Dán. 5

Teljes szövegű keresés

Dán. 5
Dán. 5.1
Belsazár király nagy lakomát szerze az ő ezer főemberének, és az ezer előtt bort ivék.
Dán. 5.2
Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, a melyeket * elvive Nabukodonozor, az ő atyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.
Dán. 5.3
Akkor előhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.
Dán. 5.4
Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket.
Dán. 5.5
Abban az órában emberi * kéznek ujjai tünének fel, és írának a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézé azt a kézfejet, a mely ír vala.
Dán. 5.6
Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az ő gondolatai megháboríták őt, és derekának inai megoldódának és az ő térdei egymáshoz verődének.
Dán. 5.7
Erősen kiáltozék a király, hogy hozzák elő * a varázslókat, a Káldeusokat és jövendölőket. Szóla a király és monda a babiloni bölcseknek: Akárki legyen az az ember, a ki elolvassa ezt az írást, és annak értelmét megjelenti nékem, bíborba öltöztetik és aranyláncz lesz a nyakában, és mint harmadik parancsol az országban.
Dán. 5.8
Akkor bemenének a király bölcsei mind, de nem tudták elolvasni az írást, sem annak értelmét megfejteni a királynak.
Dán. 5.9
Akkor Belsazár király igen megrettene, és az ő ábrázatja elváltozék rajta, és az ő főemberei is megzavarodának.
Dán. 5.10
A királyasszony a király és az ő főembereinek beszédei miatt beméne a lakoma házába, és szóla a királyasszony, és monda: Király, örökké élj! Ne rettentsenek téged a te gondolataid, és a te ábrázatod ne változzék el!
Dán. 5.11
Van egy * férfiú a te országodban, a kiben a szent isteneknek lelke van, és a te atyád idejében értelem, tudomány, és az istenek bölcseségéhez hasonló bölcseség találtaték benne, és a kit Nabukodonozor király, a te + atyád, az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendölők fejévé tőn; igen, a te atyád, a király;
Dán. 5.12
Mivelhogy Dánielben, a kit a király Baltazárnak nevezett, nagyobb lélek, tudomány és értelem, álmoknak magyarázata és titkok megjelentése és rejtélyek megfejtése találtatott. Most azért hivattassék elő Dániel, és ő megjelenti az értelmet.
Dán. 5.13
Erre Dániel a király elé viteték. Szóla a király, és monda Dánielnek: Te vagy-é ama * Dániel, a ki a júdabeli foglyok fiai közül való, a kit ide hozott a király, az én atyám, Júdából?
Dán. 5.14
És a ki * felől hallottam, hogy az isteneknek lelke van benned, és értelem és tudomány és kiváló bölcseség találtatott te benned?
Dán. 5.15
Csak imént hozatának elém a bölcsek és varázslók, hogy elolvassák ezt az írást és jelentését tudassák velem; de nem tudják a dolog értelmét megjelenteni.
Dán. 5.16
De felőled azt hallottam, hogy te tudod az értelmet megfejteni és a titkokat megoldani; most azért, ha el tudod olvasni ezt az írást és értelmét nékem megmondani, bíborba öltöztetel és aranyláncz lesz a nyakadon, és mint harmadik uralkodol az országban.
Dán. 5.17
Erre Dániel felele, és monda a királynak: Ajándékaid tiéid legyenek, és adományaidat másnak adjad, mindazáltal az írást elolvasom a királynak, és jelentését megmondom néki.
Dán. 5.18
Te, oh király! A felséges Isten birodalmat és méltóságot, dicsőséget és tisztességet * ada Nabukodonozornak, a te atyádnak;
Dán. 5.19
És a méltóság miatt, a melyet ada néki, a népek, nemzetek és nyelvek mind féltek és rettegtek tőle; megölt, a kit akart; és életben tartott a kit akart; felemelt, a kit akart; és megalázott, a kit akart;
Dán. 5.20
De mikor a szíve * felfuvalkodott, és a lelke megkeményedett megátalkodottan: levetteték az ő birodalmának királyi székéből, és dicsőségét elvevék tőle;
Dán. 5.21
És az emberek fiai közül kivetteték, és az ő szíve olyanná lőn, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lőn az ő lakása, és fűvel etették őt, mint az ökröket, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismeré, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, a kit akar.
Dán. 5.22
És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad.
Dán. 5.23
Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen, * és az ő házának edényeit elődbe hozták, és te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket dícséréd, a kik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, a kinek kezében van a te + lelked, és előtte minden te útad, nem dicsőítetted.
Dán. 5.24
Azért küldetett ő általa ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás.
Dán. 5.25
És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!
Dán. 5.26
Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és * véget vet annak.
Dán. 5.27
Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál.
Dán. 5.28
Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek * és persáknak.
Dán. 5.29
Akkor szóla Belsazár, és öltöztették Dánielt bíborba, és aranylánczot vetének nyakába, és kikiálták felőle, hogy ő parancsol mint harmadik * az országban.
Dán. 5.30
Ugyanazon * az éjszakán megöleték Belsazár, + a Káldeusok ** királya.
Dán. 5.31
És a méd Dárius foglalá el az országot mintegy hatvankét esztendős korában.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages