2Kir 19

Teljes szövegű keresés

2Kir 19
2Kir 19.1
Amikor Hiszkija király meghallotta, megszaggatta ruháját, vezeklőruhát öltött magára és elment az Úr templomába.
2Kir 19.2
Eljakim udvarmestert pedig és Sebna írnokot meg a papság véneit elküldte - vezeklőruhába öltözve - Ámosz fiához, Izajás prófétához.
2Kir 19.3
Így szóltak hozzá: „Ezt üzeni Hiszkija: Ez a nap a rettegés, a megpróbáltatás és a gyalázat napja. Mert elérkezik a gyermek születésének ideje, de nincs erő a világra hozatalához.
2Kir 19.4
Talán meghallja az Úr, a te Istened a főpohárnok szavait, akit ura, Asszíria királya ideküldött káromolni az élő Istent, és megbünteti beszédéért, amelyet hallott az Úr, a te Istened. Imádkozz hát a maradékért, amelyik még itt van!”
2Kir 19.5
Hiszkija szolgái tehát elmentek Izajáshoz.
2Kir 19.6
És Izajás azt válaszolta nekik: „Jelentsétek uratoknak: Ezt mondja az Úr: Ne félj amiatt a beszéd miatt, amelyet hallottál, s amellyel Asszíria királyának szolgái káromoltak.
2Kir 19.7
Nézd, olyan lelket adok neki, hogy amikor majd valami szóbeszédet hall, visszatér földjére, hazájában aztán elveszítem, kard élén.”
2Kir 19.8
Amikor a főpohárnok visszatért, Asszíria királyát Libnánál találta, épp azt ostromolta. Csakugyan, (a főpohárnok) hallotta hírét, hogy elvonult Lachis alól,
2Kir 19.9
mert azt hallotta Etiópia királyáról, Tirhakáról: „Nézd, kivonult, hogy megmérkőzzék veled.”
Akkor újra követet küldött Hiszkijához ezzel a megbízatással:
2Kir 19.10
„Mondjátok meg Hiszkijának, Júda királyának: Ne hagyd, hogy becsapjon Istened, akiben bizakodol, amikor azt gondolod: Jeruzsálem nem kerül Asszíria királya kezére.
2Kir 19.11
Nézd, hallottad, mit tettek Asszíria királyai az országokkal, hogy betöltötték rajtuk az átkot. Hát te megmenekülnél?
2Kir 19.12
Vajon a népek istenei, akiket atyáim kiirtottak, megmentették Gozant, Harant, Recefet és Tell Bazarban Eden lakóit?
2Kir 19.13
Hol van Hamat királya, Arpad királya, Szefarvajim, Hena és Avva királya?”
2Kir 19.14
Hiszkija király átvette a küldöttek kezéből a levelet és elolvasta. Aztán fölment az Úr templomába, s az Úr elé terjesztette.
2Kir 19.15
Majd ezt az imát mondta Hiszkija az Úr előtt: „Urunk, Izrael Istene, te, aki a kerubok fölött trónolsz és az egyetlen Isten vagy a föld országai fölött! Te teremtetted az eget és a földet.
2Kir 19.16
Figyelj, Uram, és hallgass meg! Halld meg Szancherib szavait, amiket üzent, s hogy gyalázta az élő Istent.
2Kir 19.17
Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai leigázták a népeket,
2Kir 19.18
isteneiket pedig tűzbe vetették. De nem is voltak istenek, csupán emberi kéz alkotásai, fa és kő, azokat megsemmisíthették.
2Kir 19.19
De te, Uram, Istenünk, szabadíts ki minket kezéből, hadd tudja meg a föld minden népe, hogy egyedül te vagy az Isten, Urunk!”
2Kir 19.20
Akkor Ámosz fia, Izajás elküldött Hiszkijához és azt üzente: „Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Meghallgattalak, amikor Asszíria királya, Szancherib miatt hozzám imádkoztál.
2Kir 19.21
Ezt mondja felőle az Úr: „Megvet, kigúnyol, Sion szűz leánya, fejét csóválja hátad mögött, Jeruzsálem leánya.
2Kir 19.22
Kit káromoltál, kit gyaláztál? Ki ellen hangoskodtál, s emelted föl gőgös tekinteted? Izrael Szentje ellen!
2Kir 19.23
Követeid által gúnyt űztél az Úrból. Így gondolkodtál: harci szekereimmel felhágtam a hegyek csúcsára, Libanon ormára. Égbe nyúló cédrusait kidöntöttem, legszebb ciprusait kivágtam. Eljutottam a legtávolibb pihenőhelyig, az erdő sűrűjéig.
2Kir 19.24
Mélyre ástam, és idegen vizeket ittam frissülésül. Egyiptom folyói mind kiszáradtak a lábam s talpam alatt.
2Kir 19.25
Nem hallottál róla? Réges-rég előkészítettem, ősidők óta elterveztem, most aztán valóra váltom. A te dolgod volt romhalmazzá tenni mind a megerősített városokat.
2Kir 19.26
Lakóik remegtek tehetetlenül, s kipusztultak teljesen, mint a mező füve, a zsenge gyep, a háztetők zöldje meg a rét a keleti szélben.
2Kir 19.27
Ott vagyok amikor fölkelsz s amikor nyugovóra térsz. Ismerem mentedet s jöttödet.
2Kir 19.28
Mivel ellenem háborogtál, s fülembe jutott lázadásod, orrodba teszem a gyűrűm és szádba a zablámat. Visszavezetlek az úton, amelyen idejöttél.
2Kir 19.29
Ez lesz neked a jel: Ebben az évben azt eszik, amit vetettek, a jövő esztendőben, ami parlagon hever. A harmadik évben vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt és élvezzétek termését!
2Kir 19.30
Aki Júda házából menedékre lel, és életben marad, az verjen gyökeret, teremjen gyümölcsöt!
2Kir 19.31
Mert Jeruzsálemből kivonul a maradék, akik megmenekülnek, azokból egy csapat Sion hegyéről. A Seregek Urának féltése végbeviszi ezt!
2Kir 19.32
Ezért az Úr ezt mondja az asszírok királyára: Ebbe a városba nem vonul be, egyetlen nyilát sem lövi bele. Nem rohamozza meg pajzzsal, sem töltést nem emel ellene.
2Kir 19.33
Visszatér az úton, amelyen jött, nem hatol be a városba - az Úr mondja.
2Kir 19.34
Megvédem ezt a várost, megoltalmazom, magam miatt, s szolgámnak, Dávidnak kedvéért!”
2Kir 19.35
Még azon az éjszakán történt, hogy az Úr angyala kivonult, és az asszírok táborában lesújtott száznyolcvanötezer emberre. Amikor reggel fölkeltek, lám, csupa élettelen testet találtak.
2Kir 19.36
Erre Asszíria királya, Szancherib szedte magát és elvonult. Visszatért Ninivébe és ott maradt.
2Kir 19.37
Történt azonban, hogy amikor egy alkalommal istenének, Niszrochnak templomában imádkozott, fiai, Adrammelech és Szarecer kardot döftek bele, majd Ararát földjére menekültek. Fia, Azarhaddon lett helyette a király.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages