2Krón. 28

Teljes szövegű keresés

2Krón. 28
2Krón. 28.1
Húszéves volt Áház, amikor uralkodni kezdett, és tizenhat évig uralkodott Jeruzsálemben. De nem azt tette, amit őse, Dávid, amit helyesnek lát az ÚR,
2Krón. 28.2
hanem Izráel királyainak az útján járt, sőt istenszobrokat is csináltatott a Baaloknak.
2Krón. 28.3
Tömjénezett a Ben-Hinnóm völgyben, és a fiait elégette áldozatul, azoknak a népeknek az utálatos szokása szerint, amelyeket kiűzött az ÚR Izráel fiai elől.
2Krón. 28.4
Áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon, a dombokon és minden bujazöld fa alatt.
2Krón. 28.5
Ezért Arám királyának a kezébe adta őt Istene, az ÚR. Megverték, sok foglyot hurcoltak el tőle, és Damaszkuszba vitték őket. Izráel királyának is a kezébe került, és az is nagy vereséget mért rá.
2Krón. 28.6
Pekah, Remaljáhú fia ugyanis levágott Júdában egy napon százhúszezer embert, akik mind bátor harcosok voltak. Ugyanis elhagyták őseik Istenét, az URat.
2Krón. 28.7
Zikri, egy efraimi vitéz pedig meggyilkolta Maaszéjáhút, a király fiát, Azrikámot, a palota felügyelőjét és Elkánát, a király helyettesét.
2Krón. 28.8
Az izráeliek fogságba vittek honfitársaik közül kétszázezer asszonyt, fiút és leányt. Nagy zsákmányt is szereztek tőlük, és a zsákmányt elvitték Samáriába.
2Krón. 28.9
De volt ott az ÚRnak egy prófétája, név szerint Ódéd; ez kiment a Samáriához érkező sereg elé, és ezt mondta: Őseitek Istene, az ÚR haragra gerjedt Júda ellen, és a kezetekbe adta őket, ti pedig sokat levágtatok közülük eget verő indulatotokban.
2Krón. 28.10
És most azt gondoljátok, hogy leigázhatjátok a júdaiakat és jeruzsálemieket, hogy rabszolgáitokká és rabnőitekké legyenek, pedig ezáltal magatokat teszitek vétkesekké Istenetek, az ÚR előtt.
2Krón. 28.11
Azért most hallgassatok rám: Engedjétek vissza a honfitársaitok közül ejtett foglyokat, különben az ÚR izzó haragja fordul ellenetek!
2Krón. 28.12
Akkor előállt néhány efraimi főember: Azarjáhú, Jehóhánán fia, Berekjáhú, Mesillémót fia, Jehizkijjáhú, Sallum fia és Amászá, Hadlaj fia, azokkal szemben, akik a hadjáratból jöttek,
2Krón. 28.13
és ezt mondták nekik: Ne hozzátok ide a foglyokat, mert amit ti akartok, az a mi vétkünk lesz az ÚR előtt, és a mi bűneinket és vétkeinket szaporítja, pedig úgyis sok a vétkünk, és az ÚR izzó haragja fenyegeti Izráelt.
2Krón. 28.14
Otthagyták azért a fegyveresek a foglyokat és a zsákmányt a vezető emberek és az egész gyülekezet előtt.
2Krón. 28.15
Ekkor név szerint kijelölt férfiak álltak elő, és gondjaikba vették a foglyokat: a mezíteleneket mind felöltöztették a zsákmányból, ruhát és sarut, ételt és italt adtak nekik, és bekenték őket olajjal. A gyengéket szamarakon szállították, és elvitték őket honfitársaikhoz Jerikóba, a pálmák városába; azután visszatértek Samáriába.
2Krón. 28.16
Abban az időben követeket küldött Áház király Asszíria királyához, hogy segítse meg őt.
2Krón. 28.17
Még az edómiak is betörtek, megverték Júdát, és foglyokat ejtettek.
2Krón. 28.18
A filiszteusok pedig a Sefélá-alföld városaiban és Júda déli tartományában fosztogattak. Elfoglalták Bétsemest, Ajjálónt, Gedérótot, Szókot és falvait, Timnát és falvait, Gimzót és falvait, és oda települtek.
2Krón. 28.19
Bizony, megalázta Júdát az ÚR Áház júdai király miatt, mert támogatta az erkölcstelenséget Júdában, és nagyon hűtlenné lett az ÚRhoz.
2Krón. 28.20
Rátört azért Tiglat-Pileszer, Asszíria királya, és megostromolta ahelyett, hogy támogatta volna.
2Krón. 28.21
Mert Áház kifosztotta ugyan az ÚR házát és a király meg a vezető emberek palotáját, és Asszíria királyának adta, de ez sem segített rajta.
2Krón. 28.22
Nyomorúsága idején továbbra is hűtlen volt az ÚRhoz Áház király.
2Krón. 28.23
Damaszkusz isteneinek áldozott, akik megverték őt, de ezt mondta: Mivel Arám királyait megsegítik isteneik, ezért nekik áldozom, és engem is megsegítenek! Pedig ezek okozták bukását, és egész Izráelét is.
2Krón. 28.24
Összeszedte Áház az Isten háza fölszerelését, és összetörette az Isten háza fölszerelését, az ÚR háza ajtóit pedig bezáratta. Azután oltárokat csináltatott magának Jeruzsálemben minden utcasarkon.
2Krón. 28.25
Júda minden egyes városában áldozóhalmokat csináltatott, és más isteneknek tömjénezett. Így bosszantotta ősei Istenét, az URat.
2Krón. 28.26
Egyéb dolgai és egész életútja elejétől végig meg van írva a Júda és Izráel királyairól szóló könyvben.
2Krón. 28.27
És pihenni tért Áház az őseihez, és eltemették őt a fővárosban, Jeruzsálemben, de nem Izráel királyainak a temetőjébe vitték. Fia, Ezékiás lett utána a király.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages