Eszt 10

Teljes szövegű keresés

Eszt 10
Eszt 10.1
Achasvéros király adót vetett ki a szárazföldre és a tenger szigeteire.
Eszt 10.2
Minden nagy tette és vitézsége, valamint annak leírása, hogyan magasztalta fel, s tüntette ki Mardokeust - ez mind meg van írva a méd és a perzsa királyok könyvében.
Eszt 10.3
Ezt olvassuk bennük: „A zsidó Mardokeus a második volt Achasvéros király után, a zsidók előtt tekintélyes ember, testvérei sokaságának körében pedig kedves, mert népe javát kereste, a fajtájának boldogulása érdekében szólt.”
Eszt 10.a
Mardokeus így szólt: „Mindent Isten vitt végbe.
Eszt 10.b
Emlékezz az álomra, amelyet ezekkel az eseményekkel kapcsolatban láttam - semmi sem maradt beteljesületlenül:
Eszt 10.c
sem a kis forrás, amely folyóvá dagadt, sem a fény, amely felragyogott, sem a nap, sem pedig a víz bősége. Eszter ez a folyó, akit a király felségül vett és királynévá tett.
Eszt 10.d
A két sárkány én vagyok meg Ámán.
Eszt 10.e
A nemzetek azok, akik összegyűltek, hogy kiirtsák a zsidók nevét.
Eszt 10.f
Népem, Izrael az Istenhez kiáltott és megszabadult. Mert az Úr óvott meg minket ezektől a bajoktól. Az Úr vitte végbe ezeket a jeleket és csodákat, amilyeneket a pogányok között nem művelt soha.
Eszt 10.g
Valójában ő rendelt két sorsot, egyet Isten népe javára, egyet a pogány népek számára.
Eszt 10.h
S ezek a sorsok beteljesedtek minden népen az ő terve szerint a meghatározott órában, időben és napon.
Eszt 10.i
Isten akkor megemlékezett népéről, s igazságot szolgáltatott örökségének.
Eszt 10.k
Ezért ezek a napok, Adar hónap tizennegyedik és tizenötödik napja az ünnepi összejövetel, az öröm és vigasság napjai lesznek az Úr színe előtt minden nemzedéken át, örökkön-örökké népében, Izraelben.”
Eszt 10.l
Ptolemeusz és Kleopatra uralkodásának 4. évében Dosziteus, aki papnak és levita származásúnak mondta magát, valamint fia, Ptolemeusz hozták ezt a purimra vonatkozó levelet. Azt állították róla, hogy hiteles és a jeruzsálemi közösségből való Lüzimachosz fordította le, Ptolemeusznak a fia.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages