Józs 18

Teljes szövegű keresés

Józs 18
Józs 18.1
Izrael egész közössége összegyűlt Silóban; ott állították fel a megnyilatkozás sátorát. Az egész földet meghódították, az övék volt.
Józs 18.2
De volt még Izrael fiainak hét törzse, amelyik még nem kapott örökrészt.
Józs 18.3
Ezért Józsue így szólt hozzájuk: „Meddig késlekedtek még elfoglalni a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene nektek adott?
Józs 18.4
Jelöljetek ki minden törzsből három embert, s én elküldöm őket, járják be az országot, vegyék számba a felosztáshoz, aztán térjenek vissza hozzám.
Józs 18.5
Osszák fel a földet hét egyenlő részre: Júda maradjon a földjén délen, a József házából valók meg maradjanak a földjükön északon.
Józs 18.6
Vegyétek hát számba az országot hét részre osztva, aztán hozzátok ide a felosztást, hogy az Úr, a mi Istenünk színe előtt sorsot vethessek rá nektek.
Józs 18.7
Mert Lévi fiai nem kapnak részt közöttetek; az Úr papsága lesz az örökségük. Gád, Ruben és Manassze fél törzse pedig - ők már megkapták örökrészüket a Jordánon túl, keleten, Mózes, az Úr szolgája adta ki nekik.”
Józs 18.8
Az emberek útra keltek. Azoknak, akik elmentek a földet számba venni, Józsue ezt a parancsot adta: „Menjetek, járjátok be az országot és vegyétek számba, aztán térjetek vissza hozzám. Majd sorsot vetek nektek Silóban, az Úr színe előtt.”
Józs 18.9
Az emberek elindultak, bejárták az országot s jegyzékbe foglalták a városokat hét részben, aztán elvitték Józsuénak Silóba, a táborba.
Józs 18.10
Akkor Józsue sorsot vetett nekik az Úr színe előtt, Silóban. Itt Józsue felosztotta a földet Izrael fiai között, törzsek szerint.
Józs 18.11
A sorsvetés Benjamin fiainak törzsére esett, nemzetségeik szerint úgy adódott, hogy földjük a Júda fiaié és a József fiaié között terült el.
Józs 18.12
Határuk az északi oldalon a Jordánnál kezdődött, Jerikótól észak felé húzódott, aztán a hegyen át nyugat felé folytatódott, és Bet-Aven pusztájában ért véget.
Józs 18.13
Onnan Luznak tartott, majd Luz lejtőjén dél felé, azaz Bételnek lekanyarodott Atrot-Arach felé ahhoz a hegyhez, amely az alsó Bet-Horontól délre fekszik.
Józs 18.14
A határ itt megtörik, és a nyugati oldalon délre fordul annál a hegynél, amely délen Bet-Horonnal szemközt emelkedik, hogy Kirjat-Baalnál, vagyis Júda fiainak egyik városánál, Kirjat-Jearimnál érjen véget. Ez volt a nyugati oldal.
Józs 18.15
A következő volt a déli oldal: Kirjat-Jearim szélétől a határ Gazon felé húzódott, továbbhaladt Neftoach vízforrásáig,
Józs 18.16
aztán annak a hegynek a lábáig folytatódott, amely északon a Ben-Hinnom völggyel szemben Refaim síkságán fekszik, majd lekanyarodott a Hinnom völgyébe, a jebuziták hegygerincétől délre, és elérte En-Rogelt.
Józs 18.17
Onnan északnak fordult, és En-Semes felé tartott, és továbbhaladt azokig a kőkörökig, amelyek Adummin lejtőjével szemközt találhatók, végül Ruben fia, Bohán kövéig
Józs 18.18
átszelte Bet-ha-Araba északi gerincét és lekanyarodott Arabához,
Józs 18.19
és elérte északon a Bet-Hogla gerincét. A határ végpontja a Sós-tenger öble volt, északon, a Jordán déli végénél. Ez volt a déli határ.
Józs 18.20
A keleti határt a Jordán alkotta. Ez lett Benjamin fiainak örökrésze, határokkal körülvéve, nemzetségeik szerint.
Józs 18.21
Ezek voltak Benjamin törzsének városai nemzetségeik szerint: Jerikó, Bet-Hogla, Emek-Kecic,
Józs 18.22
Bet-ha-Araba, Cemarajim, Bétel,
Józs 18.23
Avvim, Para, Ofra,
Józs 18.24
Kefar-ha-Ammoni, Ofni, Gaba: 12 város, helységeikkel együtt,
Józs 18.25
Gibeon, Ráma, Beerot,
Józs 18.26
Micpa, Kefira, Moca,
Józs 18.27
Rekem, Jirpeel, Tareala,
Józs 18.28
Cela-ha-Elef, Jeruzsálem, Gibea és Kirjat: 14 város helységeikkel együtt. Ez lett Benjamin fiainak örökrésze, nemzetségeik szerint.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages