Tit. 1

Teljes szövegű keresés

Tit. 1
Tit. 1.1
Pál, Isten szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola az Isten választottaiért, hogy higgyenek, és megismerjék az igazságot az igazi kegyesség szerint,
Tit. 1.2
az örök élet reménységére, amelyet az Isten, aki nem hazudik, örök idők előtt megígért,
Tit. 1.3
igéjét pedig kijelentette a maga idejében az evangélium hirdetésével: erre kaptam megbízást a mi üdvözítő Istenünk rendeléséből.
Tit. 1.4
Titusznak, a közös hitben való igaz fiamnak: Kegyelem és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől.
Tit. 1.5
Azért hagytalak Krétában, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket, és presbitereket állíts szolgálatba városonként, ahogyan meghagytam neked:
Tit. 1.6
ha van olyan, aki feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, nem vádolhatók kicsapongással, és nem engedetlenek.
Tit. 1.7
A püspök ugyanis, mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önkényeskedő, nem indulatos, nem részeges, nem kötekedő és nem haszonleső,
Tit. 1.8
hanem vendégszerető, a jóra hajlandó, józan, igazságos, kegyes, önmegtartóztató,
Tit. 1.9
aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez, hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket.
Tit. 1.10
Mert sokan engedetlenek, fecsegők és ámítók, különösen a körülmetéltek között.
Tit. 1.11
Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak azzal, hogy aljas nyereség kedvéért azt tanítják, amit nem volna szabad.
Tit. 1.12
Valaki közülük, saját prófétájuk mondta: „A krétaiak mindig hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség.”
Tit. 1.13
Ez a vélemény igaz. Éppen ezért kímélet nélkül fedd őket, hogy egészséges legyen a hitük,
Tit. 1.14
ne foglalkozzanak zsidó mondákkal és az igazságtól elfordult emberek parancsolataival.
Tit. 1.15
Minden tiszta a tisztának, de a fertőzötteknek meg a hitetleneknek semmi sem tiszta, sőt szennyes mind az elméjük, mind a lelkiismeretük.
Tit. 1.16
Azt vallják, hogy ismerik az Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak és engedetlenek, és minden jó cselekedetre teljesen alkalmatlanok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages