3Jn. 1

Teljes szövegű keresés

3Jn. 1
3Jn. 1.1
Én, a presbiter, a szeretett Gájusznak, akit igazán szeretek.
3Jn. 1.2
Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.
3Jn. 1.3
Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról, minthogy te igazságban jársz.
3Jn. 1.4
Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak.
3Jn. 1.5
Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is,
* idegenekért: Az eredeti szó másik jelentése: vendégeként
3Jn. 1.6
akik bizonyságot is tettek szeretetedről a gyülekezet előtt: jól teszed, ha ezeket az Istenhez méltóan engeded útnak,
3Jn. 1.7
mert azért a névért indultak el, és semmit sem fogadtak el a pogányoktól.
3Jn. 1.8
Nekünk tehát fel kell karolnunk az ilyeneket, hogy munkatársakká legyünk az igazságban.
3Jn. 1.9
Írtam valamit a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki köztünk elsőségre vágyik, nem fogad el minket.
3Jn. 1.10
Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, amikor gonosz szavakkal rágalmaz minket, de nem elégszik meg ezzel, hanem maga sem fogadja be a testvéreket, azokat pedig, akik akarnák, úgyszintén megakadályozza ebben, és kiveti a gyülekezetből.
3Jn. 1.11
Szeretett testvérem, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent.
3Jn. 1.12
Demetriosz mellett bizonyságot tesz mindenki, maga az igazság is, de mi is bizonyságot teszünk, és tudod, hogy a mi bizonyságtételünk igaz.
3Jn. 1.13
Sok írnivalóm volna még számodra, de nem akarok neked tintával és tollal írni;
3Jn. 1.14
remélem azonban, hogy hamarosan meglátlak, és személyesen fogunk beszélni.
3Jn. 1.15
Békesség neked! Köszöntenek barátaid. Köszöntsd te is barátainkat név szerint.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages