Eféz. 5

Teljes szövegű keresés

Eféz. 5
Eféz. 5.1
Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek: *
Eféz. 5.2
És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul. *
Eféz. 5.3
Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, a mint szentekhez illik; *
Eféz. 5.4
Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás. *
Eféz. 5.5
Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. *
Eféz. 5.6
Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira. *
Eféz. 5.7
Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek; *
Eféz. 5.8
Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. *
Eféz. 5.9
(Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), *
Eféz. 5.10
Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak. *
Eféz. 5.11
És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat; *
Eféz. 5.12
Mert a melyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is. *
Eféz. 5.13
Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jőnek; mert minden, a mi napvilágra jő, világosság. *
Eféz. 5.14
Annakokáért mondja: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus. *
Eféz. 5.15
Meglássátok annakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek: *
Eféz. 5.16
Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok. *
Eféz. 5.17
Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja. *
Eféz. 5.18
És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel, *
Eféz. 5.19
Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dícséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dícséretet mondván szívetekben az Úrnak. *
Eféz. 5.20
Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának. *
Eféz. 5.21
Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében. *
Eféz. 5.22
Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. *
Eféz. 5.23
Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek.
Eféz. 5.24
De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben.
Eféz. 5.25
Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; *
Eféz. 5.26
Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az íge által, *
Eféz. 5.27
Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen. *
Eféz. 5.28
Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket. A ki szereti az ő feleségét, önmagát szereti. *
Eféz. 5.29
Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképen az Úr is az egyházat;
Eféz. 5.30
Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók. *
Eféz. 5.31
Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. *
Eféz. 5.32
Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.
Eféz. 5.33
Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki az ő feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig meglássa, hogy félje a férjét. *

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages