Róm. 15

Teljes szövegű keresés

Róm. 15
Róm. 15.1
Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk. *
Róm. 15.2
Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére. *
Róm. 15.3
Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem a mint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám. *
Róm. 15.4
Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.
Róm. 15.5
A békességes tűrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint: *
Róm. 15.6
Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.
Róm. 15.7
Azért fogadjátok be egymást, miképen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.
Róm. 15.8
Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, * hogy megerősítse az atyák + ígéreteit;
Róm. 15.9
A pogányok pedig irgalmasságáért dicsőítik Istent, a mint meg van írva: Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között, és dícséretet éneklek a te nevednek. *
Róm. 15.10
És ismét azt mondja: Örüljetek pogányok az ő népével együtt. *
Róm. 15.11
És ismét: Dícsérjétek az Urat minden pogányok, és magasztaljátok őt minden népek. *
Róm. 15.12
És viszont Ésaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és a ki felkel, hogy uralkodjék a pogányokon; ő benne reménykednek a pogányok. *
Róm. 15.13
A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.
Róm. 15.14
Meg vagyok pedig győződve atyámfiai én magam is ti felőletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni. *
Róm. 15.15
Bátorságosabban írtam pedig néktek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által,
Róm. 15.16
Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok között, munkálkodván az Isten evangyéliomában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves és a Szent Lélek által megszentelt. *
Róm. 15.17
Van azért mivel dicsekedjem a Jézus Krisztusban, az Istenre tartozó dolgokban.
Róm. 15.18
Mert nem merek szólni semmiről, a mit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel.
Róm. 15.19
Jelek és csodák ereje által, * az Isten Lelkének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangyéliomát.
Róm. 15.20
Ekképen pedig tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangyéliomot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek: *
Róm. 15.21
Hanem a mint meg van írva: A kiknek nem hirdettetett ő felőle, azok meglátják; és a kik nem hallották, megértik. *
Róm. 15.22
Annakokáért meg is akadályoztattam gyakran a hozzátok való menetelben.
Róm. 15.23
Most pedig, mivelhogy nincs már helyem e tartományokban, vágyódván pedig sok esztendő óta, hogy elmenjek hozzátok:
Róm. 15.24
Ha Hispániába megyek, elmegyek ti hozzátok. Mert remélem, hogy átutazóban meglátlak titeket, és ti elkísértek oda, ha előbb részben beteljesedem veletek.
Róm. 15.25
Most pedig megyek Jeruzsálembe, szolgálván a szenteknek. *
Róm. 15.26
Mert tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei részére némileg adakozzanak. *
Róm. 15.27
Mert tetszett nékik, és tartoznak is vele. Mert ha a pogányok azoknak a lelki javaiban * részesültek, tartoznak nékik viszont szolgálni a + testiekben.
Róm. 15.28
Ezt azért ha majd elvégezem, és nékik e gyümölcsöt átadom, elmegyek közöttetek által Hispániába.
Róm. 15.29
Tudom pedig, hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangyélioma áldásának teljességével megyek.
Róm. 15.30
Kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban, én érettem Isten előtt, *
Róm. 15.31
Hogy szabaduljak meg azoktól, a kik engedetlenek Júdeában, és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom legyen kedves a szentek előtt;
Róm. 15.32
Hogy örömmel menjek hozzátok az Isten akaratából, * és veletek együtt megújuljak.
Róm. 15.33
A békességnek Istene pedig legyen mindnyájan ti veletek! Ámen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages