1 Kir. 11

Teljes szövegű keresés

1 Kir. 11
1 Kir. 11.1
Salamon király pedig megszerete sok idegen asszonyt, még pedig a Faraó leányán kivül * a Moábiták, Ammoniták, Edomiták, Sídonbeliek és Hitteusok leányait,
1 Kir. 11.2
Olyan népek közül, a kik felől azt mondotta volt az Úr az Izráel fiainak: Ne menjetek * hozzájok, és őket se engedjétek magatokhoz jőni, bizonyára az ő isteneik után hajtják a ti szíveteket. Ezekhez ragaszkodék Salamon szeretettel.
1 Kir. 11.3
És valának néki feleségei, hétszáz királynéasszony és háromszáz ágyas; és az ő feleségei elhajták * az ő szívét.
1 Kir. 11.4
És mikor megvénült Salamon, az ő feleségei elhajták az ő szívét az idegen istenek után, úgy hogy nem volt már az ő szíve tökéletes az Úrhoz, az ő Istenéhez, a mint az ő atyjának, Dávidnak szíve.
1 Kir. 11.5
Mert Salamon követi vala Astoretet, a * Sídonbeliek istenét, és Milkómot, az Ammoniták útálatos bálványát.
1 Kir. 11.6
És gonosz dolgot cselekedék Salamon az Úr szemei előtt, és nem követé olyan tökéletességgel az Urat, mint Dávid, az ő atyja.
1 Kir. 11.7
Akkor építe Salamon templomot Kámosnak, * a Moábiták útálatos bálványának a hegyen, a mely Jeruzsálem átellenében van, és + Moloknak, az Ammon fiai útálatos bálványának.
1 Kir. 11.8
És ekképen cselekedék Salamon mind az ő idegen feleségeivel, a kik az ő isteneiknek tömjéneztek és áldoztak.
1 Kir. 11.9
Megharaguvék azért az Úr Salamonra, hogy elhajlott az ő szíve az Úrtól, Izráel Istenétől, a ki * megjelent volt néki kétszer is,
1 Kir. 11.10
És azt parancsolta * volt néki, hogy ne kövessen idegen isteneket, és mégsem őrizte meg az Úr parancsolatját.
1 Kir. 11.11
Monda azért az Úr Salamonnak: Miután ez történt veled, és nem őrizted meg az én szövetségemet és az én rendelésimet, a melyeket parancsoltam néked: * elszakasztván elszakasztom tőled az országot, és adom a + te szolgádnak.
1 Kir. 11.12
Mindazáltal míg élsz, nem cselekeszem ezt Dávidért, a te atyádért; hanem a te fiadnak kezétől szakasztom el azt.
1 Kir. 11.13
De nem szakasztom el az egész birodalmat; hanem * egy nemzetséget adok a te fiadnak Dávidért, az én szolgámért és Jeruzsálemért, a melyet magamnak választottam.
1 Kir. 11.14
És ellenséget támaszta az Úr Salamonra, az Edombeli Hadádot, a ki az Edombeli királyi nemből való vala.
1 Kir. 11.15
Mert mikor Dávid az Edomiták ellen ment volt, és Joáb, a sereg fővezére elment volt a megöletteknek temetésére, és levágott * minden férfiú nemet Edomban, -
1 Kir. 11.16
Mert hat hónapig volt ott Joáb az egész Izráellel, míg minden férfiúi nemet ki nem vesztett Edomban, -
1 Kir. 11.17
Akkor szaladott vala el Hadád és vele együtt valami Edomiták az ő atyjának szolgái közül ő vele, bemenvén Égyiptomba. Hadád pedig akkor még kis gyermek volt.
1 Kir. 11.18
Kik felkelvén Midiánból, menének Páránba, és melléjök vévén a Páránbeli férfiak közül, bemenének Égyiptomba a Faraóhoz, az Égyiptombeli királyhoz, a ki házat ada néki, és ételt, italt szolgáltata néki, és jószágot is ada néki.
1 Kir. 11.19
Igen kedvében lőn azért Hadád a Faraónak, úgyannyira, hogy feleségül adá néki az ő feleségének hugát, Táfnes királyasszonynak hugát.
1 Kir. 11.20
És a Táfnes huga szülé néki Génubátot, az ő fiát, és elválasztá azt Táfnes a Faraó házában, és Génubát ott volt a Faraó házában, a Faraó fiai között.
1 Kir. 11.21
Mikor pedig Hadád meghallotta Égyiptomban, hogy Dávid elaludt az ő atyáival, és hogy Joáb is, a seregnek fővezére, meghalt, monda Hadád a Faraónak: Bocsáss el engem, hadd menjek el az én földembe.
1 Kir. 11.22
És felele néki a Faraó: Mi nélkül szűkölködöl én nálam, hogy a te földedbe igyekezel menni? Felele az: Semmi nélkül nem szűkölködöm, de kérlek bocsáss el engem.
1 Kir. 11.23
És támaszta az Isten néki más ellenséget is, Rézont, az Eljada fiát, a ki elfutott vala Hadadézertől, * a Sóbabeli királytól, az ő urától.
1 Kir. 11.24
És hadakozó férfiakat gyűjtött maga mellé, és ő vala a sereg hadnagya, mikor megölé őket Dávid; azután Damaskusba menvén ott lakának, és uralkodának Damaskusban.
1 Kir. 11.25
És ellensége volt Izráelnek Salamonnak egész életében, a nyomorúságon kivül, a melyet Hadád szerze, és gyűlölte Izráelt, és uralkodott Siriában.
1 Kir. 11.26
Azután Jeroboám, * a Nébát fia, Seredából való Efrateus, - a kinek anyja Sérua, egy özvegy asszony volt - a Salamon szolgája emelte fel kezét a király ellen.
1 Kir. 11.27
Annak pedig, a miért felemelte kezét a király ellen, ez volt az oka: Mikor Salamon megépítette Millót, és berakatta az ő atyjának, a Dávid városának romlását;
1 Kir. 11.28
Jeroboám erős férfiú vala; és látván Salamon, hogy az ő szolgája az ő dolgában szorgalmatos, reá bízá a József háza * gondviselésének egész terhét.
1 Kir. 11.29
És történt ebben az időben, hogy mikor kiment egyszer Jeroboám Jeruzsálemből, találkozék az úton Ahijával, a Silóbeli prófétával, és rajta új köpönyeg volt, és csak ketten valának a mezőn együtt.
1 Kir. 11.30
És megragadván Ahija az új ruhát, a mely azon volt, hasítá azt tizenkét * részre.
1 Kir. 11.31
És monda Jeroboámnak: Vedd el magadnak a tíz részt; mert ezt mondja az * Úr, Izráel Istene: Ímé elszakasztom ez országot Salamon kezétől, és néked adom a tíz nemzetséget;
1 Kir. 11.32
Egy nemzetséget hagyok * pedig ő nála az én szolgámért, Dávidért, és Jeruzsálem városáért, a melyet magamnak választottam az Izráel minden nemzetségei közül,
1 Kir. 11.33
Még pedig azért, mert elhagytak engem, és imádták Astoretet, a Sídonbeliek istenét, és Kámost, a Moábiták istenét, és Milkomot, az Ammon fiainak istenét, és nem jártak az én utaimban, hogy azt cselekedték volna, a mi tetszett volna az én szemeimnek: az én rendelésimet és végzéseimet, a mint Dávid, az ő atyja.
1 Kir. 11.34
De nem veszem el az egész birodalmat az ő kezétől, hanem akarom, hogy fejedelem legyen életének minden idejében, * Dávidért az én szolgámért, a kit választottam; mivelhogy megőrizte az én parancsolatimat és rendeléseimet;
1 Kir. 11.35
Hanem az ő fiának * kezétől már elveszem a királyságot, és néked adom azt, tudniillik a tíz nemzetséget.
1 Kir. 11.36
Az ő fiának pedig egy nemzetséget adok, hogy Dávidnak, az én szolgámnak legyen előttem * szövétneke mindenkor Jeruzsálemben, a városban, a melyet magamnak választottam, hogy ott helyheztessem az én nevemet.
1 Kir. 11.37
Téged pedig felveszlek, és uralkodol mindenekben a te lelkednek kívánsága szerint, és király lész * az Izráelen.
1 Kir. 11.38
És ha te minden * parancsolatimnak engedéndesz, és járándasz az én utaimban, és azt cselekedénded, a mi tetszik nékem, megőrizvén az én rendelésimet és parancsolatimat, a mint Dávid, az én szolgám cselekedett: én veled leszek, és építek néked állandó házat, a mint Dávidnak építettem, és néked adom az Izráelt.
1 Kir. 11.39
És * megsanyargatom ezért a Dávid magvát: de még sem + örökre.
1 Kir. 11.40
Igyekezik vala pedig Salamon megölni * Jeroboámot; ezért felkelvén Jeroboám, futa + Égyiptomba, Sésákhoz, az Égyiptombeli királyhoz, és ott volt Égyiptomban, Salamon haláláig.
1 Kir. 11.41
Salamonnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, a melyeket cselekedett, és bölcsesége avagy nem írattattak-é meg a Salamon * cselekedeteiről írott könyvben?
1 Kir. 11.42
Az az idő pedig, a melyben uralkodott Salamon Jeruzsálemben az egész Izráelen: negyven * esztendő.
1 Kir. 11.43
És elaluvék Salamon az ő atyáival, és eltemetteték az ő atyjának, Dávidnak * városában. És Roboám, az ő fia uralkodék helyette.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages