MTörv 13

Teljes szövegű keresés

MTörv 13
MTörv 13.1
Amit parancsolok, azt tartsátok meg pontosan, ne tegyetek hozzá, de ne is vegyetek el belőle semmit.
MTörv 13.2
Ha próféta vagy álomlátó támad körödben, s jelt mutat vagy csodát tesz előtted,
MTörv 13.3
és a jel vagy csoda, amelyet mutat, megvalósul, közben azonban azt mondja: kövessünk más isteneket - olyanokat, akiket nem ismersz -, s imádjuk őket!,
MTörv 13.4
ne hallgass az ilyen próféta vagy álomlátó szavára. Mert az Úr, a te Istened próbára fog tenni, hogy megtudja: csakugyan szívetek, lelketek mélyéből szeretitek-e az Urat, a ti Isteneteket.
MTörv 13.5
Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, őt féljétek, parancsait tartsátok meg, az ő szavára hallgassatok, őt imádjátok és őhozzá ragaszkodjatok!
MTörv 13.6
Az ilyen prófétának vagy álomlátónak pedig meg kell halnia, mert lázadást hirdet az Úr, a te Istened ellen, aki kihozott Egyiptom földjéről és kiszabadított a szolgaság házából, s le akar téríteni arról az útról, amelyen az Úrnak, a te Istenednek a parancsára járnod kell. Irtsd ki, ami gonosz, körödből!
MTörv 13.7
Ha testvéred - apádnak fia vagy anyádnak fia -, fiad vagy lányod, szívből szeretett feleséged vagy legbensőbb barátod titokban el akar csábítani, mondván: menjünk, szolgáljunk más isteneknek - olyanoknak, akiket sem te nem ismersz, sem atyáid nem ismertek,
MTörv 13.8
azoknak a népeknek az isteneik közül valók, akik körülöttetek élnek, a közelben, vagy a messze távolban a föld egyik szélétől a másikig;
MTörv 13.9
ne engedj neki, s ne hallgass rá, s ne is szánd meg, ne kíméld és ne takargasd vétkét,
MTörv 13.10
hanem mindenképpen meg kell ölnöd. Először te emelj rá kezet, aztán az egész nép.
MTörv 13.11
Kövezd agyon, mert azon volt, hogy eltérítsen az Úrtól, a te Istenedtől, aki kivezérelt Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.
MTörv 13.12
Tudja meg a dolgot egész Izrael, hadd rettegjenek, s többé ne vigyenek végbe hasonló gonoszságot körödben.
MTörv 13.13
Ha valamelyik városod felől, amelyet az Úr, a te Istened lakóhelyül ad neked, azt hallod,
MTörv 13.14
hogy körödből származó semmirekellő emberek odamentek, s félrevezették városuk lakóit, így beszélvén: Rajta! Szolgáljunk más isteneknek - olyanoknak, akiket ti nem ismertek -,
MTörv 13.15
akkor vizsgáld ki az ügyet, járj utána, tarts alapos kihallgatást. Ha beigazolódik, hogy ez a szörnyűség csakugyan megtörtént körödben,
MTörv 13.16
akkor a város lakóit hányd kardélre. Töltsd be rajta s mindenen, ami az övé az átkot,
MTörv 13.17
aztán mindent, amit zsákmányolsz, hordj össze a piacon, s a várost mindazzal együtt, amit zsákmányoltál benne, égesd el, áldozatul az Úrnak, a te Istenednek. Maradjon örökre romhalmaz, nem szabad újjáépíteni!
MTörv 13.18
Az átok verte javakból ne maradjon semmi a kezed közt, hogy az Úr rettentő haragja elcsituljon, könyörülettel legyen irántad és irgalmában - amint atyáidnak esküvel ígérte - megsokasítson,
MTörv 13.19
mivel hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, megtartod mind a parancsait, amelyeket ma adok neked; ügyelsz, s azt teszed, ami helyes az Úr, a te Istened színe előtt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages