1 Kor. 7

Teljes szövegű keresés

1 Kor. 7
1 Kor. 7.1
A mik felől pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak * asszonyt nem illetni.
1 Kor. 7.2
De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje.
1 Kor. 7.3
A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének.
1 Kor. 7.4
A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.
1 Kor. 7.5
Ne foszszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.
1 Kor. 7.6
Ezt pedig kedvezésképen mondom, nem parancsolat szerint.
1 Kor. 7.7
Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek kinek * tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.
1 Kor. 7.8
Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is.
1 Kor. 7.9
De ha magukat meg nem tartóztathatják, * házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.
1 Kor. 7.10
Azoknak pedig, a kik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az * Úr, hogy az asszony + férjétől el ne váljék.
1 Kor. 7.11
Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a * feleségét.
1 Kor. 7.12
Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa * azt.
1 Kor. 7.13
És a mely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.
1 Kor. 7.14
Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most * pedig szentek.
1 Kor. 7.15
Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre * hívott minket az Isten.
1 Kor. 7.16
Mert mit tudod, te asszony, * ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, ha megmentheted-e a feleségedet?
1 Kor. 7.17
Csak a mint kinek-kinek adta az Isten, a mint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképen rendelkezem.
1 Kor. 7.18
Körülmetélten hivatott el valaki? ne fedezze el azt; körülmetéletlenül hivatott el valaki? me metélkedjék körül.
1 Kor. 7.19
A * körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi; hanem Isten parancsolatainak megtartása.
1 Kor. 7.20
Kiki * a mely hivatásban hívatott el, abban maradjon.
1 Kor. 7.21
Szolgai állapotban hivattattál el? Ne gondolj vele, sőt ha szabad lehetsz is, inkább élj azzal.
1 Kor. 7.22
Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképen * a ki szabadságban hívatott el, + Krisztusnak szolgája.
1 Kor. 7.23
Áron vétettetek meg, ne * legyetek embereknek szolgái.
1 Kor. 7.24
Kiki * a miben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt.
1 Kor. 7.25
A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint a ki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy * hitelreméltó legyek.
1 Kor. 7.26
Úgy ítélem azért, hogy jó ez a jelenvaló szükség miatt, hogy * tudniillik jó az embernek úgy maradni.
1 Kor. 7.27
Feleséghez köttettél? Ne * keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget.
1 Kor. 7.28
De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik *; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék néktek.
1 Kor. 7.29
Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre * van szabva ezentúl, azért a kiknek van is feleségök, úgy legyenek, mintha nem volna.
1 Kor. 7.30
És a kik sírnak, mintha nem sírnának; és a kik vígadnak, mintha nem vígadnának; a kik vesznek, mintha semmijök sem volna.
1 Kor. 7.31
És a kik élnek e világgal, mintha nem élnének: mert * elmúlik e világnak ábrázatja.
1 Kor. 7.32
Azt akarnám pedig, hogy ti gond nélkül legyetek. A ki házasság nélkül van, * arra visel gondot, a mi az Úré, mimódon kedveskedhessék az Úrnak;
1 Kor. 7.33
A ki pedig feleséget vett, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a * feleségének.
1 Kor. 7.34
Különbözik egymástól az asszony és a hajadon. A ki * nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében; a ki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a férjének.
1 Kor. 7.35
Ezt pedig a ti hasznotokra mondom; nem hogy tőrt vessek * néktek, hanem hogy illendőképen és állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz háboríthatatlanul.
1 Kor. 7.36
De ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, ha virágzó idejét múlja, és úgy kell történnie, a mit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek * férjhez.
1 Kor. 7.37
A ki pedig szilárdan áll a szívében és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi.
1 Kor. 7.38
Azért, a ki férjhez adja, az * is jól cselekszi, de a ki nem adja férjhez, még jobban + cselekszi.
1 Kor. 7.39
Az asszonyt törvény köti, míg férje él, * de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, a kihez akar, csakhogy az + Úrban.
1 Kor. 7.40
De boldogabb, * ha úgy marad, az én véleményem szerint; pedig hiszem, hogy bennem is Istennek lelke van.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages