ÚR az én támaszom.
2Sám. 22.20
Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.
2Sám. 22.21
Igazságom szerint bánt velem az ÚR, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem.
2Sám. 22.22
Hiszen vigyáztam az ÚR útjára, és nem hagytam el hűtlenül az Istent.
2Sám. 22.23
Minden törvényére ügyeltem, rendelkezéseitől nem tértem el.
2Sám. 22.24
Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől.
2Sám. 22.25
Igazságom szerint jutalmazott meg az ÚR, tisztaságom szerint, amit jól lát.
2Sám. 22.26
A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen vagy.
2Sám. 22.27
A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz.
2Sám. 22.28
A nyomorult népet megsegíted, de a kevélyeket látod, és megalázod.
2Sám. 22.29
Te vagy, URam, a mécsesem, az ÚR fénysugarat ad nekem a sötétségben.
2Sám. 22.30
Veled a rablóknak is nekirontok, ha Isten segít, a falon is átugrom.
2Sám. 22.31
Az Isten útja tökéletes, az ÚR beszéde színigaz. Pajzsa ő mindazoknak, akik hozzá menekülnek.
2Sám. 22.32
Van-e Isten az ÚRon kívül, és van-e kőszikla Istenünkön kívül?
2Sám. 22.33
Isten az én erős menedékem, ő vezeti útján a feddhetetlent.
2Sám. 22.34
Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, magaslatokra állít engem.
2Sám. 22.35
Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek.
2Sám. 22.36
Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, és sokszor meghallgattál engem.
2Sám. 22.37
Biztossá teszed lépteimet, nem inognak bokáim.
2Sám. 22.38
Üldözöm és elpusztítom ellenségeimet, nem térek vissza, míg nem végzek velük.
2Sám. 22.39
Végeztem velük, szétzúztam őket, nem kelnek föl, lábam elé hullottak.
2Sám. 22.40
Felruháztál erővel a harcra, térdre kényszerítetted támadóimat.
2Sám. 22.41
Megfutamítottad ellenségeimet, gyűlölőimet elpusztíthattam.
2Sám. 22.42
Néznek széjjel, de nincs szabadító, az ÚRra néznek, de nem válaszol.
2Sám. 22.43
Összezúztam őket, mint a föld porát, összetiprom, széttaposom, mint az utca sarát.
2Sám. 22.44
Megmentettél lázadó népemtől, megőrzöl, népek fejévé teszel, oly nép szolgál nekem, melyhez nem volt közöm.
2Sám. 22.45
Idegenek hízelegnek nekem, engedelmesen hallgatnak rám,
2Sám. 22.46
mert elepednek az idegenek, reszketve jönnek elő rejtekükből.
2Sám. 22.47
Él az ÚR, áldott az én kősziklám, magasztaltassék Isten, szabadító kősziklám!
2Sám. 22.48
Bosszút áll értem az Isten, és népeket vet alám.
2Sám. 22.49
Kiszabadítasz ellenségeim közül, támadóim fölé emelsz, megmentesz az erőszakosoktól.
2Sám. 22.50
Ezért magasztallak, URam, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek.
2Sám. 22.51
Nagy győzelmet ad királyának az ÚR, hűséges marad fölkentjéhez, Dávidhoz és utódaihoz örökké.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages