Ez. 1

Teljes szövegű keresés

Ez. 1
Ez. 1.1
A harmincadik évben, a negyedik hónap ötödikén, amikor én a fogságban élő nép között voltam a Kebár folyó mellett, megnyílt az ég, és isteni látomásokat láttam.
Ez. 1.2
A hónap ötödikén, Jójákin király fogságba vitelének ötödik évében,
Ez. 1.3
szólt az ÚR igéje Ezékiel paphoz, Búzi fiához, a káldeusok országában, a Kebár folyó mellett, és megragadta őt ott az ÚR.
Ez. 1.4
Láttam, hogy forgószél jött észak felől, nagy felhővel és egymást érő villámlással, körülötte fényözönnel. A közepéből, a villámok közül mintha ezüstös csillogás tündöklött volna.
Ez. 1.5
Négy élőlény alakja volt ott. Ilyennek látszottak: emberhez hasonló alakjuk volt,
Ez. 1.6
de mindegyiknek négy arca, és mindegyiknek négy szárnya volt.
Ez. 1.7
Lábaik egyenes lábak voltak, de lábfejük olyan volt, mint a borjúláb. Ragyogóak voltak, mint a fénylő réz.
Ez. 1.8
Szárnyuk alatt négyfelől emberi kezek voltak. Mind a négynek voltak arcai és szárnyai.
Ez. 1.9
Szárnyaik összeértek, egyiké a másikéhoz. Nem kellett megfordulniuk, amikor jártak, mindegyik előre nézve tudott menni.
Ez. 1.10
Ilyen volt az arcuk: volt emberarcuk, de volt oroszlánarca is mind a négynek jobbról, bikaarca is volt mind a négynek balról, és volt sasarca is mind a négynek.
Ez. 1.11
Ilyen volt az arcuk. Felső szárnyaik ki voltak terjesztve, ez a két szárny összeért, egyiké a másikéval, kettő pedig eltakarta a testüket.
Ez. 1.12
Mindegyik előre nézve tudott menni. Ahova a lélek akart menni, oda mentek, nem kellett megfordulniuk, amikor jártak.
Ez. 1.13
Ilyenek voltak az élőlények: külsejük olyan volt, mint az izzó parázs, és az élőlények közt, mintha égő fáklyák lobogtak volna. Tűz ragyogott, és a tűzből villámok cikáztak.
Ez. 1.14
Az élőlények járása-kelése olyannak látszott, mint a villámlás.
Ez. 1.15
Amikor néztem az élőlényeket, megpillantottam egy-egy kereket a földön az élőlények mellett, mind a négy előtt.
Ez. 1.16
A kerekek úgy voltak elkészítve, hogy ragyogó drágaköveknek látszottak, és mind a négy egyforma volt. Úgy készültek, hogy mindegyik kerék közepében egy másik kerék látszott.
Ez. 1.17
Amikor jártak, négy irányban tudtak menni; nem kellett megfordulniuk, amikor jártak.
Ez. 1.18
A kerék abroncsai magasak és félelmetesek voltak, és mind a négy abroncs körös-körül tele volt szemekkel.
Ez. 1.19
Amikor az élőlények jártak, a kerekek is jártak mellettük; és amikor az élőlények fölemelkedtek a földről, a kerekek is fölemelkedtek.
Ez. 1.20
Ahová a lélek akart menni, oda mentek; ahová a lélek akarta. És a kerekek is fölemelkedtek velük, mert az élőlények lelke irányította a kerekeket.
Ez. 1.21
Ha azok jártak, ezek is jártak, ha azok megálltak, ezek is megálltak; és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkedtek a kerekek is, mert az élőlények lelke irányította a kerekeket.
Ez. 1.22
Az élőlények feje fölött valami boltozat volt, amely félelmesen csillogott, mint a jég, és ki volt feszítve a fejük fölött.
Ez. 1.23
A boltozat alatt ki voltak terjesztve szárnyaik, egyiké a másiké felé. Mindegyiknek volt másik két szárnya is. Ezekkel eltakarták a testüket elöl is, hátul is.
Ez. 1.24
Amikor jártak, olyannak hallottam szárnyaik zúgását, amilyen a nagy vizek zúgása, mint a Mindenható hangja. Hangjuk zúgása olyan volt, mint egy tábor morajlása. Amikor megálltak, leeresztették szárnyaikat.
Ez. 1.25
És egy hang hallatszott a fejük fölött levő boltozatról amikor megálltak, és leeresztették szárnyaikat.
Ez. 1.26
A fejük fölött levő boltozaton fölül egy zafírfényű trónus alakja látszott, a trónus alakja fölött pedig emberhez hasonló alak látszott.
Ez. 1.27
Ezüstösen csillogónak láttam: derekától fölfelé úgy látszott, mintha tűz fogná körül, derekától lefelé pedig úgy láttam, mintha fényözön venné körül.
Ez. 1.28
A körülötte levő fényözön olyannak látszott, mint a szivárvány, amely a felhőkön szokott lenni esős napon. Ilyen volt az ÚR dicsőségének a látványa. Amikor megláttam, arcra borultam, és hallottam, hogy valaki megszólal.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages