Ezsdr. 10

Teljes szövegű keresés

Ezsdr. 10
Ezsdr. 10.1
És mikor imádkozék Ezsdrás és vallást tőn, sírva * és földre borulva az Isten háza előtt, sereglének ő hozzá Izráelből igen nagy gyülekezetben férfiak és asszonyok és gyermekek, mert síra a nép is sokat és keservesen.
Ezsdr. 10.2
És szóla Sekhánia, Jéhielnek fia, az Élám fiai közül, és monda Ezsdrásnak: Mi vétkeztünk a mi Istenünk ellen, hogy idegen feleségeket vettünk magunknak e föld népei közül: mindazáltal van reménysége Izráelnek, mind e mellett is!
Ezsdr. 10.3
Vessünk ugyanis frigyet a mi Istenünkkel, hogy elbocsátjuk mindazon asszonyokat és a tőlük szülötteket az én Uramnak és azoknak akaratja szerint, a kik reszketve gondolnak * a mi Istenünk parancsolatára, és a törvény szerint cselekedjünk!
Ezsdr. 10.4
Kelj fel! mert reád néz e dolog, s mi veled leszünk: légy erős és láss hozzá!
Ezsdr. 10.5
Fölkele annakokáért Ezsdrás, * és megesketé a papoknak, a Lévitáknak és az egész Izráelnek fejedelmeit, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni; és megesküvének.
Ezsdr. 10.6
És fölkele Ezsdrás az Isten háza elől, és elméne Jóhanánnak, Eliásib fiának szobájához s bemenvén abba, kenyeret nem evék, sem vizet nem ivék, mert gyászol vala a rabságból hazajöttek vétke miatt.
Ezsdr. 10.7
És meghirdeték Júdában és Jeruzsálemben mindazoknak, a kik a rabságból hazajöttek, hogy Jeruzsálembe gyűljenek;
Ezsdr. 10.8
Valaki pedig el nem jön harmadnapra, a fejedelmek és vének tanácsa szerint, adassék minden vagyona a templomnak, és ő maga vettessék ki a rabságból hazajötteknek * gyülekezetéből.
Ezsdr. 10.9
Összegyűlének azért Júdának és Benjáminnak minden férfiai harmadnapra Jeruzsálembe a kilenczedik hóban, e hó huszadik napján, és leüle az egész nép az Isten házának piaczán, aggódván e dolog * és az esőzések miatt.
Ezsdr. 10.10
Ekkor fölkele Ezsdrás, a pap, és monda nékik: Ti vétkeztetek, * hogy idegen feleségeket vettetek magatoknak, hogy ezzel is többítenétek Izráel vétkét;
Ezsdr. 10.11
Annakokáért tegyetek vallást az Úr előtt, atyáitoknak Istene előtt, és cselekedjetek az ő akaratja szerint, elkülönítvén magatokat e föld népeitől és az idegen feleségektől.
Ezsdr. 10.12
És felele az egész gyülekezet, és monda felszóval: Ekképen, a te beszéded szerint kell minékünk cselekednünk!
Ezsdr. 10.13
De e nép igen sok és az esős idő miatt kivül nem állhatunk; annak felette ez nem egy, sem nem két napi munka, mert sokan vagyunk, a kik vétkeztünk e dologban;
Ezsdr. 10.14
Hadd álljanak hát elő fejedelmeink, az egész gyülekezeté, és mindenki, a ki idegen feleséget vett magának, városonként jőjjön elő bizonyos időben s velök a városoknak vénei és birái, hogy elfordítsuk magunkról a mi Istenünknek e dolog miatt való búsulásának haragját!
Ezsdr. 10.15
Csak Jónathán, az Asáhel fia és Jahzéja, a Tikva fia állának fel ez ellen és Mésullám és Sabbethai, a Léviták támogaták őket.
Ezsdr. 10.16
És cselekedének ekképen azok, a kik a rabságból hazajöttek; és választa magának Ezsdrás, a pap férfiakat, a családfőket, családjuk szerint, s mindnyájok nevei feljegyeztettek. És összeülének a tizedik hó első napján, hogy nyomozzák e dolgot;
Ezsdr. 10.17
És bevégezék azt mindazon férfiakra nézve, a kik idegen feleséget vettek vala magoknak, az első hónak első napjáig.
Ezsdr. 10.18
Találtatának pedig a papok fiai közül, * a kik idegen feleségeket vettek vala magoknak, Jésuának, a Jósádák fiának és az ő testvéreinek fiai közül: Maaséja, Eliézer, Járib és Gedálja;
Ezsdr. 10.19
És kezöket adák, hogy elbocsátják feleségeiket és egy kos áldozására ítéltetének * vétkükért;
Ezsdr. 10.20
Immér fiai közül pedig: Hanáni és Zebádja.
Ezsdr. 10.21
Hárim fiai közül: Maaszéja, Elija, Semája, Jéhiel és Uzzia,
Ezsdr. 10.22
Pashur fiai * közül: Eljoénaj, Maaszéja, Ismáel, Nethanéel, Józabád és Elásza;
Ezsdr. 10.23
Továbbá a Léviták közül: Józabád, Simei és Kélája. * (az a Kelita), Pethahja, Júda és Eliézer;
Ezsdr. 10.24
Az énekesek közül pedig: Eliásib, s a kapunállók * közül: Sallum, Telem és Uri;
Ezsdr. 10.25
Továbbá Izráel népéből: Parós fiai közül: Ramia, Jezija, Malkija, Mijámin, Eleázár, Malkija és Benája;
Ezsdr. 10.26
Elám fiai közül: Mattánia, Zakariás, Jéhiel, Abdi, Jerémóth és Élija;
Ezsdr. 10.27
Zattu fiai közül: Eljóénai, Eljásib, Mattánia, Jerémóth, Zabád és Aziza;
Ezsdr. 10.28
Bébai fiai közül: Jóhanán, Hanánia, Zabbai és Athlai;
Ezsdr. 10.29
Báni fiai közül: Mesullám, Mallukh, Adája, Jásub, Seál és Rámóth;
Ezsdr. 10.30
Pahath-Moáb fiai közül: Adna, Kelál, Benája, Maaszéja, Mattánia, Besaléel, Binnui és Manasse;
Ezsdr. 10.31
A Hárim fiai pedig: Eliézer, Jissija, Malkija, Semája, Simeon;
Ezsdr. 10.32
Benjámin, Mallukh, Semarja;
Ezsdr. 10.33
Hásum fiai közül: Mattenai, Mattattá, Zabád, Elifélet, Jerémai, Manasse, Simei,
Ezsdr. 10.34
Báni fiai közül: Maádai, Amrám és Uél;
Ezsdr. 10.35
Benája, Bédéja, Keluhu;
Ezsdr. 10.36
Vanja, Merémóth, Eliásib;
Ezsdr. 10.37
Mattánia, Mattenai és Jaaszái;
Ezsdr. 10.38
Báni, Binnui, Simei;
Ezsdr. 10.39
Selemia, Náthán és Adája;
Ezsdr. 10.40
Makhnadbai, Sásai, Sárai;
Ezsdr. 10.41
Azareél, Selemia és Semária;
Ezsdr. 10.42
Sallum, Amaria, * József:
Ezsdr. 10.43
A Nebó fiai közül: Jéiel, Mattithja, Zabád, Zebina, Jaddai, Jóel, Benája.
Ezsdr. 10.44
Mindezek idegen * feleségeket vettek vala magoknak. És valának e feleségek között olyanok is, a kik már fiakat szültek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages