Szám 22

Teljes szövegű keresés

Szám 22
Szám 22.1
Ezután Izrael fiai továbbvonultak, s Moáb mezején ütöttek tábort a Jordánon túl, Jerikó közelében.
Szám 22.2
Cippor fiának, Balaknak mindent végig kellett néznie, amit Izrael az amoritákkal tett.
Szám 22.3
S Moábot nagy félelem fogta el, hiszen a nép igen számos volt. Moáb rettegett Izrael fiaitól,
Szám 22.4
ezért Moáb így szólt Midián véneihez: „Ez a sokadalom úgy letarolt körülöttünk mindent, ahogy a csorda lelegeli a füvet a réten.” Akkortájt Cippor fia, Balak volt Moáb királya.
Szám 22.5
Követeket küldött tehát Bileámhoz, Beor fiához, Ammav fiainak országába, a folyó mellé, Petorba, hogy segítségül hívja. Ezt üzente neki: „Az a nép, amely Egyiptomból vonult ki, az egész országot ellepte, s most épp velem szemben telepedett le.
Szám 22.6
Gyere és átkozd meg nekem, mert hatalmasabb nálam. Akkor talán megbirkózom vele és ki tudom űzni az országból. Tudom ugyanis, hogy akit megáldasz, az áldott, s akit megátkozol, az átkozott.”
Szám 22.7
Erre Moáb és Midián vénei elindultak, a jövendőmondás jutalmával a kezükben, és amikor megérkeztek Bileámhoz, átadták neki Balak üzenetét.
Szám 22.8
Az így felelt nekik: „Töltsétek itt az éjszakát, hogy megadhassam a választ, aszerint, hogy mit mond az Úr”. Moáb vezetői tehát Bileámnál maradtak.
Szám 22.9
Isten azonban Bileámhoz fordult, s így szólt hozzá: „Kik ezek az emberek itt nálad?”
Szám 22.10
Bileám azt felelte Istennek: „Cippor fia, Balak, a moábiták királya üzente:
Szám 22.11
Az a nép, amely Egyiptomból vonult ki, az egész országot ellepte. Gyere, s átkozd meg nekem! Akkor talán fel tudom venni vele a harcot és ki tudom űzni.”
Szám 22.12
Erre azt mondta Isten Bileámnak: „Nem szabad velük menned! Nem szabad megátkoznod a népet, mert áldott!”
Szám 22.13
Bileám tehát reggel, amikor fölkelt, ezt mondta Balak vezéreinek: „Térjetek vissza országotokba! Mert az Úr nem engedi, hogy veletek menjek.”
Szám 22.14
A moábita vezérek erre útra keltek, s amikor Balakhoz megérkeztek, jelentették: „Bileám nem volt hajlandó velünk jönni.”
Szám 22.15
Erre Balak újra küldött vezéreket, többet s tekintélyesebbeket, mint először.
Szám 22.16
Amikor megérkeztek Bileámhoz, így szóltak: „Ezt üzeni Cippor fia, Balak: Ne vonakodj, hanem gyere hozzám!
Szám 22.17
Gazdagon megjutalmazlak, s minden kívánságodat teljesítem, amivel elém állsz. Gyere hát, s átkozd meg nekem ezt a népet!”
Szám 22.18
De Bileám ezt a választ adta Balak követeinek: „Ha annyi ezüstöt és aranyat ad is Balak, amennyi a házába fér, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, Istenemnek a parancsát sem kis, sem nagy dologban.
Szám 22.19
De azért ti is töltsétek itt az éjszakát, hogy megtudakoljam, mit mond még nekem az Úr!”
Szám 22.20
El is jött Isten éjszaka Bileámhoz, s ezt mondta neki: „Azért jöttek ezek az emberek, hogy magukkal hívjanak? Kelj hát fel, s menj el velük. De csak azt szabad tenned, amit majd mondok neked.”
Szám 22.21
Így reggel Bileám fölkelt, fölnyergelte szamarát és elment Moáb vezéreivel.
Szám 22.22
Az Úr haragja azonban fölgerjedt ellene, mivel elment, és az Úr angyala elállta útját, amikor szamarán két szolgája kíséretében tovalovagolt.
Szám 22.23
Amikor a szamár meglátta az Úr angyalát, amint kezében kivont kardot tartva ott állt az úton, letért a szamár az útról, s a mezőnek tartott. Bileám erre ütlegelni kezdte szamarát, hogy visszatérítse az útra.
Szám 22.24
Az Úr angyala most a szőlők közt vezető szurdokban jelent meg, ahol mindkét oldalon fal volt.
Szám 22.25
Amikor a szamár észrevette az Úr angyalát, a falhoz húzódott, s odaszorította Bileám lábát. Erre az ismét megverte.
Szám 22.26
Az Úr angyala ezután újra helyet változtatott, s egy olyan szűk helyre állt, hogy se jobbra, se balra nem lehetett kitérni.
Szám 22.27
Amint a szamár meglátta, összerogyott Bileám alatt. Bileám erre haragra gerjedt, és bottal verte a szamarat.
Szám 22.28
Ekkor az Úr megnyitotta a szamár száját, s az így szólt Bileámhoz: „Mit vétettem neked, hogy háromszor is megvertél?”
Szám 22.29
Bileám ezt felelte a szamárnak: „Mert csúfot űztél belőlem. Csak lett volna kardom, meg is öltelek volna!”
Szám 22.30
A szamár így válaszolt Bileámnak: „Hát nem én vagyok a szamarad, amelyen kezdettől mind a mai napig lovagoltál? Megtagadtam-e valaha is a szolgálatodat?” Azt mondta: „Nem.”
Szám 22.31
Az Úr most megnyitotta Bileám szemét, így meglátta az Úr angyalát, amint kivont kardot tartva kezében ott állt az úton. Erre meghajolt és arcra borult.
Szám 22.32
Az Úr angyala azonban így szólt hozzá: „Miért verted meg háromszor is a szamarat? Lásd, én álltam utadat, mert sietésed ellenemre van.
Szám 22.33
A szamár észrevett, s már háromszor kitért előlem. Ha nem tért volna ki, akkor bizony már megöltelek volna, de őt életben hagytam volna.”
Szám 22.34
Bileám azt felelte az Úr angyalának: „Vétkeztem. Nem tudtam, hogy te voltál, aki az úton szemben álltál velem. Most már visszafordulok, ha nem tetszik neked a dolog.”
Szám 22.35
De az Úr angyala ezt mondta: „Menj el az emberekkel! De csak azt szabad mondanod, amit sugallok neked.” Bileám erre folytatta útját Moáb vezéreivel.
Szám 22.36
Amikor Balak meghallotta, hogy Bileám úton van felé, eléje ment Ar-Moábig, Arnon vidékére, a határszélre.
Szám 22.37
S így szólt Balak Bileámhoz: „Nem sürgősen hívattalak-e? Miért nem jöttél hát? Nincs tán módomban, hogy megjutalmazzalak?”
Szám 22.38
Bileám ezt válaszolta Balaknak: „Most eljöttem hozzád! De vajon csakugyan mondhatok-e valamit? Csupán azt fogom mondani, amit Isten a számba ad.”
Szám 22.39
Ezután Bileám elment Balakkal, s eljutottak Kirjat-Hucotba.
Szám 22.40
Itt Balak tulkokat és juhokat áldozott fel, s (egy részüket) átengedte Bileámnak és az őt kísérő vezéreknek.
Szám 22.41
Másnap Balak magával vitte Bileámot, s fölvezette Bamot-Baalra, ahonnan láthatta a tábornak a szélét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages