Zsid. 12

Teljes szövegű keresés

Zsid. 12
Zsid. 12.1
Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. *
Zsid. 12.2
Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.
Zsid. 12.3
Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván.
Zsid. 12.4
Mert még végig nem állottatok ellent, tusakodván a bűn ellen.
Zsid. 12.5
És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, * ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged;
Zsid. 12.6
Mert a kit szeret az * Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.
Zsid. 12.7
Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa?
Zsid. 12.8
Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak.
Zsid. 12.9
Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk!
Zsid. 12.10
Mert ám azok kevés ideig, tetszésök szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.
Zsid. 12.11
Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak.
Zsid. 12.12
Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl,
Zsid. 12.13
És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon.
Zsid. 12.14
Kövessétek mindenki irányában a békességet * és a szentséget, a mely nélkül senki sem látja meg az Urat:
Zsid. 12.15
Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy * a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek.
Zsid. 12.16
Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, * a ki egy ételért eladta első szülöttségi jogát.
Zsid. 12.17
Mert tudjátok, hogy azután is, mikor akarta örökölni az áldást, megvettetett; mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könyhullatással kereste azt az áldást.
Zsid. 12.18
Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló * tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez,
Zsid. 12.19
És trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához, melyet a kik hallottak, kérték, * hogy ne intéztessék hozzájok szó;
Zsid. 12.20
Mert nem bírták ki, a mi parancsolva volt: Még ha oktalan állat * ér is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyillal lövettessék le;
Zsid. 12.21
És oly rettenetes volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek:
Zsid. 12.22
Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a * mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez,
Zsid. 12.23
Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, a kik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez,
Zsid. 12.24
És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.
Zsid. 12.25
Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, a ki szól; mert ha azok meg nem menekültek, a kik a földön szólót megvetették, sokkal kevésbbé mi, ha elfordulunk attól, a ki a mennyekből vagyon,
Zsid. 12.26
Kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is. *
Zsid. 12.27
Az a „még egyszer” pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak mint teremtményeknek megváltozását, hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg.
Zsid. 12.28
Annakokáért mozdíthatatlan országot nyervén, legyünk háládatosak, melynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző módon kegyességgel és félelemmel.
Zsid. 12.29
Mert a mi Istenünk megemésztő tűz. *

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages