2Krón 1

Teljes szövegű keresés

2Krón 1
2Krón 1.1
Salamon, Dávid fia megszilárdította királyi hatalmát. Vele volt ugyanis az Úr, az ő Istene, és mind nagyobbá tette.
2Krón 1.2
Salamon meghívta egész Izraelt: az ezredeseket, a századosokat, a bírákat és Izrael minden főemberét, a családok fejeit.
2Krón 1.3
Salamon és a vele levő sokaság elment a gibeoni magaslatra. Ott volt ugyanis az Isten szent sátora, amelyet Mózes, az Úr szolgája készíttetett a pusztában.
2Krón 1.4
Az Isten ládáját még Dávid fölvitette Kirjat-Jearimból arra a helyre, amelyet számára kijelölt. Aztán Jeruzsálemben sátrat állíttatott neki.
2Krón 1.5
Ellenben a bronzoltár, amelyet Becaleel, Uri fia, Hur unokája készített, ott maradt azÚr hajléka előtt. Ezt kereste föl Salamon és az egész sokaság.
2Krón 1.6
Salamon odajárult az Úr színe elé a bronzoltárhoz, amely a megnyilatkozás sátora előtt van, és ezer égőáldozatot mutatott be rajta.
2Krón 1.7
A következő éjszakán az Isten megjelent Salamonnak, és azt mondta neki: „Kérhetsz bármit, megadom neked.”
2Krón 1.8
Salamon így felelt az Istennek: „Nagy irgalmat tanúsítottál atyám, Dávid iránt, engem pedig megtettél helyette királynak.
2Krón 1.9
Nos hát, Uram, Istenem, teljesítsd ígéretedet, amelyet atyámnak, Dávidnak tettél. Mivel te tettél királlyá a nép fölé, amely megszámlálhatatlan, mint a föld pora,
2Krón 1.10
adj hát nekem bölcsességet és értelmet, hogy jól teljesíthessem kötelességemet e nép élén. Hiszen ki is tudná kormányozni ezt a te nagy népedet?”
2Krón 1.11
Az Isten így válaszolt Salamonnak: „Mivel ez a szíved vágya, és nem kértél gazdagságot, vagyont vagy dicsőséget, sem ellenségeid életét, sőt még csak hosszú életet sem kívántál, hanem bölcsességet és értelmet kértél, hogy kormányozni tudjad népemet, amelynek királyává tettelek,
2Krón 1.12
megadom neked a bölcsességet és az értelmet. Sőt, olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amilyen sem azoknak a királyoknak nem volt, akik előtted voltak, de utódaidnak sem lesz.”
2Krón 1.13
Ezután Salamon visszatért a gibeoni magaslatról, a megnyilatkozás sátorától Jeruzsálembe, és megkezdte Izrael fölött az uralkodást.
2Krón 1.14
Salamon harci szekereket és lovakat is szerzett magának, úgyhogy ezernégyszáz szekere és tizenkétezer lova volt. Ezeket a szekerész városokban és a király közelében, Jeruzsálemben helyezte el.
2Krón 1.15
A király olyan közönségessé tette az ezüstöt és az aranyat Jeruzsálemben, mint a követ, a cédrusfát pedig, mint a fügefát, amely nagy tömegben fordul elő a síkságon.
2Krón 1.16
Salamon lovai Egyiptomból és Koából valók voltak: a királyi kereskedők pénzért vették őket Koából.
2Krón 1.17
Egyiptomból hatszáz ezüstért hoztak egy szekeret, egy lovat pedig százötvenért. Hasonlóképpen folyt a kereskedés a hetiták összes királyával, az Arám királyaival is.
2Krón 1.18
Salamon elhatározta, hogy templomot épít az Úr nevének és palotát királyi udvara számára.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages