2Krón. 24

Teljes szövegű keresés

2Krón. 24
2Krón. 24.1
Jóás hétéves korában lett király, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Cibjá volt, Beérsebából származott.
2Krón. 24.2
Jóás Jójádá főpap egész életében azt tette, amit helyesnek lát az ÚR.
2Krón. 24.3
Jójádá két feleséget szerzett neki, ő pedig fiakat meg leányokat nemzett.
2Krón. 24.4
Ezek után elhatározta Jóás, hogy kijavíttatja az ÚR házát.
2Krón. 24.5
Ezért összegyűjtötte a papokat és a lévitákat, és ezt mondta nekik: Menjetek el Júda városaiba, és gyűjtsetek pénzt egész Izráelben, hogy Istenetek házát esztendőről esztendőre javítgassák. De siessetek a dologgal! A léviták azonban nem siettek.
2Krón. 24.6
Akkor hívatta a király Jójádát, a vezetőjüket, és ezt mondta neki: Miért nem ügyeltél arra, hogy a léviták behozzák Júdából és Jeruzsálemből azt a járandóságot, amelyet Mózes, az ÚR szolgája és a gyülekezet kirótt Izráelre a bizonyság sátra javára?!
2Krón. 24.7
Mert az elvetemült Ataljá és fiai hagyták omladozni az Isten házát, és a Baalokra fordították mindazt, ami az ÚR házának volt szentelve.
2Krón. 24.8
Ekkor azt parancsolta a király, hogy csináljanak egy ládát, és tegyék az ÚR háza kapuja elé.
2Krón. 24.9
És kihirdették Júdában és Jeruzsálemben, hogy hozzák el az ÚRnak azt a járandóságot, amelyet Mózes, az Isten szolgája kirótt Izráelre a pusztában.
2Krón. 24.10
Akkor minden vezető ember és az egész nép örömmel vitt és dobott pénzt a ládába, amíg az meg nem telt.
2Krón. 24.11
Valahányszor bevitették a ládát a lévitákkal a királyi felügyelőségre, és látták, hogy mennyi pénz van benne, odament a király kancellárja és a főpap megbízottja, és kiürítették a ládát, azután megint visszavitték a helyére. Így jártak el időről időre, és sok pénzt gyűjtöttek össze.
2Krón. 24.12
Ezt azután átadta a király és Jójádá az ÚR házán folyó munka vezetőinek. Ezek pedig kőfaragókat és ácsokat fogadtak az ÚR háza javítására, és vasmunkásokat meg rézműveseket az ÚR háza tatarozására.
2Krón. 24.13
A munka végzői dolgoztak, és kezük alatt jól haladt a javítás munkája. Helyreállították az Isten házát régi formájában, és megerősítették azt.
2Krón. 24.14
Amikor ezt bevégezték, a megmaradt pénzt elvitték a királynak és Jójádának. Ők pedig csináltattak abból fölszerelési tárgyakat az ÚR házába, a szolgálathoz való eszközöket, áldozati csészéket és arany- meg ezüstedényeket. Ezekkel mutatták be az égőáldozatokat az ÚR házában állandóan, Jójádá egész életében.
2Krón. 24.15
Azután megöregedett Jójádá, és betelve az élettel, meghalt. Százharminc éves volt halálakor.
2Krón. 24.16
Dávid városában a királyok mellé temették, mivel jót cselekedett Izráelben Isten és az ő háza ügyéért.
2Krón. 24.17
Jójádá halála után azonban odamentek Júda vezető emberei a királyhoz, és leborultak előtte. A király hallgatott rájuk,
2Krón. 24.18
és elhagyták őseik Istenének, az ÚRnak a házát, szent fákat és bálványszobrokat tiszteltek. Emiatt a vétkük miatt szállt az ÚR haragja Júdára és Jeruzsálemre.
2Krón. 24.19
Küldött hozzájuk prófétákat, hogy térítsék meg őket az ÚRhoz. Azok figyelmeztették is őket, de nem figyeltek rájuk.
2Krón. 24.20
Akkor az Isten felruházta lelkével Zekarját, Jójádá főpap fiát, aki a nép elé állt, és ezt mondta nekik: Azt mondja az Isten: Miért szegtétek meg az ÚR parancsolatait? Nem válik az javatokra! Mivel elhagytátok az URat, ő is elhagyott benneteket.
2Krón. 24.21
Erre azok összeesküdtek ellene, és a király parancsára ott az ÚR háza udvarában megkövezték.
2Krón. 24.22
Nem gondolt Jóás király arra a szeretetre, amelyet annak az apja, Jójádá tanúsított iránta, hanem legyilkoltatta a fiát. Amikor ez haldoklott, azt mondta: Lássa meg ezt az ÚR, és kérje számon!
2Krón. 24.23
Egy év múlva fölvonult ellene Arám hadereje. Betörtek Júdába és Jeruzsálembe, és megölték a hadinép valamennyi vezérét, akik a nép élén álltak, az összes zsákmányt pedig elküldték Damaszkusz királyának.
2Krón. 24.24
Bár kevés emberrel tört be az arám sereg, mégis igen nagy haderőt adott kezükbe az ÚR, mivel ezek elhagyták őseik Istenét, az URat. Így hajtották végre Jóáson az ítéletet.
2Krón. 24.25
Amikor eltávoztak tőle, súlyos betegségben hagyták hátra, és a saját szolgái esküdtek össze ellene Jójádá főpap fiának a vére miatt. Ágyában gyilkolták meg, és meghalt. Dávid városában temették el, de nem a királyok temetőjében.
2Krón. 24.26
Ezek esküdtek össze ellene: Zábád, Simeátnak, egy ammóni asszonynak a fia és Jehózábád, Simrítnek, egy móábi asszonynak a fia.
2Krón. 24.27
Fiai, az ellene szóló sok prófétai fenyegetés, meg az Isten házának a helyreállítása le vannak írva a királyokról szóló könyv magyarázatában. Utána fia, Amacjá lett a király.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages