Neh 8

Teljes szövegű keresés

Neh 8
Neh 8.1
Akkor egy emberként összegyűlt az egész nép a Víz-kapu előtti térségen. Felszólították Ezdrás papot, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr rendelt Izraelnek.
Neh 8.2
Akkor Ezdrás a férfiak, a nők és mindazok gyülekezete elé tárta a törvénykönyvet, akik meg tudták érteni. A hetedik hónap első napja volt.
Neh 8.3
A Víz-kapu előtti térségen reggeltől délig olvasott belőle a férfiaknak, a nőknek és mindazoknak, akik meg tudták érteni. Az egész nép figyelt a törvény könyvére.
Neh 8.4
Ezdrás írástudó felállt az erre a célra készült faállványra. Jobbja felől Mattitja, Sema, Anaja, Urija, Hilkija és Maaszeja állt, balján Pedaja, Misael, Malkija, Hasum, Hasbaddana, Zakariás és Mesullam.
Neh 8.5
Ezdrás kinyitotta a könyvet az egész nép szeme láttára - magasabban állt ugyanis, mint a nép -, s amikor kinyitotta, az egész nép felállt.
Neh 8.6
Akkor Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, s az egész nép kitárt kézzel ráfelelte: ámen, ámen, ámen, majd mélyen meghajoltak, s földre borulva imádták az Urat.
Neh 8.7
[Jesua, Bani, Serebja, Jamin, Akkub, Sabtai, Hodija, Maaszeja, Kelita, Azarja, Jozabad, Hanan, Pelaja, akik leviták voltak, kifejtették a törvényt a népnek. Közben a nép a helyén állt.]
Neh 8.8
Ezdrás felolvasott az Isten törvénykönyvéből, lefordította és megmagyarázta az értelmét, úgyhogy meg is értették, amit felolvasott.
Neh 8.9
Akkor [Nehemiás, a kormányzó], Ezdrás pap és írástudó, s a leviták, akik a népet tanították, így szóltak az egész néphez: „Ez a nap az Úrnak, a ti Isteneteknek van szentelve. Ne szomorkodjatok hát és ne sírjatok!” Mert amikor a törvény szavait meghallotta, az egész nép sírt.
Neh 8.10
Így szólt továbbá hozzájuk: „Menjetek és egyetek zsíros ételeket és igyatok édes italokat! Küldjetek belőle azoknak is, akik nem készítettek! Ez a nap ugyanis szent a mi Urunknak. Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való öröm az erősségetek.”
Neh 8.11
A leviták meg csitították az egész népet ezekkel a szavakkal: „Csendesedjetek el, mert ez a nap szent. Ne szomorkodjatok!”
Neh 8.12
Erre az egész nép elment, hogy egyék, igyék, megossza az ételt és a nagy örömnek szentelje magát, mert megértették a tanítást, amelyet hirdettek nekik.
Neh 8.13
Másnap az egész népből a családfők, a papok és a leviták Ezdrás írástudó köré gyűltek, hogy fejtse ki nekik a törvény szavait.
Neh 8.14
Azt találták a törvényben megírva, amit az Úr Mózes által parancsolt, hogy Izrael fiai a hetedik hónap ünnepén lakjanak lombsátorban.
Neh 8.15
Mihelyt ezt megtudták, kihirdették minden városukban és Jeruzsálemben: „Menjetek ki a hegyekbe, szedjetek olajfaágakat, fenyő-, mirtusz- meg pálmaágakat és más leveles ágakat, s csináljatok belőlük sátrat, amint meg van írva.”
Neh 8.16
A nép kivonult, ágakat szedett és sátrat csinált, ki-ki a háza tetején, az udvarában, az Isten házának előcsarnokában, a Víz-kapu előtti téren és az Efraim-kapu előtti téren.
Neh 8.17
Az egész közösség - mindenki, aki csak hazatért a fogságból - csinált sátrat, és a sátorban lakott. Izrael fiai nem tettek így Nun fiának, Józsuénak napjaitól kezdve egészen eddig a napig. Igen nagy volt az örömük.
Neh 8.18
Ezdrás mindennap felolvasott az Isten törvénykönyvéből, az első naptól az utolsóig. Hét napon át ülték az ünnepet. A nyolcadik napon ünnepélyes összejövetelt tartottak az előírás szerint.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages