2 Kor. 7

Teljes szövegű keresés

2 Kor. 7
2 Kor. 7.1
Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi * és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a + mi megszentelésünket.
2 Kor. 7.2
Fogadjatok be minket; * senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem rontottunk, senkit meg nem csaltunk.
2 Kor. 7.3
Nem vádképen mondom; hisz előbb mondottam, hogy * szívünkben vagytok, hogy együtt haljunk, együtt éljünk.
2 Kor. 7.4
Nagy az én bizodalmam hozzátok, nagy * az én dicsekvésem felőletek; telve vagyok vígasztalódással, felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett.
2 Kor. 7.5
Mert mikor Macedóniába jöttünk, sem volt semmi nyugodalma a mi testünknek, sőt mindenképen nyomorogtunk; kívül harcz, belől félelem.
2 Kor. 7.6
De az Isten, * a megalázottak vígasztalója, minket is megvígasztalt Titus megjöttével.
2 Kor. 7.7
Sőt nem megjöttével csupán, hanem azzal a vígasztalással is, a melylyel ti vígasztaltátok meg, hírül hozván nékünk a ti kivánkozástokat, a ti kesergésteket, a ti hozzám való ragaszkodástokat; úgyhogy én mégjobban örvendeztem.
2 Kor. 7.8
Hát ha megszomorítottalak * is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam; mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, megszomorított titeket.
2 Kor. 7.9
Most örülök, nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg, hogy miattunk semmiben kárt ne valljatok.
2 Kor. 7.10
Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre * való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.
2 Kor. 7.11
Mert ímé ez a ti Isten szerint való megszomorodástok milyen nagy buzgóságot keltett ti bennetek, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt kívánkozást, sőt buzgóságot, sőt bosszúállást. Mindenképen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban.
2 Kor. 7.12
Ha tehát írtam is néktek, nem a sértő miatt, sem a sértett miatt; hanem hogy nyilvánvaló legyen nálatok a mi irántatok való buzgóságunk Isten előtt.
2 Kor. 7.13
Annakokáért megvígasztalódtunk a ti vígasztalástokon; de sokkal inkább örültünk a Titus örömén, hogy az ő lelkét ti mindnyájan megnyugtattátok:
2 Kor. 7.14
Mert ha dicsekedtem valamit néki felőletek, nem maradtam szégyenben; de a mint ti néktek mindent igazán szólottam, azonképen a mi Titus előtt való dicsekvésünk is igazsággá lett.
2 Kor. 7.15
És ő még jobb szívvel van irántatok, visszaemlékezvén mindnyájatoknak engedelmességére, * hogy félelemmel és rettegéssel fogadtátok őt.
2 Kor. 7.16
Örülök, hogy mindenképen bízhatom * bennetek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages